Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Schütz Ödön: A mongol hódítás néhány problémájához 209
A MONGOL HÓDÍTÁS NÉHÁNY PROBLÉMÁJÁHOZ 1 217 gesen nagyobbnak akarták feltüntetni valamilyen céllal (nemzeti hiúság, segélyvárás stb.), akár a szemtanúknak az átélt szörnyűségekből adódó természetes túlzásából eredtek, akár abból, hogy a fültanúknál szájrólszájra dagadt fel a szám. Hozzájárulhatott ehhez azonban a tatárok tudatos hírterjesztése is. A tudományos irodalom általában a tatár hadaknak a Dzsingisz kán halála idejére vonatkozó 129 000-es létszámából szokott kiindulni, mivel ez a legkisebb részletekbe menő hadrendi kimutatás a tatárokról.4 2 Ennek a létszámnak a nagyságát H. D. Martin a mongol anyaország mai adatokból visszakövetkeztetett lélekszámával próbálja érzékeltetni. (Kínai forrásból vett) szovjet népszámlálási adatok szerint az 1930-as évek végén a Mongol Népköztársaság 800 000 lelket számlált.43 Ehhez Észak-Csakhar és Burját-Mongólia területére hozzávesz még 200 000 főt. Az így adódó 1,000 000 lélekszámhoz viszonyítja tehát a 129 000 főnyi sereget és ezt egy ilyen militarizált nomád birodalomban elfogadható arányúnak tartja.4 4 Ezek a becslési adatok természetesen ingatag alapot nyújtanak következtetések levonására. A szovjet irodalomban közölt népszámlálási adatok nem vihetők át egyszerűen a XIII. századi mongolságra. A Mongol Népköztársaság népszámlálási adatsorából láthatjuk, hogy a szocialista társadalmi viszonyok néhány évtizede milyen rendkívüli fellendülést hoztak a népszaporodás terén is (1925 : 651 700 lélek, 1935 : 738 200 ; 1944 : 759 000 ; 1952 : kb. 1 millió).45 A következtetésben további nagy nehézség az, hogy a mongolok elterjedési területe visszakövetkeztetve szintén csak körvonalazható. Ha Dzsingisz kán birodalmának kiterjedési területéül a kezdeti stádiumban elfogadhatónak is tarthatjuk az említett területet, mindenesetre az idevont Észak -* Csakhar és a Burját-Mongol ASzSzK kínai, ill. szovjet fennhatóság alatti nagyarányú fejlődése miatt az újabb statisztikai adatok visszakövetkeztetésre itt is csak alig nyújtanak lehetőséget. Talán legmegfoghatóbb támpont a Mongol Népköztársaságban még ma is meglevő külterjes termelési mód, illetve az alacsony lélekszámsűrűség (országos átlag 0,6 lélek/km2), ami történeti távlatban talán a· többi területre is általánosítható, megjegyezve, hogy ez az arányszám a déli vidéken 0,1 alá száll. Mindenesetre ilyen meggondolásokból kiindulva, ós a mongol történet során fellépő pozitív és negatív népszaporodási komponenseket latolva, aligha tehetünk fel 1 millíóuál nagyobb lélekszámot a Dzsingisz korabeli mongolságra, amelyre a hadak említett felosztása vonatkozik. Az egyes kánok a seregből csak 4 000—4 000 harcost kaptak saját rendelkezésükre, azonban a kurultájon elhatározott hadjáratok alkalmával a főseregből illetve a többi kántól is kaptak százalékszerűen csapatokat. Carpini szerint Kujuk a halála előtt előkészített hadjáratra 30%-ot mozgósított ;46 Hulagu 1253-ban Irán elleni hadjárata idején 20%-os csapathozzájárulást kapott a többi kántól,4 7 az 1236-os hadjáratok idején 10%-os volt az egyes seregek részesedési aránya.4 8 Bár ezeknek az arányszámoknak sem tulajdonít-42 Rasid ed-Din.1/2. 266—281. 1. • 43 Chinese Year Book, 1938 — 39. Lásd 44. j. 44 H. D. Martin : Mongolian Army. Journal of the R. Asiatic Soc. (JRAS) 1943.48.1. 45 BC3 28. köt. 206. 1. 46 Oarpini : Wyngaert 94. 1. 47 Rasid ed-Din III. 23. 1. — Dzsuvajni II. 607. 1. 48 D'Ohsson : i. m. II. 61 — 62. 1.
