Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498

502 BŐNIS GYÖRGY A később részletezendőktől eltekintve csak két ilyen kívánságot emelek ki. Bonipert pécsi püspök, aki ,,Châtres humanista-ízű erősen retorikai jellegű bölcseleti iskoláját" képviselte nálunk, valóban nem szerepel könyvemben; ,,Bónis róla sem ír" (V. 268. 1.), mondja neheztelve a bíráló. Nem tudom, mit szólnak a szakemberek a humanizmus ilyen értelmezéséhez, mely az ún. XII. századi renaissance-t is megelőzi ; magam azonban szándékosan mellőztem az egyházszervezésben részt vett személyek kiemelését, eltekintve pl. Piligrimtől vagy Gellérttől. Egy másik kívánság így hangzik : „Glaser a nácizmus magyarországi áldozata. Illő lett volna méltatni munkásságát" (V. 301. 1.). Azt hiszem, a Glaser emléke iránti tisztelet István király egyetlen életíróját sem indíthatná arra, hogy munkásságát éppen ebben a keretben méltassa. A hiányjegyzék nagy része annak köszönheti létét, hogy bírálóm önkényesen kitolja munkám időbeli határát. Ennek legjobb bizonysága az „Itália és Lotharingia" című első fejezete. „A könyv egyik hiányossága — írja —, hogy a fejezetek tárgyszerinti beosztásából kimaradt a művészet, az irodalom, de egyáltalán a szellemi élet önálló tárgyalása." És alább általában elmarasztalja a kutatást abban, hogy lekicsinyli „az István-kort és az azt lezáró I. András — László kort".9

Az „új István monográfiában" hiányzó fejezeteket „meglehetett és meg kellett volna írni. Ugyanis a művészet és irodalom emlékei — igaz csak töredékek — világosan azt tanítják, hogy volt szellemi élet a XI. századi Magyarországon" (V. 267. 1.). Ezt természetesen senki sem tagadta, de emlékeztetnem kell bírálómat arra, hogy magam csak István király és kora ismertetésére vállalkoztam. Ha az államalapító uralkodásának négy évtizedét és a halálát követő jó félszázadot (1038—1095) nem lehetne külön-külön feldolgozni, méltán kifogásolhatná valaki azt is, hogy a Mátyás-kor történetírója nem írta meg „az azt lezáró" Jagelló-kort, vagy az I. Ferenc-féle reakcióval foglalkozó szerző nem tárgyalta „az azt lezáró" reformkort is. Már pedig a Lotharingia hatásáról szóló érdekes fejtegetések (melyekre nem kívánok érdemben reflektálni) egy Adalbertre és Anasztázra való szerény utaláson kívül I. Andrást, I. Gézát, a „pogánylázadásokat", I. Lászlót, a * kereszteshadakat, István művének helyreállítását emlegetik (V. 268—271. 1.). Ennek az időbeli elcsúszásnak láttán talán nem ok nélkül teszem fel itt is a kérdést: „Hol vagy István király"? A művészeti és irodalmi fejezetek nyilván gazdagabbá, színesebbé tették volna könyvem<?t. De míg ezek a tudományágak aránylag legjobban fel vannak tárva népszerű munkákban is, éppen a hiteles István-kori anyâg sajnálatosan kevés bennük. Vegyük pl. a művészet kérdését. Az 1956-ban megjelent nagy művészettörténeti szintézisben Dercsényi Dezső a következőket írja : „István király első templomaiból egy sem maradt ránk. '. . . Első székesegyházainkról sem tudunk sokat. . . . Sajnos, építészeti szempontból az első bencés kolostorok sem mondanak többet. . . . Sajnos, a XI. századi falusi templomainkat ma még alig tudjuk az emlékanyagból kiválasztani." 10

A kőfaragóművészetet kénytelen úgy ismertetni, hogy összefogja a XI. század első háromnegyed részét, Igaz, sok mindent lehetett volna írni a honfoglalók művészetéről, a szlávság emlékeiről, a század későbbi folyamának alkotásairól, de erre éppen a szűkre szabott illusztrációs anyag mellett nem vállalkozhat-9 A magam kiemelése. 10

A magyarországi művészet a honfoglalástól a XIX. századig, szerk. Dercsényi Dezső (Bpest. 1956) 19—21. 1.