Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
SZEKFÜ GYULA TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉNEK; BÍRÁLATÁHOZ 217 nyek „tökéletességévei". 1867 nála a gyakorlatilag végrehajtható 1848 lett. Kossuth Szekfünél az európai liberalizmus és az 1848. évi forradalmak magyar képviselője, felelőtlen ember, aki illúziókat kerget. Széchenyit pedig kiszakította a reformmozgalomból és politikai romantikussá, magábaszálló katolikus moralizálóvá formálta. A valóság az, hogy a reform a forradalom előkészítője. Széchenyi is, Kossuth is a haladást képviselte, de más-más időben. Kettejük ellentéte azzal a problémával összefüggésben élesedett ki, hogy mérsékelt reformot hajtsanak-e végre a Habsburg-abszolutizmussal szövetségben, vagy radikális polgári-demokratikus átalakulásra kerüljön sor a néppel szövetségben a Habsburgok ellen. Széchenyi sem világnézetét, sem politikai célkitűzéseit nézve nem volt politikai romantikus és semmiképpen sem ellenlábasa a reformmozgalomnak. A politikai romantika a francia forradalom előtti állapotokat kívánta vissza. Feudális-reakciós, klerikális katolikus jellegű ideológia volt és tágadta a forradalmak jogosultságát. Széchenyi felismerte a forradalmak jogosultságát és szükségességét a múltra nézve. A maga korában fölöslegesnek tartotta őket, mivel — szerinte — éppen a múlt forradalmainak tanulsága alapján az ő korában mindaz elérhető immár reform útján, ami a múltban csak forradalommal sikerülhetett. Előre akart haladni és nem hátrafelé, mint a német és a francia politikai romantikusok. Széchenyi kifejezésmódjának tagadhatatlanul van bizonyos romantiko-katolikus színeződése. A kiművelt emberfőről, az ész mindenekfelettiségéről hirdetett nézetei azonban a felvilágosodás racionalista világnézetéből erednek, míg a politikai romantika ösztönök és érzelmek felsőbbrendűségét hirdette. Az ember lelki függetlenségéről vallott felfogása nem keresztény etikai perfekcionizmust, magábaszálló moralizálást, a vallás útján — Szekfü által — elérhetőnek hirdetett lelki tökéletesedést jelentett, hanem függetlenülést a feudális illúzióktól. Erre mutatnak a gazdasági élet polgárosodásának előmozdítására szánt javaslatai is. Szekfü azért gyűjtötte össze Széchenyi moralizáló nézeteit, hogy ezen a réven is a nagybirtokot állíthassa a haladás élére. Azért, tette meg Széchenyit politikai romantikusnak, mert a nagybirtokos-nagytőkés restauráció ideológusa volt és eme osztályszövetség szükségét érezte annak, hogy ideológusai a reakciós restauráció színeire mázolják át Széchenyi haladó reformgondolatainak rendszerét. Helyesnek látszik azonban kiegészíteni ezt a képet és olyan oldalról rávilágítani Széchenyi alakjára, amelyet eddig viszonylag kevésbé méltattak figyelemre és ezen a réven is felhívni a figyelmet arra az összefüggésre, ami Szekfü forradalom-ellenessége és Széchenyi ábrázolása között van. Szekfü a „Három Nemzedék"-ben azt a nézetet vallotta, hogy ott felsorakoztatott idézetei kétségtelenné teszik Széchenyi eredeti célját és kiindulópontját: ő nem a viszonyokat, nem az alkotmányt, a politikai és gazdasági berendezést óhajtá megváltoztatni, tehát nem az objektív, külsőséges, kézzel tapintható magyar világot, hanem a lelkieket, a magyarság egész belső, szubjektív világát"9 4 s így akarta az egyedeken át a nemzeti lelket megnemesíteni. A ,,Magyar Történet"-ben az az álláspontja, hogy a felvilágosodás óta Széchenyin kívül nincs más világi magyar, „kinél a politika, gazdaság, nagyvilági élet oly szoros függvényei- volnának ennek az erkölcsnek, melyet a katholikus egyház évezred óta hirdet". „Széchenyi politikai rendszerének kialakulása 94 Három Nemzedék id. kiad. 22. 1.
