Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

936 Κ RÓNI ΚΑ volt. Hangoztatva, hogy Purs megállapításaival - - amelyekkel a magyar történészek álláspontja alapvetően megegyezik — általában egyetért, a korszakok ilyen éles (a korszakot kezdő évet megjelölő) elválasztása helyett a „monopolkapitalizmusra való átmenet" (80—90-es évek) és „a monopóliumok uralkodóvá válása" (kb. 1900 1914) korszakának megkülönböztetését javasolta. Berend Iván és Ránki György „Magyarország iparának XX. század eleji színvonala az európai összehasonlítás tükrében" címmel tartott előadást. Az előadás bevezetőben utalt a magyar gazdaságtörténeti irodalom bizonyos iokig „hungaro-centrikus" vagy legfeljebb „monarcho-centrikus" szemléletének korlátaira. A hazai fejlődésre korlátozódó kutatás — mint arra már az 1955. évi prágai történészkonferencia rámutatott — olyan egyoldalúságokhoz vezet, amelyeket csak a nemzetközi összehasonlító módszerrel lehet leküzdeni. Előadásuk e célkitűzés első lépéseként három kérdéssel: az ipari népesség arányának, a termelés színvonalának és fejlődése ütemének, valamint a gyáripar szerkezetének összehasonlító vizsgálatával foglalkozott. Elöljáróban a Monarchia egészének ipari termelésére vonatkozó adatokat elemez; ték. A XX. század elején Európában a Monarchia a termelés abszolút mennyiségét í tekintve a három vezető ipari ország — Anglia, Franciaország és Németország — után, messze lemaradva a negyedik helyen állott, de az egy főre jutó termelés tekintetében még számos kisebb ország megelőzte. A lakosság fő foglalkozási ágak közti megoszlása — főként az ipari és mezőgazdasági népesség aránya — alapján az előadás az ipari fejlettség tekintetében az európai országok három típusát különböztette meg: az iparosodott nyugat-európai országokét, az elmaradottabb délnyugat-európai országokét (Olaszország, Portugália) és végül a kelet -európai és balkáni országokét. A szerzők megállapították, hogy a Monarchia egészének a különböző fejlettségű területek átlagát tükröző adatai a második, közepesen fejlett csoporttal mutatnak bizonyos hasonlóságot. Az osztrák és cseh tartományok ipari fejlettség tekintetében megközelítik a nyugat-európai országokat, Galícia, Bukovina és Dalmácia viszont a harmadik típus legalacsonyabb kategóriájába sorolhatók. Magyarország gazdasági-társadalmi fejlettsége ez adatok tükrében a balkáni-keleteurópai és a délnyugat-európai országok között áll, ez utóbbiakhoz valamivel kczelebb. „Felvethető — összegezték következtetéseiket a szerzők —, ha figyelembe vesszük, hogy számos tőkés ország, mely politikai önállóságának birtokában volt, a gazdasági fejlettség jóval alacsonyabb fokán (balkáni országok), vagy körülbelül azonos szinten (délnyugat-európai országok) állt, mint Magyarország, nem szorul-e gazdaságtörténeti irodalmunk álláspontja korrekcióra az Ausztriától való függőség súlyosságát illetően a XX. század elején. Az imperializmus korszakára kialakult — Lenin által említett — széles függőségi láncolatban Magyarország politikai önállóságának jelentős korlátozottsága ellenére sem tartozott a félgyarmati, vagy akárcsak az azokhoz közelálló országok csoportjába. Gazdasági függősége cilenére a Monarchia kereteiben viszonylag jelentős ipari fejlettséget érhetett el. Erre utalnak az ipari termelés színvonalára, és fejlődésének ütemőre vonatkozó adatok is." Ez adatok ismertetése és elemzése után az előadás rátért az ipari struktúra kérdéseire. A magyar gyáriparnak a XIX. század végén kialakuló és a XX. század elején bizonyos módosulások ellenérc is lényegében megmaradt sajátos szerkezeti összetételét gazdaságtörténetírásunk eddig az osztrák nagytőkének és a magyar nagybirtoknak a függőség és az erős feudális maradványok következtében érvényesülő érdekeiből vezette le. Ily módon magyarázta — rámutatva arra is, hogy a nehézipar egyes, kitermelő, valamint a mezőgazdasággal és vasútépítéssel kapcsolatos ágai viszonylag jelentős súlyra tettek szert — az élelmiszeripar túlsúlyát és a könnyűipar rendkívül súlyos lemaradását. Szerzők az iparszerkezet alakulását meghatározó tényezők szélesebb megvilágítására tettek kísérletet. Az iparilag fejlett nyugati országok ipari szerkezetét vizsgálva megállapították, hogy a XIX. század utolsó harmadáig a könnyűipar össztermelésének értéke a nehéziparénak többszöröse volt (Angliában, Franciaországban több, mint négyszerese), s bár az ezt követő időszakban a nehézipar fejlődése erősen felgyorsult, az első világháború időszakáig még mindig valamelyest alatta maradt, vagy legfeljebb elérte az ipari össztermelés értékének felét. A kelet-európai és balkáni államokban ezzel szemben a nehézipar részesedése mindössze 15—20%-os, a vas-, fém- és a gépipar pedig kiugróan elmaradott volt. liz országok jellegzetessége, hogy a túlsúlyban levő könnyűiparon belül a gyáripari termelésben az élelmiszeriparé volt a túlnyomó szerep. A könnyűipar és nehézipar aránya tekintetében a balkáni államok helyzete a XIX. század első felének, Oroszországé pedig a század harmadik negyedének nyugat-európai iparszerkezetével mutat hasonló arányokat. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a háború küszöbén ez az arány 2 : 1 volt, mindegyik iparág többé-kevésbé arányosan ki volt fejlődve, s a könnyűiparon belül az élelmiszer-