Századok – 1958

Történeti irodalom - Breyer Richard: Das Deutsche Reich und Polen 1932–1937. Außenpolitik und Volksgruppenfragen (Ism. Szokolay Katalin) 869

TÖRTÉNETI IRODALOM 871 megerősítsék. Mutatja ezt a Szilézia kérdésében elhúzódó vita is. Végeredményben még így is jelentős lengyellakta területek maradtak német uralom alatt. Amennyiben a szerző a versaillesi békében keresi a német—lengyel konfliktus okait, ezek elsősorban a versaillesi békerendszer imperialista jellegében, a német imperializmus újjászületésében és abban keresendők, hogy a háború utáni Lengyelországban a reakciós erők kerekedtek felül. A másik kérdés, amellyel foglalkoznunk kell, az 1934-es német—lengyel megnemtámadási szerződés. Breyer munkájában hosszasan tárgyalja a szerződés létrejöttét megelőző eseményeket. Különösen nagy szerepet tulajdonít az ún. „preventív háború" kérdésének. Könyve 67. és az azt követő oldalain azt állítja, hogy Pilsudski háborúra készült 1932 — 33-ban Németország ellen, s erre csupán azért nem került sor, mert a francia kormány ebbeli törekvésében nem támogatta. Hivatkozik itt a szerző az 1933-as danzigi eseményekre, az ún. westerplattei incidensre is. Mindebből azt a következtetést vonja le, hogy Lengyelországot elszigetelődés fenyegette nemzetközi téren és ez késztette a III. Birodalomhoz való közeledésre. De a szerző még tovább is megy következtetéseiben. A „preventív háborúval" magyarázza azt is, hogy Hitler hajlandóságot mutatott a Lengyelországgal való megegyezésre. Véleménye szerint a westerplattei incidens Hitlert is figyelmeztette a lengyel részről fenyegető háborús veszélyre és jobbnak látta a megbékélés politikájához folyamodni. Véleményünk szerint a szerző eltúlozza a kérdés jelentőségét. Amennyiben voltak is ilyen irányú félhivatalos tárgyalások a francia és lengyel kormány között, ezeknek nem volt komoly jellegük. A háború reális lehetőségei már csak azért sem voltak adottak, mert az egyébként felkészületlen Lengyelország meglévő hadiereje teljesen a Szovjetunió elleni háborúra vo't beállítva. A „preventív hábor ú" kérdését ma már a nyugat-európai történetírás legkiemelkedőbb képviselői is elvetik, legendának tekintik. Érmek a kérdésnek a lengyel szanációs politikusok emlékirataiban és a hozzájuk közelálló emigráns lengyel történészek munkáiban való felelevenítése csupán arra volt, jó, hogy kisebbítsék Pilsudskinak és Beckéknek a lengyel népet 1939-ben ért ktasztrófáért viselt felelősségét. Breyer, akaratlanul is, az általa felhasznált emlékiratok befolyása alá került. A szerző ugyanakkor ezzel a megoldással kizárja mindazokat a tényezőket, melyek a német—lengyel egyezmény megkötésében szerepet játszottak : így a nemzetközi helyzet alakulását, Anglia és Franciaország magatartását a német revizionista törekvésekkél szemben, a fasizmus előretörését, és nem utolsó sorban a lengyel kormány bel- és külpolitikai törekvéseinek összefüggéseit. A szerző felmenti a lengyel politikusokat a felelősség alól, mert önvédelmi lépésként állítja be a Hitlerrel való szövetséget, egyben leegyszerűsíti az 1934-es német—lengyel egyezmény jelentőségét. Úgy mutatja be, mint egyszerű kétoldali egyezményt, meiyhez hasonló kötötte más országokhoz is Lengyelországot. A német—lengyel megnemtámadási szerződés azonban jelentőségében jóval túllépte egy kétoldali egyezmény kereteit. Az első rés volt az európai kollektív biztonsági rendszeren. Mint ilyen, igen nagy szerepe volt a második világháború előkészítésében. A német imperializmusnak módot nyújtott arra, hogy maga állapítsa meg, kivel lép egyezségre, vagy kit mikor támad meg. A német—lengyel egyezmény nemzetközi visszhangja felbátorítólag hatott a német agresszív erők számára. Az egyezmény katasztrofális volt a lengyel nép számára. A szerződés ugyanis korántsem jelentette azt, hogy a németek elismerik a nyugati lengyel határokat, csupán arra volt hivatva, hogy alapot képezzen az összes, tehát a területi problémák megoldásához is. Az 1934-es egyezmény tehát nem garantálta Lengyelországnak sem a biztonságát, sem határait. Hitler különben nem rejtette véka alá Lengyelországgal kapcsolatos céljait. Breyer könyvében a bizonyítékok egész sorát hozza arra vonatkozóan, hogy Lengyelország csupán a Szovjetunió szempontjából érdekelte Hitlert. Előretolt bástyának tekintette, melyet bármely pillanatban félretehet útjából, ha érdekei úgy kívánják. Elismerésééi tartozunk a szerzőnek a hitleri politikára vonatkozó e fejtegetéseiért. Az 1934 — 37-es évek lengyel külpolitikájának elemzése már kevesebb sikerrel járt. A szerző számos lényeges kérdést nem képes megoldani. Elismeri, hogy Beckék támogatták Hitler agresszív lépéseit nemzetközi téren, de nem tudja megmagyarázni a lengyel politikusok lavírozását Németország és Franciaország között — mely többnyire a hitleri szövetség felé hajlott —, nem tud feleletet adni arra, hogy Lengyelország miért nem fogadta el Göring javaslatát egy közös szovjetellénes háborúra. A szerző a lengyel külpolitikát mint önálló, a belpolitikai viszonyok és a nemzetközi erőviszonyoktól függet len valamit kezeli, pusztán Lengyelország földrajzi helyzeté-18*