Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
200 MÉEEI GYULA történetírásának a funkcióját. 1919 augusztusa után hivatalos történetírói módszerré avatták a szellemtörténetírást, amelynek idealista módszerében, irracionalizmusában, miszticizmusában észrevették immár nem csupán érdekeik, hanem fennmaradásuk egyik eszmei védelmezőjét. Így válhatott a ,,Három, Nemzedék" a Horthy-ellenforradalom ideológiai kézikönyvévé. Maga Szekfü is sokat „okult" a forradalmakból, és retrográd következtetéseket vont le belőlük. A „Három Nemzedék"-ben és a „Magyar Történet"-ben e tudatosodás eredményképpen már elsősorban az osztályelnyomás biztosítása érdekében volt forradalomellenes, antiliberális, és javasolt konzervatív reformokat. A szellemtörténeti módszert immár nyíltan és bevallot tan a marxizmus, a proletárnemzetköziség ellen, az újabb proletárforradalom elhárítása végett vetette harcba. Vegyük most szemügyre kissé közelebbről ennek a — Kemény Zsigmond és a kiegyezéspárti liberális történetírók nézetéhez viszonyítva megváltozott tartalmú — forradalomellenességnek a kérdését Szekfü 1920 óta megjelent fő műveiben. A „Három Nemzedék"-ben keserű szájízzel és szomorú elégedettséggel állapította meg: A magyar állam életrajzában kifejtett nézeteit az események igazolták. „Ez a könyv személyes élményem" — írta a „Három Nemzedék" bevezetőjében, majd így folytatta: „Abban a súlyos ínségben, amelybe az 1918. októberi katasztrófa döntött bennünket. . . , úgy érzem másfél óv óta, és úgy érzem ma is, hogy munkaerőmet és munkakedvemet fel nem találhatom, míg le nem számolok a hanyatlással, melynek végén ilyen katasztrófát kellett megérnünk."3 4 A liberalizmus félszázados uralma a „demokrácia szomorú korszaka", „a tévelygés korszaka", amelyből egyenes út vezet a „katasztrófához", ahogyan ő az 1918. évi forradalmat és a Habsburg-birodalomnak ennek nyomán bekövetkezett végleges bukását, a magyar finánctőke és nagybirtok uralmának ideiglenes összeomlását nevezte. Szekfü gyűlölte az 1918 és 1919 évi forradalmat, mert szétrombolta mindazt, ami neki kedves volt. A múltra is visszavetítette személyes ellenszenvét, világnézeti szembeállását a két forradalommal s minden ugrásszerű forradalmi változással. 6, aki olyan erőteljesen és —-tegyük hozzá — némi joggal bírálta Michelet, Mignet, Schlosser, Welcker, Guizot és mások műveit, hibájukul róván fel, hogy félretolják a történeti forrásokat és saját elképzeléseik szerint torzítják el a múltat, a „Három Nemzedék"-ben ellenkező előjelű, jobboldali, de nem kevésbé történetietlen eljárást követett. Az 1789. évi francia forradalomban — írta — csak kezdetben uralkodott „az emberi lélekben rejlő optimizmus". Később „minél magasabbra csapott a hit és a lelkesedés lángja, annál több füst vegyült belé".35 Nyilván a jakobinusok forradalmi diktatúrájára, a haza és a nép ellenségei ellen alkalmazott terrorjára gondolva írta, hogy a forradalom menete során „az eredeti képződményt rút sebként borították el" a további események, „hogy végül a mozgalom förtelmes erkölcsi pocsolyán át megérkezzék a kiindulóponthoz, a szabadságot adó abszolutizmushoz".36 Tehát elfogadhatóbb volt számára a napoleoni diktatúra, amely egyszerre biztosította a burzsoázia uralmát a feudális erők és a néptömegek fölött, mint a girondeista burzsoázia uralmát megdöntő jakobinus diktatúra. Szekfü 34 Három Nemzedék és ami utána következik. H. és é. n. (Bpest. 1934). A művet 1918 végén és 1919 elején kezdte el írni és 1920-ban jelent meg. Az általam használt szöveg a mű harmadik kiadása. 35 Uo. 77. 1. 36 Uo.
