Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498

504 BŐNIS GYÖRGY amelyek az addigi kutatási eredményekről híven tájékoztatják. Ezeken lényegesen túlmenni valóban „nehéz, emberfölötti munkának" mondható (V. 273. 1.). A saját szakterületén nyilván elvárható a szerzőtől a legeldugottabb cikkek ismerete is, de másutt közvetítőkhöz kell fordulnia, akiket szükség esetén szavatosokként hívhat perbe. István király koránál sincs okom megbánni, hogy a Szent István Emlékkönyvben foglalt félszáz tanulmányt, a Magyarság Őstörténetében megjelent cikkekét, László Gyulának eredeti és eleven összefoglalását, Deór és Váczy mindenütt lapszám szerint idézett tanulmányait, és nem utolsósorban a felszabadulás utáni történetírók eredményeit használtam fel. A Magyarság Néprajza — alább visszatérek rá — kevésbé megbízható forrásnak bizonyult, de ez az illető tudományág eddig egyetlen, nagyszabású szintézise. Mint jogtörténész természetesen az állam és a jog kérdéseit tartottam elsősorban szem előtt, s ezekben hitem szerint túl is mentem a népszerű tudományos munka lehetőségein. Másutt azonban — megfelelő előmunkálatok hiányában, vagy elvetésből — tévedhettem, s ezt nincs semmi okom palástolni. Váczy a „Ruha, hajlék és eszközök" című 2. fejezetben lendületes támadást intéz elsősorban ilyen természetű megállapításaim ellen. Már előbb felsorolta a most említett „legfőbb adatszolgáltatóimat" (V. 272. 1.), szerényen hallgatva az irodalom jegyzékében ugyancsak pontosan idézett forrásokról (B. 157—171. 1.). Majd a komplex módszer „következetlen és mechanikus alkalmazása miatt" (V. 273. 1.) marasztal el. Ebben a tárgykörben van igazság bírálatában; kárára vált pl. munkámnak, hogy nem használtam fel Bárczi Géza nyelvészeti eredményeit, vagy a koraközépkori ásatásokról szó'ó jelentéseket. De bírálóm buzgóságában túlzásokba esik. A Banner-féle régészeti bibliográfia pl. sajátos módon „az új eredmények tömör, jólsikerült összegezései" (V. 273. 1.) közé sorakozik fel, Tálasi István átfogó munlcabeszámolójau

hasonló szerepben István király korának forrásává lép elő, s a „Magyar néprajztudomány 1945—55" c. bibliográfia (Budapest 1956) is mulasztásaim között szerepel. Váczy bizonyára hallott róla, hogy könyvkiadásunkban a kézirat megírásától megjelenésé'g több munkafázison megy keresztül. így az „István király" kézirata 1955 októberében készült el, s a könyv 1956 szeptemberében jelent meg. 1956-os impresszummal ellátott műveket tehát már nem volt alkalmam figyelembe venni. De bírálóm buzgalmában tovább megy; a jegyzetekben felhívott (igaz, hogy még bővíthető) irodalmon túltéve magát hol a néprajz, hol a régészet, hol a nyelvtudomány elhanyagolását hozza fel, végül így szól rólam : „Noha történész, meglepő az írott emlékek csekély vagy elégtelen kiaknázása" (V. 274. 1.). Az igazság az, hogy (csak a „Gazdálkodás és társadalom" c. fejezetben!) rendre a következő írott emlékeket idézem : István, László és Kálmán király törvényei, a (nagyobb) Gellért-legenda, Anonymus, a tihanyi alapítólevél, a pannonhalmi összeírás, az arabnyelvű források, Ibrahim ibn Jakub és Freisingi Ottó (B. 57—70. 1.). Minden dekoratív felsorolás ellenére Váczy sem tud több írott forrást sorompóba állítani. Itt érdemel említést az is, hogyan homályosítja el könyvem helyes megítélését a bírálat arártytalansága. A kritikusnak természetes joga, hogy a mű egyes részeit bővebben, más fejezeteit szűkebben tárgyalja vagy el is hanyagolja. De nem szabad azt a látszatot keltenie, hogy az egészet elveti, 14

Tálasi István: Az anyagi kultúra néprajzi vizsgálatának tíz éve (1945—1955), Ethnographia 66 (1955) 5—43. 1.