Századok – 1960
Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150
A NÉMET FASISZTA HADSEREG KATONAI DOKTRÍNÁJÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSE 171 közük sem volt Hitler hatalomrajutásához, sőt azt ellenezték (Liddell Hart például írja: „Történelmileg igazságtalanság azzal vádolni a Wehrmachtot, hogy segítette Hitler hatalomrajutását. A tények az ellenkezőjét mutatják"),53 továbbá azt, hogy a tábornokok ellenezték a háború kirobbantását és hogy következetesen harcoltak, összeesküvéseket szerveztek Hitler ellen. Különösen Nyugat-Németországban igyekeznek nagy szorgalommal bizonygatni a hitleri tábornoki kar nagyrészének politikai „ellenállását", sőt katonai vereségeiket is iparkodnak megmagyarázni azzal a tétellel, hogy szemben a porosz-német imperializmus szélsőséges, Európa és az egész világ erőszakos meghódítását hirdető irányzatával, amelyet az első világháború előtt a Pánnémet Szövetség vezérei, majd Ludendorff és Hitler vallottak, a tábornoki kar azt a hagyományos második, „mérsékelt", konzervatív koncepciót tette magáévá, amelyet a weimari köztársaság idején a többi között von Seeckt képviselt, a hitleri diktatúra éveiben pedig Carl Goerdeler lipcsei polgármester és az általa vezetett ún. „felső ellenzék": Ulrich von Hassell volt római nagykövet, von Popitz porosz pénzügyminiszter, Canaris tengernagy, az Abwehr (katonai hírszolgálat) vezetője és helyettese, Oster stb. Ennek a vonalnak jogos utóda e tétel szerint a második világháború után — és itt bújik ki a szög a zsákból — Conrad Adenauer, nyugat-német kancellár. Anélkül, hogy a kérdést részleteznénk, meg kell jegyeznünk, hogy a német imperializmusnak ez a második vonala megegyezett a hitleri „totális háború" külpolitikai koncepciójával abban, hogy célul tűzte ki a versaillesi szerződés érvénytelenítését, Németország új rafelfegy vérzését, elvesztett területeinek visszaszerzését, európai hegemóniájának megteremtését, valamint a Drang nach Osten felmelegítését. A döntő különbség a hitleri háborús politikával szemben abban állt, hogy a „mérsékelt" vagy konzervatív vonal hívei ellenezték az új háború kirobbantását, amely véleményük szerint nem vezethetett végső győzelemre, céljaikat inkább zsarolással, a nyugati hatalmakkal való megegyezés útján akarták elérni. A háború kitörése után programjuk felölelte Ausztria, a Szudéta-vidék és Nyugat-Lengyelország megtartását, Csehszlovákia és Lengyelország vazallus államokként való újjáalakítását és mint sarkalatos pontot: a határozott szovjetellenességet.54 Belpolitikai téren az ellenzék a konzervatív porosz „Rechtstaat"-hoz való visszatérést óhajtotta. (Goerdeler éppúgy, mint Seeckt, meggyőződéses monarchista volt.) A tisztikarnak különleges szerepet szántak ebben a koncepcióban: a német „szellem" ápolását, amelyet véleményük szerint Németország történetének minden válságos időszakában megőrzött: 1806—1814-ben, a weimari köztársaságban és — ezek szerint — a III. Birodalomban is — Hitlerrel szemben. E lismerve ennek a koncepciónak — amely lényegében a német imperializmus tartalékvonalát jelentette az első vonal: a világuralmi politika bukása esetére — létezését a III. Birodalom bizonyos konzervatív köreiben, sőt győzedelmeskedését a jelenlegi Német Szövetségi Köztársaságban, le kell szögezni: nincs tárgyi alap annak feltételezésére, hogy a német tábornoki kar számottevő része elfogadta volna ezt a goerdeleri koncepciót — egészen Sztálingrádig, 53 Liddell Hart : The other side of the hill. 91.1. 54 Ulrich von Hassell: Vom andern Deutschland, Zürich. 1947. 89—90. 1. — Jellemző, hogy a „felső ellenzék" még az 1939-es szovjet—német megnemtámadási egyezmény aláírását is ellenezte: (1939. október 11-én von Hassell bejegyezte naplójába, h°gy „Goerdeler véleménye szerint jelenlegi oroszországi politikánk óriási veszélyt jelent." (Uo. 87. 1.)
