Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Nemes Dezső: A Bethlen-kormány külpolitikája (1924–1926) 844
Λ BETHLEN-KORMÁNY KÜLPOLITIKÁJA (1924—1926) 847 hitelek segítségével a viszonylagos stabilizáció idején a német tőke mindjobban erőre kapott. A német militaristák fokozták a versaillesi szerződés katonai tiltó rendelkezéseinek a kijátszását. Németország szomszédait ez nyugtalanította, viszont az angol kormány jóindulatúan nézte, az USA kormánya szintén. A német imperializmus nem volt érdekelve abban, hogy közvetlen ellenfeleinek szekerébe fogja magát és eisiesse kockázatos kötelezettségek vállalását a szovjetellenes háborúban való résztvételét illetően. Ugyanekkor tudatában volt annak, hogy egy európai szovjetellenes háborúban a nyugati hatalmaknak szükségük van Németország segítségére és e körülményt engedmények elérésére igyekezett íelhasználni. Az alkudozások és az előkészületek politikáját folytatták. Németország lő kérdése ekkor a Ruhr-vidéki megszállás megszüntetése volt. Emellett a katonai tiltó rendelkezések és a katonai ellenőrzés enyhítését is követelte, hogy újraieliegyverkezési előkészületeit és háborús célokra elégtelen fegyveres erőit szabadabban növelhesse. Hosszú tárgyalások eredményeként 1925 októberében megszületett a hírhedt locarnói egyezmény a nyugati antanthatalmak és Németország között. A fegyverkezési korlátokat ennek nyomán lazították, az állandó katonai ellenőrzést 1926 őszén megszüntették. A német vezérkar szabadabb kezet kapott a fegyverkezés fokozására és a tiltó rendelkezések áthágására is. A locarnói paktum ugyanekkor garantálta a német—irancia és német—belga határt, viszont eltekintett attól, hogy Németországot a német—lengyel és német — cseh határ garantálására is kötelezze. Németország lemondott Elzász-Lotharingia visszaköveteléséről és kötelezte magát az antant által fokozatosan kiürítendő Ruhr-teriilet és az egész Rajna-vidék demilitarizálására, vagyis arra, hogy e terület katonai erőktől mentes maradjon. Lengyelországhoz és Csehszlovákiához való viszonyát illetően a német kormány szabad kezet kapott, velük döntőbírósági egyezményt kötött, de biztonsági szerződést nem. A locarnói paktum nyitva hagyta a keleti kaput a német revanstörekvések előtt. Ezt követően, 1926 őszén Németország belépett a Népszövetségbe, melynek tanácsában részére állandó tagságot biztosítottak. A Szovjetunióval kötött rapalloi szerződés felrúgására ugyanekkor Németország még nem vállalkozott. Az angolok által sürgetett szovjetellenes akcióhoz való elkötelezése még nyitott kérdés és további alku tárgya maradt. A Szovjetunióhoz való viszony kérdése a világpolitika egyik fő kérdése, mely azonban mindenütt bonyolódik a kapitalista államok egymás közötti viszonyának szövevényes helyzetével. Különösen így volt ez a tőkés Európában. Ebbe illeszkedik bele a magyar—szovjet viszony kérdése is. Magyarország az antant hatalmak állandó és brutálisan nyílt katonai ellenőrzése alatt állva, a hasonlóan brutális és nyílt népszövetségi pénzügyi ellenőrzés vállalásával, külpolitikailag rendkívül alárendelt és elszigetelt helyzetben lépte át a viszonylagos stabilizáció küszöbét. Ebben a helyzetben különösen jelentős kérdéssé vált, hogy külpolitikai elszigeteltségének áttörése és alárendelt helyzetének enyhítése érdekében a magyar kormány akar-e és tud-e élni azzal a lehetőséggel, amit az akkori összeurópai helyzetben a Szovjetunióval való diplomáciai viszony megteremtése nyújthatott Magyarország számára. Vizsgáljuk meg, hogy e kérdés hogyan vetődött fel és hogyan alakult.