Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Barta István: Kölcsey politikai pályakezdete 252
KÖLCSEY POLITIKAI PÁLYAKEZDETE 253 zárja le a sort.2 A dolog jobbára így is van, különösen ha a Kölcseyhez kapcsolódó feladatoknak az irodalomtörténészekre háruló részét vesszük tekintetbe. Az író, a költő azonban sohasem csupán az irodalomé* s különösképpen nem az a XIX. század eleje óta. Az irodalom legjobb művelői egyben a társadalmi haladás élcsapatának harcosai is, s harcukat a jobb világért a legtöbb esetben nemcsak az irodalom eszközeivel folytatják, hanem a politika nyelvén is állást foglalnak a mindennap kérdéseihez, sőt megjelennek, fontos szerepet vállalnak a politikai élet hagyományos fórumain, a megyegyűléseken és az országgyűlésen is. Életük, tevékenységük feltárása és értékelése tehát mindenképpen közös feladata lenne történészeknek és az irodalomtörténet kutatóinak, még akkor is, ha nem gondolnánk arra, hogy a marxista igény kötelezően írja elő a kutató számára a történeti személyek sokoldalú, bonyolult tevékenységének a legszorosabb egységben történő szemléletét, vizsgálatát és magyarázását. Sajátos, de a tények ismeretében természetszerű dolog az, hogy ezeknek az író-politikusoknak az életrajzát, pályájuk és tevékenységük szintetikus értékelését általában irodalomtörténészek írták meg a múltban, s írják a jelenben is. Természetszerű ez nemcsak azért, mert az irodalom az a környezet, amelyből ezek az egyéniségek kinőnek, hanem azért is, mert az irodalomtörténeti kutatás, a magáéinak tekintvén őket, sokkal alaposabban elvégezte életük és életművük kutatásából a reá eső, általában nagyobb részt, mint a történészek a maguk feladatait. Hogy csak a legkiemelkedőbb és legfrissebb példáknál maradjunk, Eötvös József,3 valamint Kölcsey életrajzát irodalomtörténész írta meg, s irodalomtörténészek végzik, történészek közreműködése nélkül, napjaink nagyszabású Petőfi-kutatásait is.4 A történészek e témákat eleve átengedték az irodalomtörténészeknek, megfeledkezve arról, hogy a velük kapcsolatos történeti forrásanyag feltárása és ennek alapján bizonyos elvi megállapítások levonása olyan feladat, amelyet megnyugtatóan csak alapos történészi felkészültséggel rendelkező kutató végezhet el. Az irodalomtörténész ilyen körülmények között nem tehet egyebet, mint hogy a sajátosan történeti fejezetek megírásánál mind a forrásanyagban, mind az elméleti kérdések megoldásában a történeti kutatás adott szintjéhez alkalmazkodik. A történész olvasó pedig csak akkor döbben rá az elmulasztott kötelességekre, amikor a gyönyörködtető irodalmi fejezetek olvasása közben történetibb jellegű részekhez érve homályt, hézagokat érez, félreértésekre, téves adatokra vagy értékelésekre bukkan s úgy érzi, hogy a történeti fejezetek nem érik el az egész monográfia magas színvonalát. Igen, elsősorban a történész felelősségére kell gondolnunk, ha Sőtér István mind szakmai, mind formai szempontból kiemelkedő Eötvös-monográfiájában bizonytalanabb, kevésbé meggyőző politikai fejezeteket olvashatunk,5 vagy ha a lvölcseymonográfia gazdag színezésű irodalmi fejezetei között a politizáló Kölcsey 2 Válogatott műveit a Magyar Klasszikusok c. sorozatban 1951-ben tette közzé két kötetben Szauder József és Barta János. 1955-ben jelent meg Szaudér József monográfiája a Nagy magyar írók sorozatban (Kölcsey Ferenc). A Kölcsey-probléma marxista igényű elvi alapjait Révai József rakta le 1938-ban írt tanulmányában. (Kölcsey Ferenc. Kiadva Marxizmus, népiesség, magyarság o. tanulmánykötetének kiadásaiban és a Magyar Klasszikusok c. sorozat Kölcsey-válogatásának bevezetőjeként.) 3 Sőtér István: Eötvös József. Bpest. 1953. 4 Dienes András: A Petőfi-titok. Bpest. 1949, uő. Petőfi a szabadságharcban. Bpest. 1958. — Hatvany Lajos: így élt Petőfi. I—V. Bpest. 1955—57. 6 Vö. a Történettudományi Intézetben 1956. jan. 20-án lefolyt vita eredményeivel. Az MTA Történettudományi Intézetének Értesítője, 1956. 1—2. sz. 127. s köv. 1.
