Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - Tawney; R. H.: Religion und Frühkapitalismus (Ism. Révész Imre) 632

633 TÖRTÉNETI IlíODALOM und der Geist des Kapitalismus c. tanulmányában és nagyszámú egyéb vallásszocioló. giai dolgozatában). Ez a mélyebbre hatolás viszont Tawney-nél jórészt abból következett, hogy ő a Marx és Engels tudományos szocializmusához már csak politikai-szociális állásfoglalása révén is jóval pozitívebben viszonyul, mint két említett elődje. Ezek közül az utóbbitól — noha hálásan említi a tőle kapott hatásokat — kifejezetten el is határolja magát, megállapítván, hogy Weber tévesen keresett „szellemi" magyarázatot olyan jelenségekre, amelyeket csak a társadalmi és gazdasági struktúra változásaiból lehet megérteni és hogy „némileg mégiscsak mesterkéltnek tűnik fel" Wcbernek az a föltevése, „mintha a kapitalizmus csak akkor léphetett volna fel, amikor már egy megváltozott vallásosság létrehozta a kapitalista lelkivilágot" (315 — 316. 1., a jegyzetekben). Tawney-nek ez az óvatosan, de meglehetős világosan megfogalmazott Weber-kritikája — amelyet az 1937-es kiadás előszavában, a kezünk alatt levő német fordítás 11. lapján, a kálvinizmust illetően még ki is bővít — azért különösen figyelemreméltó, mert ő egyébként a tudományos szocializmusról s különösen a dialektikus és történelmi materializmusról sem tárgyilag, sem módszerileg nem vall egyértelmű nézeteket. Története i s ennek hátterét adó filozófiai szemlélete állandóan igazi „fabianus" cunct.atorkodással ingadozik a marxista szemléletmód olyan-amilyen elfogadása és egy kifejezetten „szellemtörténeti" álláspont között. Egyfelől képes leírni ilyen határtalan elfogultságra valló kijelentést : „A munkaértékelmélet az igazi leszármazottja Aquinói Tamás tanainak. A legutolsó skolasztikus Marx Károly voit." (50. 1.) A marxizmussal szemben való szöges ellentét látszik az olyan nyilatkozataiból is, amikor pl. a burzsoákapitalista közgazdasági gondolkozás „morális és intellektuális alépítményéről" (!) beszél (250. 1.), vagy egyenesen azt hirdeti, hogy a puritánus burzsoázia kialakulása korában „a vallás nemcsak nem szorult ki a gyakorlati életből" (ami eddig igaz), „hanem annak egyenesen gránitalapját alkotta" (255 — 256. 1.). — Másfelől mégis számos olyan fejtegetése van, ahol az igen gazdag tudásanyagából merített tényadatok magyarázata és értékelése közben, többé-kevésbé tudatosan és kifejezetten a történelmi materializmus álláspontjára helyezkedik: a lét határozza meg a tudatot, nem a tudat a létet s a tudat fejlődése rendszerint elmarad a lété mögött. (Külön megemlít jük, hogy Tawney kifejezetten igazoltnak találja a Kommunista Kiáltvány ragyogó és végképpen nem „skolasztikus" fejtegetését a középkori hűbéri kötelékek felbomlásáról, amely „nem hagyott meg más kapcsolatot ember és ember között, mint a meztelen érdeket, az érzéketlen 'készpénzfizetést' ", 272. 1.). Ez az ingadozás — a szerzőnek labourista politikai-szociális irányán kívül — részben talán onnan is érthetőbb, hogy amikor 36 évvel ezelőtt ezeket az alapítványi felolvasásait tartotta, nagyon óvatosnak kellett lennie egy többé-kevésbé megrögzötten kapitalista szellemű, konzervatív, sőt részben egyházias hallgatóság, majd olvasóközönség előtt. Hiszen amikor előadásai először jelentek meg könyvalakban — maga mondja el az előszóban 5 — 6.1. —,akadt olyan, egyébként barátságos (?) bírálója, aki teljes komolysággal megbotránkozott már magának a ,,kapitalizmus" szónak és jogalomnak a használatán is, és vészes szándékokat tételezett fel egy olyan szerzőnél, aki ilyesmit megenged magának ! Ekkora elfogultságokkal szemben érthető, hogy a különben sem szilárd és egységes álláspontú szerző az előadásban és a szövegezésben sem törekedett a szigorúan szabatos fogalmazásra és félreérthetetlen vonalvezetésre, s egészben véve előkelően tudományos színvonaláról elég gyakran le-leszállott a popularizálás könnyebb hangneméig — aminek következtében műve, a benne foglaltatott komoly tudományos értékek mellett is, itt-ott egészen a „vegyes műfaj" benyomását teszi. A szerző így fogalmazza meg azokat a kérdésföltevéseket, amelyekre a mai ember szerinte leginkább keresi a választ az általa feldolgozott témakörben : „Vajon a vallásos emberek a múltban a társadalmi rend és a gazdasági etika kérdéseit a hivő lelki élet szempontjából jelentéktelennek tekintették-e — vagy pedig megpróbálták nemcsak az egyes embert tenni kereszténnyé, hanem keresztény művelődést is felépíteni? Vajon a vallás beletörődhetik-e egy olyan éles ellentétbe, amely fennáll a személyes erkölcsiség és bizonyos megengedett, de kétesértékű üzleti fogások között? Vajon egy egyház fogalmához hozzátartozik-é egy bizonyos sajátos szociális etikának elismerése, és ha igen, köteles-é egy egyházi közösség megkívánni a maga tagjaitól, hogy tartsák magukat ezekhez az etikai normákhoz?" (26 — 27. 1.) Főként ezeknek a kérdéseknek szemmeltartásával vizsgálja a szerző müve négy fejezetében: 1. a középkori hátteret, 2. a kontinens reformátorainak, 3. az anglikán egyháznak, 4. a puritánus mozgalomnak gazdaságitársadalmi eszméit és gyakorlati magatartását, ötödikül egy nem túlságosan sokatmondó rövid zárószót csatolva hozzájuk. Fejtegetései ott is, ahol elvi szempontból ellentmondásunkat hívják ki, rendkívül tanulságosan eszméltetők, aránylag kis területen impozáns mennyiségű tényanyagot csoportosítanak szakértő válogatással és lebilin-