Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
524 BÓNIS GYÖRGY a szolgálatát" (B. 72. 1.). Ezután rátértem a rabszolgák gazdasági önállósításának, „földre ültetésének" kérdésére. Az ilyen servus érdekeltté vált a termelésben, jobban dolgozott, munkája eredményéből hányadot szolgáltatott urának, tehát lényegében jobbággyá lett (B. 73. 1.). Váczy — az említett szemléleti korlátozottság következtében — ezzel szemben így érvel : A szabados kedvezőbb helyzete az önálló gazdaságot jelenti. Márpedig a felszabadítás nincs összefüggésben a „földre ültetéssel". „A servus ugyanúgy juthatott házhelyhez ós földhöz, mint a libertinus. Pár sorral később Bónis maga beszól »termelőeszközökkel rendelkező servus-ról«." (V. 337. 1.) Ezt azután XII—XIII. századi adatokkal támasztja alá. Itt az első eset, hogy Váczy társadalomtörténeti bírálatában az igazságnak egy részével találkozunk. Bár könyvem nem azonosította a felszabadítást és a „földre ültetést", nem is mondta meg világosan a kettő közötti különbséget (B. 72—73. 1.). A libertás jogi kérdés, az önállósítás gazdasági. A fogalmazás homályossága azonban nem érv a „földre ültetés" ténye és következményei ellen; ez a servi jobbággyá alakulásának elkerülhetetlen módja. Az egyetemi tankönyv, melyet Váczy szívesen idéz ellenem, általában alkalmazza ezt a kifejezést a jobbággyá-válásra,72 és ugyanígy forgott a szó az 1/1. kötet vitáján,7 3 melyen Váczy sem ennek, sem bármilyen más kifogásának nem adott hangot. Talán a frank birodalom példája meggyőzően fog hatni. A legújabb jogtörténeti összefoglaló mű szerint a nem szabadok (Unfreien) fokozatai a következők: 1. mancipia, servi non casati, az úr házában alsóbbrendű szolgálatokat végző szolgák, akiket el is idegeníthet (ilyeneknek vélem az 1146-i , Szines-féle végrendelet szabadon bocsátottjait, V. 337. 1.); 2. servi casati, mansionarii, mansuarii, az úr földjén letelepített szolgák, a földhöz kötve, azzal együtt idegeníthetők el ; bért és szolgáltatásokat adnak, vagyont szerezhetnek; 3. pueri, ministeriales, az úr házában magasabbrendű szolgálatokat végeznek ; 4. servi exercituales, hadakozó szolgák, végül legmagasabban állanak az 5. pueri regis, pueri aulici, akikből II. Chlothar 614-i párizsi ediktumáig gróf is válhatott.74 Conrad, akitől az összeállítást idézem, nem alkal- ι maz marxista fogalmakat, de nyilvánvaló, hogy az elhanyagolható számú házi cselédeken kívül (1. csoport) a feudális termelési mód szempontjából a „házzal ellátott", tehát földre ültetett szolgáknak (2. csoport) volt a legnagyobb jelentőségük; az, hogy ezeket mikor nevezték ós tekintették jogilag is jobbágynak, más kérdés, gazdaságilag már önállósításukkor azokká lettek. A jeles kutató most felsorakoztatja a servi házára, állataira, pénzére vonatkozó adatokat, és részben egyetért velem. „Bónis helyesen ismeri ezt el, de István király oly törvénycikkéből akarja kiolvasni, amiből nem lehet" (V. 338. 1.). A tolvaj rabszolga orrának, fülének öt tinóval való megváltásáról van szó (István II. 6), melyből én arra gondolok, hogy a cikkben érintett szolgák sajátjukból adják meg a váltságot, ők tehát „saját kis parcellájukon, jobbágyokként gazdálkodnak" (B. 73. 1.). Váczy ellenveti, hogy a törvény nem mondja a tinókat a rabszolgák sajátjainak; „vehették pénzükön, vagy kaphatták a földesúrtól" ; a törvény a házi szolgákra is gondol, akiknek 72 Magyarország története 1/1. 27., 39—40. 1. 73 Századok 1954, 640. 1. 74 Hermann Conrad : Deutsche Rechtsgeschichte I. Frühzeit und Mittelalter (Karlsrulle 1954) 160. 1.
