Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

40 Κ RÓNI ΚΑ a függőségnek a közelebbi meghatározására a történetírásunkban elfogadott, Magyarország abszolutizmuskori „gyarmati helyzetét" felváltó dualizmuskori „félgyarmati függés" kategóriája megfelelő megoldást nyújt-e. Az 1955-ös prágai történészkonfereneia a kapcsolat ilyen jellemzésének indokoltságát kétségbevonta. Azóta történetírásunk már csak fenntartásokkal használja ezt a kategóriát, de helyette nem dolgozott ki új, elvileg megalapozott terminológiát. Az előadó — megállapítva, hogy Magyarország helyzetére csak átvitt értelemben alkalmazható az a körülírás, amellyel Lenin a félgyarmat fogalmát magyarázza — e kategóriát éppen rugalmassága és meg nem határozott volta miatt minősítette tudományos használatra alkalmatlannak. A kérdés tisztázása érdekében külön gazdasági és külön politikai tekintetben összemérte a magyar helyzetet a marxizmus klasszikusainak a gyarmatokra vonatkozó meghatározásaival. A kapitalizmus monopóliumok előtti szakasza vonat kozásában Marx, Engels ós Lenin álláspontját ismertetve jellemezte a gyarmatok fő ismérveit: a világpiaci munkamegosztásban elfoglalt alárendelt helyzetüket, s a „szabad föld" ismérvét, amely a földtulajdont és a földjáradékot ezeken a területeken gyakorlatilag megszünteti. A fenti ismérvek közül az előbbi Magyarország tekintetében érvényesült, s az országba irányuló tőkekivitelnek — amely az imperializmus szakaszában válik a gyarmati kizsákmányolás általános fő módszerévé —- egyre növekvő szerepe volt. Ugyanakkor azonban Magyarországon szabad föld sem ekkor, sem a monopolista szakaszban nem volt, ezért -Magyarország helyzetét — szemben az eddigi állásponttal — közgazdasági szempontból nem lehet gyarmatinak tekinteni — állapította meg az előadó. Áttérve e kérdés politikai oldalának vizsgálatára interpretálta Kautsky és a vele e vonatkozásban egyetért ő Lenin álláspontját, mely szerint a XX. század elején az államok három csoportba sorolhatók: nemzeti, soknemzetiségű és gyarmatállamokra, valamint az e típusokról adott jellemzését. Kautsky a Monarchiát a soknemzetiségű államok közé sorolja és jellemzi annak sajátos nemzeti-politikai viszonyait. Ezt a jellemzést — néhány kisebb korrekcióval és kiegészítéssel — az előadó elfogadta, s azt a következtetést vonta le, hogy a Monarchia soknemzetiségű állam, amelynek belső alkata ugyan az ismertokok következtében fejletlen maradt, de amelyen belül sem gyarmattartó, sem gyarmati nemzetről nem beszélhetünk. Sándor Vilmos ezután a monopolkapitalizmus korszakának a világpiaci munkamegosztásra és a, gyarmati kérdésre gyakorolt hatását vizsgálta, legfontosabb különbségként a tőkekivitelnek a gyarmati kizsákmányolásban döntővé vált szerepét emelve ki. Részletesen elemezve a világpiaci munkamegosztásban bekövetkezett változásokat, valamint a Monarchiában fokozatosan bevezetett védővámrendszernek a Monarchia egészét és egyes területeit érintő következményeit, megállapította, hogy ,,a soknemzetiségű állam a külföldi finánctőkével, döntő mértékben a német finánctőkével szemben" egyre fokozódó mértékben,,pénzügyi és politikai függésbe került", s ugyanakkor a Monarchia egyes nemzetei közötti fejlődésbeli szintkülönbségek is fennmaradtak, sőt növekedtek. Az osztrák, cseh és magyar nemzet a fejletlenebbeket továbbra-is kizsákmányolta a külkereskedelmen keresztül, de ehhez most a tőkekivitel is párosult, amelynek profitján azonban a külföldi tőkével kellett megosztoznia. Egyidejűleg maguk a fejlettebb területek között is létrejöttek hasonló kapcsolatok. „A soknemzetű dualista államban egy sajátos függőségi rendszer alakult ki, amelyben a gazdasági kizsákmányolásjtét fő formája és a nemzetek közötti politikai elnyomás, hol együtthaladva, hol egymást keresztezve működnek." Ismét visszatérve a „hármas feltétel" bírálatára, az előadó rámutatott arra, hogy e megfogalmazás a dualizmuskori tőkés fejlődést meghatározó tényezők sajátos problematikájának megközelítése szempontjából nem kielégítő, sőt zavaróan hat. Mindenek előtt a „feudális maradványok" feltételével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Monarchia országai közti kapcsolatok — amelyeket a másik két feltétel fejez ki — szintén feudális maradványok voltak. A „Magyarország függése Ausztriától" és a „nemzetiségi elnyomás" feltételével kapcsolatban azt emelte ki, hogy e megfogalmazások — egyfelől „Ausztria" illetőleg „Magyarország" egységes egészként való felfogásával és Magyarország táx-suralmi helyzetének figyelmenkívül hagyásával, másfelől azzal, hogy a „nemzetiségi elnyomás" döntően politikai és nem gazdasági kategóiia — egyoldalú, a valóságnak meg nem felelő képet adnak a Monarchia sajátos függőségi rendszeréről. Itt többek között utalt a magyar uralkodó osztályok Bécstől való politikai függőségének korlátozott voltára a dualista rendszerben : a „közös" hadseregben, és a gazdaságpolitika terén realitássá vált alárendeltségük a külpolitika tekintetében csak elvileg állt fenn, gyakorlatilag azonban e téren vezető szerephez jutottak. Fejtegetését azzal zárta, hogy a magyar dualizmuskori kapitalista fejlődés feltétele : „Magyarországnak a dualista soknemzetiségű állam függőségében elfoglalt