Századok – 1960
Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150
A NÉMET FASISZTA HADSEREG KATONAI DOKTRÍNÁJÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSE 163 a görög hegyekben, a norvég fjordoknál és a holland csatornák között, a világ egyik leghatalmasabb állama, Franciaország területén és az Égei-tengeri kis Kréta szigetén egyaránt — egészen addig, míg a győzelmi mámorban úszó német fasiszta hadsereg össze nem ütközött a Szovjet Hadsereggel. A Szovjetunió földjén először nem sikerült a németeknek elérniök fő céljukat: az ellenséges haderő megsemmisítését, és így már a szovjet—német háború első hónapjaiban eldőlt a háború sorsa, bármekkora területet tudtak is a németek ideiglenesen megszállni. A Blitzkrieg megbukott, Németország elkerülhetetlenül elvesztette a második világháborút.32 Az agresszív fasiszta Németország stratégiáját a világuralom eléréséért kirobbantott háborúban tehát a következőképpen lehet megfogalmazni (ez természetesen a háborúnak csak arra az időszakára vonatkozik, amikor a stratégiai kezdeményezés a német hadsereg kezében volt): a páncélos, gépesített és a légi erők által az ellenséges hadsereg ellen irányított váratlan, rajtaütésszerű, megsemmisítő csapás az ellenséges haderők gyors felszámolása céljából, párosítva a megtámadott ország ellenálló képességének aláaknázásával a megfélemlítetés, zsarolás, pánikkeltés, az uralkodó rétegekben történő árulás fegyvereivel. így próbálták hitlerék egybeolvasztani egy egységes katonai doktrínába a császári Németország katonai elméleti örökségét, az új fegyverek megjelenésével keletkezett elméleteket, a „totális háború" elméletét és a saját tudálékos „ideológiájukat". Mindebből következett az új fegyverek — elsősorban a harckocsik és a repülőgépek — és az azokon felépülő új fegyvernemek különleges szerepe. 1935-től kezdve a német hadseregben nagy ütemben megindult a külön stratégiai feladatok megoldására alkalmas páncélos egységek (eleinte három hadosztály, 1937-től külön hadtestek, később pedig páncélos hadseregek), bombázó (ezen belül különösen zuhanó bombázó), vadász- és csatarepülőosztagok, valamint az ejtőernyős csapatok szervezése és alkalmazásuk elveinek kidolgozása. A gépek minősége tekintetében azonban sok kívánnivaló maradt, mert a németek a váratlan rajtaütés döntő szerepéből kiindulva elsősorban a mennyiségre törekedtek, a harckocsiknál pedig a sebességre és ezért gépeik nem egy esetben minőségileg elmaradtak egyes angol és francia fajták mögött, nem is 32 A hitleri strátégiának az a tétele, hogy az elsőrendű jelentőségű feladat az ellenség erőinek felszámolása, ékesen megvilágítja a német fasiszta katonai doktrína egyik legfontosabb belső ellentmondását. Nem kétséges, hogy Clausewitznek ez az útmutatása, amely helyes volt a hadművészetnek azon a szakaszán, amikor egyetlen csata eldönt -hette az egész hadsereg és az ország sorsát, ellentétben volt a „totális háború" követelményével. A német hadvezetőség érezte is néha ezt az ellentmondást; ez is egyik magyarázata a különösen a szovjet—német háború kitörése után tapasztalható gyakori ingadozásoknak az újabb támadások célkitűzésében: a Szovjet Hadsereg fő erői elleni felvonulás és gazdaságilag fontos területek megszállása között. Legismertebb példája ennek az ingadozásnak az az 1941 július közepén elfogadott hitleri ,,33. sz. háborús utasítás", amely a Központi Hadseregcsoport jobbszárnyát Moszkva helyett Ukrajnába irányította. Ez a hadmozdulat majdnem valamennyi nyugati szerző szerint katasztrofális hatást idézett elő — „fordulópantot jelentett ha nem is az egész háború, de mindenesetre az 1941-es hadműveletek menetében" ( Wladyslaw Anders : Hitler's defeat in Russia. Chicago. 1953. 44.1.). Nehéz persze egyetérteni a fenti értékeléssel: az a terv, hogy a Szovjet Hadsereg főerőit rajtaütésszerűén megsemmisítik, ekkor már megbukott és az elhúzódó háború folytatása érdekében rendkívül fontosaknak mutatkoztak Ukrajna természeti kincsei. Ukrajna nagyobbik részének megszállása után Hitler 1941 őszén ismét átirányította főerőit Moszkva ellen — de akkor már véglegesen lekésett. Ld. erről Jeremenko marsall igen érdekes fejtegetését: A. I. Jeremenko : Против фалсификации второй мировой войны. Moszkva, 1958. 28—30. 1. 11*
