Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Barta István: Kölcsey politikai pályakezdete 252
KÖLCSEY POLITIKAI PÁLYAKEZDETE 267 hibák mellett 87 olyan községet talált a megye 262 összeírt helysége között, amelyekben a kimutatott terméshozam csak a töredéke volt az 1720-i összeírásban szereplő mennyiségnek, sőt a legtöbben a föld a vetőmagot is alig adta vissza. Ezt a kétségtelen túlzást az országos bizottság nem fogadta el s az anyagot visszaküdte a megyéknek kijavításra. Az összeírás elé írt, korábban már említett észrevételekről viszont az volt a véleménye, hogy azok sötét színekkel festik a megye helyzetét, de a maga idejében nem fogják majd elkerülni az országgyűlés figyelmét.46 Ebbe a történeti keretbe belehelyezve már nem tűnik olyan egyedülálló dokumentumnak Kende Zsigmond jelentése. Előadója, mint megyei összeíró biztos, nyilván szentül meg volt győződve, hogy feladatát akkor teljesíti a legjobban, ha az adófelosztást végző nádor számára4 7 a lehető legmegrázóbban festi le a megye adózóinak helyzetét és a megye terheinek aránytalanságát a többi megyéhez viszonyítva. Érthető így az is, hogy a jelentésbe nem került be egyetlen fénysugár, egyetlen vonás sem, amely a szatmári adózó helyzetét akár csak egyetlen szempontból is jobbnak mutatná, mint szomszéd megyékbeli sorstársaiét.4 8 Kende összefoglalása — tudjuk — első formájában nem került el a nádorhoz, gondolatmenetét, érveit ós hangulatát azonban tartalmazta a megyei bizottság által összeállított panaszjegyzék. A megye rendei azonban hiába fogadták megelégedéssel összeíró biztosuk komor jelentését: a porták számának csökkentését sem az 1830-i, sem az 1836-i kiigazítás alkalmával nem sikerült elérni.4 9 De vajon önmagában véve is nem olyan értékes és ritka helyzetjelentés-e a Kölcseynek tulajdonított írásmű, hogy — függetlenül keletkezésének körülményeitől — méltán foglalhat helyet a kort és a parasztság helyzetét jellemző legfontosabb dokumentumok sorában? Kétségtelen, hogy történeti irodalmunkban erre az időszakra eléggé egyedülálló a szatmári adózó nép állapotáról szóló jelentés, és értéke nem lebecsülendő még akkor sem, ha most már ismerjük rendeltetését s tudjuk, hogy létrejöttét nem annyira a parasztsággal való együttérzés — bár ezt sem kell eleve elvitatnunk Kendétől —, hanem sokkal közvetlenebb és gyakorlatibb célok sugallták. Az irodalomtörténész méltán figyelt fel tehát rá, a történész azonban, aki járatos a korszak kiadatlan és kevésbé ismert forrásanyagában is, könnyen megtalálja az egyedülállónak vélt írás rokonait, amelyek együttvéve egész külön műfajt alkotnak a 46 „Quod maleficia, lugubri sane stylo per Comitatum deducta attinet, illa justam legislationis attentionena suo tempore haud effugient." (O. L. Nádori lt. Conseriptio Regnieolaris 1828. Protocolla Subdeputationis Conscriptionalis, Comitatus Szatmár. 1625. csomó.) 47 Elsősorban a nádornak szól az első bekezdés végén a kívánság : „Bár egyszer ezen temérdek bajokkal küszködő tartomány olly pártfogókra találna, kik nékie a közterhek viselésében érdemlett enyhülést szereznének!" (I. m. 15. 1.) 48 Pedig voltak ilyenek, a nádor legalább is talált, amikor az 1830-as — továbbra is ideiglenes — adóelosztás előkészítése során régi szokás szerint összeállította az egyes megyék maleficiumait és beneficiumait. Szatmárral kapcsolatban ugyanis a maleficiumok —· terméketlen föld, áradások stb. — megemlítése mellett felsorolja, hogy a bányák és bányászati hivatalok különböző kereseti forrásokat jelentenek, említi az érc-, szén- és sószállítást, a szénégetést, a favágást, agyagedények készítését stb. (Nádori lt. Extraserialia diaetae 1830. XL. sz.) 49 Az összeírás alapján a megye adóját valóban lényegesen csökkenteni kellett volna, az összeírás megbízhatatlansága azonban annyira nyilvánvaló volt, hogy végső soron mind 1830-ban mind 1836-ban meghagyták a megye régi korábbi adóját. (Uo. 1830. XL. 1836. XLIX. sz.)