Századok – 1960

Tanulmányok - Nemes Dezső: A népi Magyarország fejlődése 1945–1960 1

12 NEMES DEZSŐ amikor lehullottak az első atombombák Japán két városára; Hirosima százezer halottja megnövelte a magyar reakció reményeit. Ismeretes, hogy a 45-ös országgyűlési választásokon az egyesült reakciós blokk segítségével a kisgazdapárt 57%-os parlamenti többséget szerzett. Az ellenforradalmi erők azt remélték, hogy a kisgazdapárt segítségével a parasztság nagy többségét szembeállíthatják a munkásosztállyal, a munkáspártokkal, s mindenekelőtt a kommunista párttal, és azt gondolták, hogy már szembe is állították. Választási sikerük politikai értékét túlbecsülve és a hatalom iránti mérhetetlen vágytól hajtva, azonnal támadást indítottak a munkásosztály hatalmi pozícióinak felszámolására, és mindjárt egycsapásra a földreformnak legalább részleges megsemmisítésére. Annyit hangoztatták a „minden magyar összefogásának" megtévesztő nacionalista frázisait, hogy közben önmaguk előtt homályosították el, milyen mélységes ellentmondások keletkeztek magában a kisgazdapártban. Az történt, hogy a volt földesurak beözönlése és egyre hangosabb szereplése kiélezte az osztályellentétet a bukott nagybirtokosok és a parasztok között a kisgazdapárton belül is. A szegény parasztembert nem hatotta meg a „minden magyar testvér" jelszó, amikor annak jegyében vissza akarják venni tőle a .kommunistáktól kapott földet, hogy az ismét az uraké legyen. Az sem hatja meg, ha e jelszó jegyében védelmezik és visszaszempészik a horthysta és nyilas szolgabírókat és hasonlókat, mondván, hogy „azok is magyarok". A volt földbirtokosok tömörülése a kisgazdapártba, s Nagy Ferencék mind nyíltabb összeborulása a bukott grófokkal, a szintén „kisgazdává" lett bankemberekkel, meg egyéb tőkés vállalkozókkal — mind nagyobb nyugtalanságot idézett elő a kisgazdapárt középparaszti tömegeiben is. A jobboldali erők a kisgazdapárt parlamenti többségére támaszkodva szerették volna felbomlasztani a demokratikus nemzeti frontot és „parlamentáris úton" véget vetni a munkás-paraszt diktatúrának, helyreállítani a burzsoázia politikai uralmát, a tőkés diktatúrát, s amennyire lehet, a földbirtokosokét is. Azonban a kisgazdapártban és parlamenti képviselőik sorában is nagy számban voltak demokratikus parasztemberek és azok képviselői. Nemcsak Nagy Ferencek, Varga Bélák, Pfeiffer Zoltánok és Czupi Bálint-gazdák ültek ott. A baloldali erők döntő súlya igen mély hatással volt a kisgazdapárt szegény és középparaszti tömegeire, a kisgazdapárt demokratikus szárnyára, növelte cselekvőképességüket; a kétoldali nyomás — egyrészt az ellenforradalmi blokk agresszív támadása, másrészt a forradalmi erők ellennyomása — kényszerítette is a kisgazdapárt demokratikus szárnyát a jobboldali erőkkel szembeni fellépésre saját pártján belül is. A demokratikus nemzeti front felbomlasztására irányuló erőlködések a kisgazdapártot tették ki a felbomlás veszélyének. A párt demokratikus emberei aktívan szembeszegültek a jobboldali kísérletekkel, más részük pedig inkább félrehúzódott, semmint a jobboldali puccstervek aktív támogatója legyen. A nemzeti front felbomlasztására és a demokratikus munkás—paraszt diktatúra felszámolására irányuló jobboldali rohamok összeomlottak. Annyira, hogy alig másfél hónappal a kisgazdapárt parlamenti többségrejutása után, 1946. január 1-én az új parlament a munkásosztály követelésére törvényerőre emelte az első jelentős kommunista államosítási javaslatot: kimondta a bányák államosítását. A jobboldali roham azonban nagy figyelmeztető volt a munkásosztály és demokratikus szövetségesei számára. Megmutatta azt, hogy a burzsoázia és szövetségesei, a nemzeti fronton kívül is és azon belül is, ellenforradalmi