Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Heidegger; Herrmann: Die deutsche Sozialdemokratie und der nationale Staat 1870–1920 (Ism. Jemnitz János) 653

654 TÖRTÉNETI IlíODALOM az egész német szociáldemokráciáról kívánt adni. Felmerül a kérdés, miért nyúlt a szerző ilyen önkényesen a szociáldemokrata párt forrásanyagaihoz, nem tartott-e attól, hogy ez megalapozatlan megállapítások megtételéhez vezeti. A könyv elolvasása után nyugodtan felelhetjük, hogy a csonka forrásanyag nem véletlen jelenség. A szerző prekoncipiált elképzeléssel nyúlt témájához, a szociáldemokrata párt egész ismert történetét előre,, meghatározott szemszögből kívánta újra írni. A könyv értékéből sokat levon az, hogy a szerző nem használta fel a nem német •forrásanyagokat. Gondolunk itt elsősorban a II. Internacionálé nemzetközi tanácskozásainak jegyzőkönyveire, de a korabeli és későbbi, adatközlő és feldolgozó francia, orosz és angol nyelvű irodalomra is. A könyv szemléletét illetően magát a szerzőt idézhetjük, aki előszóként írta a következőket : ,,a nacionalizmus és a szocializmus a második világháborrí után — ha más arculatban és teljesen megváltozott szemléletben is — még mindig politikai problémák, amelyekhez a pártoknak állást kell foglalniuk. A német szociáldemokrácia e kérdésben nagyon világos nemzeti álláspontot foglal el." H. Heidegger maga mondja el, hogy könyve megírására, mint régi szociáldemokratát az a kérdés ösztönözte, hogy a német szociáldemokrata párt történeti fejlődése miként határozta meg ezt a teljes fordulatot a marxi internacionalizmustól — a burzsoá nemzeti állani elismeréséig. Hermann Heidegger könyvét öt részre tagolta. Az első részben a német szociáldemokrata párt történetének 1891-ig terjedő korszakát dolgozza fel. Talán ez a fejezet a történeti események feltárása és elemzése szempontjából a leggyengébb. Űj ismereteket nem ad, de erre nem is törekszik. A szerző célja az, hogy a kezdeti, nolia egyáltalán nem „hőskor-szaknak" tartott periódusról egy rövid, átfogó és egyben újraértékelő összképet nyújtson, amelynek során mindenki elnyeri azt a méltó helyet, amelyet a, mai nyugatnémet szociáldemokrata párt szerint megérdemel. A szerző felfogása szerint e korszakra elsősorban a negatív vonások jellemzőek, amelynek lényege és kiinduló forrása a marxizmus. H. Heidegger szerint ugyanis — és ez a gondolat fut a könyvön végig többszörsen aláhúzva és végkövetkeztetésként megjelölve — a marxizmus elutasít, tagad minden nemzeti gondolatot. H. Heidegger a következő ellentétpárt állítja fel: egyik oldalon áll a marxi osztályelmélet és proletárinternacionalizmus — a másik oldalon a „nemzeti gondolat", a nemzeti állam elismerése, amelynek feltétele mind az osztályharc és osztálykategóriákban való gondolkodás, mind a proletárnemzetköziség feladása. A „nemzeti gondolattól" a nemzeti állam segítségével születik meg a H. Heidegger által ideálisnak tartott, és a marxizmussal szembeállított ellentétpár: a különböző társadalmi rétegek, osztályok, politikai csoportosulások összefogására támaszkodó erős Németország, a „welfare State", a rend befelé, a tekintély, hatalom kifelé. Senki sem állíthatja, hogy a marxizmus és a nacionalizmus között a német munkás-, mozgalom sorain belül nem folyt küzdelem, vagy hogy H. Iíeideggernek ilyen kérdésfelvetése, beállítása jogosulatlan, utólag erőszakosan konstruált. H. Heidegger azonban az általa feltett kérdés megválaszolásánál már lecsúszik a tények talajáról, nem a körültekintő történész gondosságával jár el. Politikai érzelmei felületes, olyan minden alapot nélkülöző kijelentések megtételére ragadtatják el, amelyeknek célzatossága első pillanatra is szembetűnő. Heidegger, hogy a marxizmus hatását károsnakmutassaki, bonyolult folyamatokat egy-két mondattal intéz el (pl. : a marxizmus és honvédelem viszonya, Bebel és Liebknecht kiállása a parlamentben a porosz-francia háború idején), máshol meg közismert dolgokat „felejt el" megemlíteni, vagy pedig — és erre is van példa — valótlant állít. így történhetett meg, hogy a szerző, aki a bibliográfia szerint Marx összes műveit átnézte, kijelenti, hogy Marx a nemzetnek (mint „történetileg létrejött államnak", vagy mint „népi eredetű közösségnek") nem tulajdonított semmi jelentőséget sem (18. 1.) (s így nem tudjuk, mit kezdjünk Marx ír, lengyel, indiai, spanyol, német és magyarvonatkozású, számtalan esetben kifejezetten a nemzeti függetlenséggel foglalkozó megjegyzéseivel). Ugyanezen az oldalon derül ki az is, hogy Marx Poroszországban csak a militarizmus, a junkerek és a bürokrácia reakciós erejét látta. Aki olvasta Marxnak azt az üzenetét, amelyet a francia—porosz háború idején bocsátott ki az Internacionálé nevében, annak nem szükséges bizonyítani e megállapítás tarthatatlanságát, Ε részek a műben nem véletlen betétként jelentkeznek. Heidegger itt azt akarta bizonyítani, hogy a marxi proletárinternacionalizmus eleve tagadja a német nemzeti érdekeket. Ε részben a szerző igen vázlatosan — és érzésünk szerint felületesen—foglalkozik Lassalle, Liebknecht, Bebel szerepével, a munkásmozgalom helyzetével 1870—91 között . A koncepció, ami kikerekedik, a következő : Németországban a munkásmozgalom megalapozása, miután Lassalle befolyását Liebknecht és Bebel vezetésével visszaszorí-