Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Nemes Dezső: A Magyar Tanácsköztársaság történelmi jelentősége 1
A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNELMI JELENTÖSÉGE'_ 41 tartalmában merőben más és felhasználási „módszere" is más, mint a korábbi. (E tekintetben a Vörös Újság cikkének a kifejezése pontatlan.) A módszerek újak voltak : a jobboldali szociáldemokraták ós az ellenforradalmi burzsoázia együttműködésének új módszerei a proletárdiktatúra elleni közös harcukban. A burzsoáziával való megalkuvás tovább fejlődött a proletariátus hatalmának nyílt elárulásáig, a proletárhatalom hátbatámadásáig, a nemzetközi és hazai burzsoázia követelésére és örömére. A Kormányzótanács természetesen hiába várt arra, hogy az antant teljesíti ígéretét és visszavonja a Tiszántúlról a román csapatokat. A Vörös Hadsereg északi visszavonulása ós a csehszlovák burzsoá csapatok ismételt bevonulása Kelet-Szlovákiába a Tanácsköztársaságot katonailag is, politikailag is legyengítette. Az antant pedig tovább fokozta a román hadsereg kiépítését és előkészítését a Tanácsköztársaság elleni új támadásra. A Vörös Hadsereg július második felében új offenzívát indított, mégpedig a román megszállók ellen. Ennek a támadásnak azonban hiányzott a szükséges politikai feltótele : a munkásság megfelelő harci egysége. A bomlasztó aknamunka Budapest élelmezési nehézségeit is, az északi visszavonulást is, az ellenforradalmi puccskísérleteket is, no meg a „demokrácia" jelszavait is felhasználta a züllesztésre. A kommunisták ós a tanácshatalomhoz hű szocialisták mégis a románok elleni új offenzíva mellett álltak ki, mert azt remélték, hogy új katonai győzelmek fogják megerősíteni a tanácshatalom politikai helyzetét. Megjegyzendő azonban, hogy Kun Béla aggályosnak tartotta a románok elleni támadás megindítását, ellenezte azt, s amint egyik, 1932-ben készült ós közölt írásában mondja, Szamuelly is ellenezte. „Álláspontom nem talált többségre — írja —, s így kezdődött meg a támadás a román fronton."68 A támadás jogosságát a párizsi hatalmak előtt indokolni lehetett, hiszen a Clemenceau-jegyzékben megszabott visszavonulásra kellett a románokat fegyveres erővel rákényszeríteni. Az antant persze fütyült a jogosságra, mert számára az volt a „jogos", hogy becsapja és leverje a Tanácsköztársaságot. Az antant tehát nem a románok visszarendelését, hanem új offenzíváját készítette elő, s kapóra jött számára a Vörös Hadsereg tiszai támadása. Nagyon jellemző, hogy Julier Ferenc, az áruló vezérkari főnök, aki elfoglalta a szlovákiai visszavonulás miatt lemondott kiváló katona és hazafi, Stromfeld Aurél helyét, s akinek tudtával a Vörös Hadsereg egész hadrendjét már előzőleg a románokhoz eljuttatták, mint „katonai tekintély" sürgette a támadás megindítását. A helyzet kritikus volt. Igaza van Münnich Ferencnek, aki a magyar Vörös Hadseregről írt tanulmányában megállapítja : „Kétségtelen, hogy egy erős, egységes kommunista párt ebben a helyzetben is megtalálta volna az utat a munkástömegekhez. Bizonyos mértékben megismételte volna a május eleji nagy fellendülést és rövid idő alatt újabb munkáscsapatokkal egészítette volna ki a Vörös Hadsereg megritkult sorait. De ilyen párt nem volt, s ezért a szociáldemokraták harcvesztő aknamunkája, a vezérkari főnök áruló mesterkedése! feltartóztathatatlanul sodorták a proletárdiktatúrát a bukás felé."69 A vezérkari főnök a katonatiszti hazaárulók és antantkémek feje volt. Ám ez a fehérgárdista hazaáruló ügynökség azért tudta tevékenységét kifej•8 Kun Béla: i. m. 572. 1. 69 A Magyar Tanácsköztársaság hősi küzdelmeiből. Szikra, 1954. 147—148. 1.
