Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
SZEKFÜ GYULA TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉNEK; BÍRÁLATÁHOZ 197 Alkalmas politikai vezető osztályt keresve látását főleg munkásellenessége és a marxizmussal való szembenállása homályosította el. Ebből a beállítottságából egyenesen következett az a koncepciója, amellyel Széchenyi Istvánt elsősorban amiatt tette meg minden idők követendő eszményképének, örök mércének, mert a „legnagyobb magyar" a maga idejében konzervatív reformmal akarta szükségtelenné tenni, pótolni és megelőzni a forradalmat. Szekfü a Horthy-korszakban is változatlanul ezt a programot tartotta időszerűnek. Széchenyi azonban az európai kapitalizmus haladó korszakában élt, és megértette a forradalmak jelentőségét s a forradalmi változások szükségességét. Szekfü Gyula azonban éppen a gyökeres változások megakadályozása, a fennálló viszonyok megóvása végett vágyott szóchenyies típusúnak hirdetett konzervatív reformokra. Széchenyinek az 1830-as évek elején objektíve és szubjektíve a haladást szolgáló reformelgondolásait Szekfü a haladás meggátlására, tehát — Széchenyi István koncepciójának szellemével ellentétben — reakciós célok zászlajául használta fel. Szent István alakját is forradalomellenes céllal ábrázolta amolyan korai Széchenyinek, holmi árpádkori konzervatív reformapostolnak. Tisza Istvánt csupán azért részesítette bírálatban, mert letért a — Szekfü által normaként kezelt — konzervatív reform ösvényéről, liberális volt és ezzel — írta Szekfü — bár akaratlanul, a forradalomnak és saját egyéni pusztulásának útját is egyengette. Szekfü Gyula eredendő tiltási zavarát nacionalizmusa még csak növelte. A sovinizmus mérges gőzeinek ködétől elhomályosított szemléletében Petőfi és Ady forradalmiságuktól megfosztott nacionalistákká silányultak. Petőfiből Trianon igazolója, Adyból antiszemita, nacionalista „fajmagyar" lett Szekfü előadásában. Pesszimista történetszemléletének forrása ugyancsak az újabb proletárforradalomtól való félelme volt. Ezek az összetevők Szekfü írásaiban mindig egybeöntött egységként mutatkoztak és a maguk összeszövődöttségükben bonyolult kölcsönhatásban éreztették jelenlétüket. Az elemzés során a könnyebb megértés végett mesterségesen el kell választani és külön kell tárgyalni az egyes fő vonásokat. 1933-ig Szekfü Gyula megírta élete valamennyi jelentős alkotását. A „Magyar Történet" utolsó kötete ugyan csak 1934-ben látott napvilágot, de a kézirat már 1933 tavaszára elkészült. 1933 után egy-két — történeti alkotásainak egészéhez mérve — kisebb jelentőségű művének kivételével („A mai Széchenyi" c. antológia. „Szent István a magyar történet századaiban", „A nemzetiségi kérdés rövid története", ,,Az öreg Kossuth : 1867—1894") írói tevékenységének túlnyomó részét publicisztikai működése foglalta el. Ide kell sorolni a „Három Nemzedék" új, 1934-ben megjelent kiadását is, hiszen e műve már eredetileg is éppúgy,mint ,,A magyar állam életrajza" is időszerű politikai célok szolgálatában íródott. Egyik sem történeti mű, hanem magas színvonalú poli-' tikai röpirat, törtónetpolitikai tanulmány. A „Három Nemzedék" 1934. évi kiadásának „és ami utána következik" című új — 1933 végén készült — fejezete szintén közvetlen politikai feladatok ellátása végett látott napvilágot. Mindazok a reakciós vonások, amelyekről az előbbiek során említés törtónt, egyértelműen jellemzik 1933 előtti munkáit. Történetírását — miként a szellemtörténeti irány alkotásait általábanvéve — mélységesen retrográd történetszemlélet hatotta át 1933 után a nácizmus uralomrajutása változást indított el Szekfü történelemszemléletében. Ez a változás —ekkori munkásságának jellegénél fogva — elsősorban publicisztikai írásaiban követhető nyomon, de áthatotta ezidőtájt már csak egyre gyérebben megszülető történeti tanulmányait is. A történet-