Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Siklós András: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság historiográfiájához 102
104 SIKLÓS ANDRÁS : ADALÉKOK forradalmakért, nem a háborút előkészítő, azt szervező és vezető uralkodó osztályok, a 19 után újra hatalomra jutó földbirtok és finánctőke és az ennek soraiból rekrutálódott politikai vezetőréteg a felelős, hanem ellenkezőleg azok, akik mindezt a maguk módján ellenezték, akik a reakciós kormányok még kapitalista mértékkel mérve is elviselhetetlenül konzervatív, minden haladó törekvés elől elzárkózó, népellenes bel- és külpolitikáját valamilyen formában elítélték és ellene felléptek. Ezt a kérdést a hagyományos történetírás módszereivel is meg lehetett közelíteni, amennyiben annak a bizonyításáról voît szó,. hogy a háborús győzelem csak egy hajszálon múlott, hogy a hadsereg harcrakészen tért haza, hogy az ellenállókópességet az ellenzék izgatása ásta alá, hogy a győztes, a háború befejezésekor is ellenséges földön álló hadsereget a magyar októberi forradalom züllesztette szót. Hogy mindezért Károlyi Mihály a felelős, aki felesleges egyezményt kötött a franciákkal Belgrádban, aki lefegyverezte a Mackensen-féle német hadsereget, holott ez a hadsereg nyílván megvédte volna Magyarországot stb. stb. De a múlt század hagyományos, okmányokhoz és adatokhoz tapadó történetírói módszerei már elégtelenek voltak ott, ahol a problémát nagyobb történelmi perspektívában kellett vizsgálni. Ehhez újfajta történetírásra volt szükség, és ezt az újat a magyar történetírók a német szellemtörténetben találták meg, mely ekkor, aligha vitathatóan az ellenforradalom által támasztott ideológiai szükségletek kielégítése ós problémáinak megoldása kapcsán, válik elfogadottá ós mindinkább urakodóvá Magyarországon. Ennek az irányzatnak mélységes idealizmusa, a nagy fejlődési egységeket átfogó, az adatokkal nem pepecselő előadásmódja, szintetizáló, a múltat a jelennel összekapcsolni kívánó törekvései kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy a forradalmak okait nagy történeti perspektívában, az ellenforradalom igényeinek és szükségleteinek megfelelő módon lehessen feltárni. A szellemtörténeti irányzat a forradalmakkal kapcsolatosan legkiforrottabb és legszínvonalasabb formájában Szekfü Gyula 1920-ban megjelent nevezetes könyv-éten, a „Három nemzedék"-ben jelentkezik. Ez a könyv idealista szemléletével sikeresen állította a dolgokat a fejük tetejére. Az elemzés itt a reformkorig nyúlt vissza, és ami a magyar történelemben ezután következett, az mint hanyatlás és bajok sorozata került bemutatásra, amiért a liberális demokratikus irányzatok marasztaltattak el, míg végülis az egész folyamat a forradalmakban érte el mélypontját. A könyvnek megjelenésekor óriási sikere volt, a fajvédő-lapok, a katolikus sajtó, az egész keresztény nemzeti irányzat hozsannával köszöntötte, az ellenforradalom úgy érezte, és nyilván nem alaptalanul, hogy a könyv pontosan azt adja, amire az adott pillanatban szükség van. Csak kevesen emelték fel akkoriban tütakozó szavukat. Közéjük tartozott Móricz Zsigmond, aki a Nyugat hasábjain gúnyosan ós lenézően írt róla. Amíg a Gratz által szerkesztett „A bolsevizmus Magyarországon" című kötet a forradalom okait csak a háborúig, sőt kifejezetten a háborúra vezette vissza, és így hallgatólagosan felmentést adott a háborút megelőző rendszernek, addig a „Három nemzedék" történelmi perspektívába ágyazva az eseményeket, megadta a korábbi időszak jobboldali kritikáját is. De a különbség nemcsak ebben állott, hanem abban is — s ez talán még fontosabb —, hogy Szekfü könyve a forradalmakról mint központi kérdésről szólva, megkerülte és mellőzte maguknak a forradalmi eseményeknek az ismertetését.
