Századok – 1960
Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150
174 SZAMUELY TÍBOR a fegyveres erők felkészületlenségére hivatkozva, amelyek csak 194l-re lesznek képesek nagyobb háború folytatására.5 9 Bár a vezető tábornokok közül többen — így Brauchitsch is — egyetértettek Beck véleményével, egyik sem volt hajlandó azt Hitler tudomására hozni, mire Beck benyújtotta lemondását. A néhány héttel később bekövetkezett müncheni egyezmény látszatra teljesen igazolta Hitlert. A tábornokok utolsó fenntartásai is eloszlottak a náci vezér kalandor politikájával szemben. 1938. szeptember 29-én, vagyis a müncheni megegyezést követő napon Jodl újjongva írta naplójába: „A Führer lángesze és az az elhatározása, hogy még egy világháborútól sem riad vissza, ismét diadalmaskodott erőszak alkalmazása nélkül. Remélhető, hogy a kishitűek, gyengék és kételkedők megtértek és most már ebben is maradnak."60 Pontosan így történt: a Fritseh és Beck válságok sikeres lezárása után, Hitler minden vakmerő lépésének káprázatos diadala láttán a német fasiszta hadsereg vezetői vak bizalommal követték „ Führer jüket". Ingadozás nélkül belementek a háborúba, bármennyire is igyekeznek ezt ma tájékozatlanságukkal vagy Hitler által történt tudatos félrevezetésükkel mentegetni, hiszen a náci vezér három alkalommal: 1937. november 5-én, majd 1939. május 23-án és augusztus 22-én a legrészletesebben kifejtette előttük háborús, világuralmi terveit. Négy héttel a háború kitörése előtt, amikor már minden kétségnek el kellett oszlania, Hassell a következőket írta naplójába: „A tábornokoktól semmit sem várhatunk. Keitelről nem is érdemes beszélni, sőt Brauchitsch is teljesen a párt (a nácipárt — Sz. T.) kezében van."61 A háború kitörése és a Wehrmacht első nagy katonai sikerei után Hassell ismételten keservesen panaszkodott a tábornokokra, akik hallani sem akartak az „ellenzék" érveiről és arra a „katonai mentalitásra, amely csak haptákban állva képes gondolkozni".62 Németország katonai győzelmeinek időszakában az összeesküvés többi vezetői is elvesztették minden, a tábornokokhoz fűzött illúziójukat. 1939. december 12-én Hassell feljegyezte, hogy Goerdeler „eléggé pesszimista", bár „úgy gondolja, hogy a tábornokok masszírozását nem kell abbahagyni". Canaris még ennél is sötétebben látott: „lemondott minden reményéről, amelyet a tábornokok ellenállásához fűzött. Véleménye szerint teljesen értelmetlen bármilyen további kísérletezés ebben az irányban."63 1940 nyarán a tábornokok rajongása Hitler iránt elérte tetőfokát. Franciaország összeomlása — bár a hadjárat végrehajtása és a győzelem kivívása az ő feladatuk volt — szerintük ismét bebizonyította a „Führer" csalhatatlanságát; ekkor már nem volt az az erő, amely megingathatta volna őket ebben a meggyőződésükben. „Hiába tesszük fel magunknak"——írta Hassell 1940 szeptemberében — "a kérdést: nem értik meg végül a tábornokok, hogy mi történik, nem értik, hogy milyen rettenetes felelősséget vállalnak?"64 Ez azonban a pusztában kiáltó szó volt. Egyet kell értenünk Wheeler-Bennett angol történész szavaival: „A tábornoki kar többé már nem volt önállóan gondolkozó testület. Önként és szívesen felcserélték becsületét és nagy hatalmát tábornagyi pálcákra, kitüntetésekre és gyors előléptetésekre . . . 1940 júniusától egészen az első oroszországi vereségekig a »német hadsereg politikai szerepe« 59 Az emlékirat szövegét lásd Foerster : i. m. 98—101. 1. 60-Wheeler-Bennett : The Nemesis of power. 425. 1. 61 Ulrich von Hassell : i. m. 67. 1. 62 Uo. 178. 1. 63 Uo. 106—107. 1. 64 Ulrich von Hassell : i. m. 165. 1.
