Századok – 1958

Történeti irodalom - Oliver; E. J.: Gibbon and Rome (Ism. Elrick Doris) 877

' TÖRTÉNETI IRODALOM 877 (ld. utószó 373. 1.). Hogy Owen Malthus ellenfele volt, azt Owen munkájából vett idézettel is bizonyíthatjuk. Téves egy-két bibliográfiai adata s nem illik Owen leghíresebb életrajzíróját : Podmore-t B. Russell-ből idézni (ld. utószó 389. 1.). Szokásos a jegyzetekben felmerülő neveket is felvenni a névmutatóba. Ε kisebb hibáka t a munka megjelenése előtt ki lehetett volna küszöbölni, így az értékes tanulmány mentesült volna a szépséghi báktól. A fordítók jó munkát végeztek, bár Hervei Géza helyenként túlságosan ragaszkodott az eredeti szöveghez. Mindezek a megjegyzések eltörpülnek azonban a kötet érdemei, a szerkesztő jó munkája mellett. Megfontolandó, hogy nem lenne-e érdemes az évforduló alkalmából Owen önéletrajzát is a magyar közönség kezébe adni. H. HARASZTI ÉVA E. J. OLIVER : GIBBON AND ROME (London, Sheed and Ward, 1958. 198 1.) GIBBON ÉS RÓMA K.J. Oliver könyve nem annyira azon új tények miatt érdekes, amelyeket Gibbon életével és írásaival kapcsolatban tárt fel, hanem a — bizonyára római katolikus — szerző interpretációja miatt, amellvel Gibbon ismert deizmusát. vagv agnoszticizmusát, Rómával szemben elfoglalt álláspont ját fejti ki. Életében számos katoíikus szerző támadta Gibbont, Newman és Belloc megkísérelték nézeteinek megcáfolását. Oliver azonban, aki komoly tiszteletben részesíti Gibbon életművét, nem próbálja megdönteni Gibbon szkepticizmusát, inkább megértésére törekszik és eközben Gibbon életének és gondolatvilágának rendkívül kiterjedt képét nyújtja, mindezt pedig csiszolt és olvasmányos angol prózában, amely sajnálatos módon mind ritkább a modern történészek stílusában. Gibbon életének részleteit illetően Oliver főként a tudós önéletrajzára támaszkodik, nyomon kíséri boldogtalan és betegségekkel teli gyermekkorát., azt a rideg dresszúrát, amelyben Gibbont szigorú apja részesítette ós amely nem egvszer megváltoztatta életpályáját és rövid oxfordi tartózkodásának alakulását. Első tanárának leírása, mint Oliver megjegyzi, még a mai oxfordiak körében is emlékeket ébreszthet. „A világról alkotott fogalma — írja tanáráról Gibbon — csupán az egyetemre szorítkozott, műveltsége inkább az előző, mintsem a jelenkorhoz tartozott, vérmérséklete indolens volt, képességeit, amelyek nem voltak elsőrendűek, eltompította az időjárás. . ." Oxfordi tartózkodása idején tért át rövid időre Gibbon a római katolikus vallásra. Ez' a tény indokolatlan zavarba hozta későbbi életrajzíróit, és Oliver is szükségtelenül nagv jelentőséget tulajdonít neki. Véleménye szerint G bbon megtérése, amely mindössze 18 hónapig tartott, elhatározó hatást gyakorolt kozmopolitizmusára, kiszélesítette látókörét és döntő befolyást gyakorolt műveinek témaválasztására és stílusára is. Mindenesetre azonban úgy tűnik, hogy Gibbon olyan katol.kus volt, aki sohasem képezte ki magát annak a hitnek doktrínáiban, amelyhez fordult és meg sem értette egészen azt az eszmét, amely mellett lekötötte magát. Oliver szerint Gibbon katolikus volt és kozmopolita maradt. Az a tény, hogy a szerző olyen súlyt helyez egv tökéletlen módon átérzett hívő: nyilatkozatnak; bizonyos perspektiva-hiánvt tükröz. Gibbon gondolkodását és életmüvét nem ez az áttérés, hanem az abból következő számkivetettség határozta meg, amely ismét csak apjának parancsára történt. A tudós Lausanne-ba került, egv protestáns lelkész otthonába, akitől azt remélték, megmutatja az ifjúnak az igaz hithez vezető utat, amely — tegyük hozzá — egvben materiális előnyökkel is jár majd számára, hiszen Angliában ebben az időben a hithű pápisták előtt bezárultak a hivatalok kapui. Magát Gibbont is eltávolították Oxfordból, amikor vallást változtatott. Apjának kívánságait mindenesetre elfogadta és megtagadta a katolikus hitet. Oliver ezután erősen hangsúlyozza az áttérésnek Gibbon gondolatvilágára gyakorolt hatását. Ami ennél fontosabb volt, az a Lausanne-ban töltött öt év lehetett, öt év, melynek során Gibbon az angol nyelv néhány kifinomult prózai darabját alkotta meg és angol stílusának kárára franciául is megtanult írni. XVIII. századi arisztokratikus gondolkodása azonban visszautasította a felvilágosodás eszméit, dr. Johnsonhoz hasonlóan semmi érzékkel sem viseltetett a természet iránt, így azután Rousseau sem váltott ki belőle reakciót, míg a „Hanyatlás és bukás" lapjain maró kritikával fordult Voltaire ellen. Montesquieu „Considérations sur les causes de la grandeur des Romains et leur décadence"