Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - Rippl-Rónai József emlékezései – Beck Ö. Fülöp emlékezései (Ism. Kávássy Sándor) 674

TÖRTÉNETI IRODALOM 675 fejezeteiben pályakezdésére emlékezik vissza. Beek Ö. Fülöp a művészi pályán a XIX. század utolsó évtizedében indult el. Az itthon végzett tanulmányok után a művészet nyugati műhelyeit kereste fel, Franciaországba, majd Németországba ment, ahonnan 1898-ban tért haza. Ez a három éves külföldi tartózkodás korszakzáró és korszaknyitó volt Beck Ö. Fülöp életében : lezárta a kezdő művész korszakát és megnyitotta a kész művész nagy alkotó korszakát. A további fejezetekben munkái — érmek, plakettek, szobrok — keletkezését, az azokban kifejezett gondolatokat, utazásait, útiélményeit, olvasmányait,, művészi technikája és szemlélete fejlődését, társadalmi-baráti kapcsolatait és mindennapos életét beszéli el krónikás egyszerűséggel, de meglepő részletességgel. Túlságosan messze vezetne a munka részletes tartalmi ismertetése, ezért itt csupán azokra a vonatkozásaira utalunk, amelyek a történetkutató érdeklődésére is számot tarthatnak. A már említett első fejezetekben rendkívül szemléletes képet rajzol az író a XIX. század végének művészképzéséről. Ezek a leírások művészettörténeti érdekességükön túl figyelemre méltóak lehetnek a magyar művelődéstörténet kutatói számára is. Történeti forrásértékűek a munkának ama részei (25., 26., 27., 28., 29. fejezetek és a 37. fejezet második fele), melyekben a szerző az első világháború, az őszirózsás forradalom, a proletárdiktatúra és Budapest 1944 — 45 évi ostroma idejéből származó emlékeit írja le. Ezek között is különös érdekű a 29. fejezet, melyben a Tanácsköztársaság alatti tevékenységét írja meg. Beck Ö. Fülöp annakidején mint a képzőművészek szakszervezetének alelnöke és mint a mesteriskola tanára jelentős tényezője volt a proletárdiktatúra művészéletének. Visszaemlékező soraiban a személyes élmények hátterében több értékes adalékot mond el a Tanácsköztársaság művelődéspolitikájáról. Mindezeken kívül a munka telistele van olyan adatokkal, amelyek a budapesti városkép történetéhez számbavehető segítséget nyújtanak. A két emlékirat irodalmi helye a műfaj alapján, de más okokból is a történeti művek sorában határozható meg. Azonban elhibázott volna, ha velük szemben a módszeres történetírás mértékeit alkalmaznánk. Sem Rippl-Rónait, sem Beck Ö. Fülöpöt nem vezette történetírói igény. Rippl-Rónait csupán az a szándék vezette — mint erre munkájának bevezetőjében utal —, hogy emlékeit összeírja, ahogy azok éppen eszébe jutnak. Beck Ö. Fülöp már magasabb és történetíróibb célt tűzött maga elé. Mint emlékiratának előszavából kiderül, szándéka az. volt, ,,.'. .hogy adatoltat közvetít a későbbi időknek'" koráról és arról, hogy „milyenek voltak egy művész küzdelmei fejlődése során önmagával,., és milyen érintkezése kortársaival, adott viszonyai között". Jóllehet ezáltal, munkája történetibb, de mégsem történetírás. Mindezek ellenére a két emlékiratnak nagy forrásértéke vàn a történeti megismerés szempontjából. A felszabadulást megelőző hat évtized memoárszerű leírása során az apró részletek felszínre hozásával, apró és tömör jellemzéseikkel olyan történeti beszámolót nyújtanak korukról, amilyenre a. céhbeli történetírás a maga eszközeivel aligha képes. Nem a száraz tények módszeres rendszerezése szól hozzánk e munkákból, hanem maga a kor két olyan művész élményein keresztül, akik pontosan tudtak tájékozódni az élet tényei között. Nyilvánvaló, hogy ezek a munkák nem mentesek a szubjektív megnyilatkozásoktól. Ezek a szubjektív elemek a történeti emlékezet szempontjából csak nyereséget jelentenek, mert ezeken keresztül a zseni megfigyelése olyan dolgokra is fényt villant, amiket még a tehetséges kutató sem lát meg mindig. Hozzá kell még tenni az előbbiekhez: a két emlékirat két vérbeli művész alkotása, akiknek tehetsége az írásban sem tagadta meg magát. A mondanivaló írói megformálása·, a stílus szempontjából e munkák is értékes alkotások. Az élőbeszéddel rokon egyszerűség, közvetlenség, anekdótázó kedv, élményszerűség árad soraikból, s a stilizálás nélküli elbeszélő módszerrel nagy szépségeket tárnak fel. Nem utolsó sorban a stílusszépségek teszik ezt a két emlékiratot a XX.' század magyar memoár-irodalmának legszebb darabjaivá és a mai olvasó számára is olvasmányos írássá. KÁVÁSSY SÁNDOR 30*