Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Benda Kálmán: A kőszegi „jakobinusok” 534

A KŐSZEGI „JAKOBINUSOK' 537 A lövészegylettel kapcsolatban láttuk Eszterházy jelentését, de nézzük meg a nemesi szervezkedést is közelebbről. A kőszegi „jakobinusok" vezéralakja ,,a forradalmi mozgalom . . . vezetője" (Fodor kifejezése) Sigray gróf volt. A bökkenő azonban éppen az, hogy Sigray (akiről Fodor hiába igyekszik bizonygatni, hogy milyen kiemelkedő egyéniség és tehetség volt, az egykorúak mind ellene mondanak) nem volt „jakobinus", még a szó hazai értelmében sem, annyira nem, hogy a magyar jakobinusokat tömörítő titkos társaságról sem tudott. Martinovics Ignác (akinek Fodor még a keresztnevét is rosszul írja, Ignác József helyett Domokost, 92. 1.) — ahogy ez köztudomású — két titkos társaságot alapított 1794 elején. A „Reformátorok Társasága" tömörítette magába a nemesi reformereket. Ennek feladata lett volna, a Habsburgok detronizálásával, a nemesi köztársaság kikiáltása és bizonyos minimális, a feudális berendezkedés lényegót nem is érintő társadalmi reformok megvalósítása. Ezután lépett volna előtérbe a „Szabadság és Egyenlőség Társasága", mely a nemesség félretolásával megvalósította volna a jakobinus forradalmat és megdöntötte volna a feudalizmust. A nemesi reformereknek nem volt szabad tudni a Szabadság és Egyenlőség Társaságáról. Sigray sem tudott róla, s nem tudhattak az általa beszervezettek, a két Rosty és a többiek sem. Patrióta nemesi reformerek voltak valamennyien, a polgári radikalizmushoz, a jakobinus forradalmi elvekhez semmi, de semmi közük nem volt. Mindezt a periratok tényszerűen is rögzítik. Nagyrabecsüljük és értékeljük a kőszegi nemesek patriotizmusát és reformtörekvéseit, mellyel osztályostársaik zömét évtizedekkel megelőzték. De ne csináljunk belőlük korukat messze meghaladó demokratákat, akik a polgársággal együtt szervezik a jakobinus forradalmat, azzal a kőszegi kispolgársággal, amelyik — az adatok tanúsága szerint — maga is nagyon távol állt mindettől. Szólnunk kell néhány szót Fodor tudományos alaposságáról is. Tanulmányát — melynek második, nagyobb részét a Vas megyei forradalmi mozgalom vezetőinek életrajzi ismertetése tölti ki — imponáló tömegű részletadattal és jegyzettel támasztja alá. A már említett, eredetiben közölt szövegeken túlmenően, szinte az egész korszakra vonatkozó levéltári és nyomtatott forrásanyagot idézi : az Országos Levéltárban őrzött periratokat, a Széchényi Könyvtár kéziratait, a kortársak naplóit, levelezését stb. Az olvasó csodálattal nézi a munkát és fáradságot nem kímélő tudóst, aki talán évekig tartó aprólékos kutatással szedte össze a kis részletadatokat, hogy azokat egységes képbe illessze. Nos, minderről nincsen szó : az Országos Levéltár nyilvántartása szerint a szerző az idevágó anyagban sohasem kutatott. Valamennyi adatát a Magyar Jakobinusok Iratai c. 3 kötetes forráskiadványból vette, csak hatásosabbnak vélte, ha nem erre, hanem az ott megadott levéltári és nyomtatott forrásokra hivatkozik, s helyenként külön is kiemeli, hogy mindezt senki más, ő találta meg (97. 1. alján). Hivatkozásai azonban elárulják. Összekeveri a bírósági periratokat a kancelláriai aktákkal (ilyen jelzetek olvashatók, 4. jegyz. : Vertrauliche Akten, Kancelláriai iratok 9531. sz. Ld. még a 21. vagy a 23. jegyz. hibás jelzetét), ami egymaga mutatja, hogy a szerző teljesen tájékozatlan a levéltári rendben. Persze idézi azért itt-ott a Jakobinusok Iratait is, de még a címét is rosszul írja (1. jegyz.), s rendszerint ott éppen nem is található dolgokra hivatkozik (27. jegyz.), vagy nem levő lapszámot citál (22. jegyz.). Ez különben többször előfordul, szinte az az általános, hogy a jegyzetben megadott helynek az idézett adathoz semmi köze sincs (ld. a 20., 24., 28.