Századok – 1958

Történeti irodalom - Az első Internacionálé orosz szekciója (Ism. Jemnitz János) 858

' TÖRTÉNETI IRODALOM 859 hatvanas években ez a narodnyik mozgalom mint került eszmei válságba, miként hasad szét különböző áramlatokra, amelyből az egyik fokozatosan eljut annak felismeréséhez, hogy a nyugati tanulságok alkelmazhatók az orosz viszonyokra is. Ez a helyes felismerés azonban ezeknél az orosz politikai emigránsoknál mindjárt el is torzul. Ők a nyugati tapasztalaton a szocialista eszme, a kizsákmányolás nélküli társadalom győzelmét értették. Ezek az orosz emigránsok azonban lényegében továbbra is a szocializmusnak egy kispolgári-narodnyik válfaját képviselték, a szocializmust a kisemmizettek vágyaira építették, nem ismerték fel a történeti-társadalmi fejlődés törvényszerűségeit, azt hitték, hogy Oroszország kikerülheti a kapitalista fejlődés szakaszát, és az orosz falusi obscsinák képéten Oroszországban inkább vannak meg a szocialista fejlődés feltételei, mint a nyugati országokban. Az orosz emigránsok narodnyik elképzelései sajátosan keveredtek Bakunin anarchista elgondolásaival. Utyinék és az orosz internacionalisták, amikor már szervezetileg az Internacionáléhoz tartoztak, sőt résztvettek Marx oldalán a Bakunin-ellenes harcokban, akkor is azt vallották, hogy a szocializmus jövendő társadalmának képe az egyenjogú termelő kooperációk federációja lesz. (Ennek a bennük meggyökeresedett nézetnek volt egyik eredménye, hogy a Párizsi Ivommünben az orosz szekció vezetői a centralizált állam elleni lázadást látták, a tömegek forradalmi kísérletét a decentralizáció irányában, vagyis elfogadták azt az értékelést, amelyet Marx a „Polgárháború Franciaországban" c. műben hibásnak nevezett.) Ugyancsak az anarchista nézetek befolyására mutat, hogy az orosz szekció az Európa-szerte fellendülő sztrájkmozgalmak láttán arra a téves következtetésre jutott, hogy a szocialista .forradalom győzelme a diadalmas általános sztrájk nyomán fog bekövetkezni. Marx az orosz szekció elméleti hibáiról tudott, de azoknak az adott helyzetben nem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Számára a lényeges az időszerű forradalmi gyakorlat folytatása volt, és épp ezért vállalta el az orosz szekció képviseletét is a Főtanácsban, bár, mint azt Engelsnek megírta, tudott róla, hogy a képviselet elvállalásával „különös társaságba" keveredett. Marx az orosz szekciótól elsősorban azt várta el, hogy a szocialista eszmét terjesszék Oroszországban és méginkább az adott helyzetben azt, hogy az oroszok lépjenek fel a pánszláv propaganda ellen, tegyenek meg minden lehetőt a lengyel szabadság érdekében. B. P. Kozmin könyvének több mint kétharmad részében az orosz emigránsok eszmei-politikai fejlődésével foglalkozik, valamint azzal a politikai harccal, amit ezek az emigránsok Svájcban Bakunin és Nyecsajev ellen a „Narodnoje Gyelo" hasábjain folytattak. A mintegy négyéves küzdelmet a szerző nagy gondossággal tematikusán is, kronológiailag is nyomon követi. Az olvasó ebben a vonatkozásban hihetetlen gazdag anyagot kap. Ez azonban azok számára, akik nem a korszak részletes tanulmányozására tartanak igényt, meglehetősen fárasztó, márcsak azért is, mert a tematikus és kronológiai tárgyalás következtében fedésekkel találkozunk (elsősorban amikor a szekció elméleti gyengéiről esik szó). Ezt a hiányosságot viszont pótolja az, hogy az olvasó érdekes anyagot kap Bakunin nézeteiről. B. P. Kozmin az orosz szekció történetének megírásakor néhány kérdésre adós marad a válasszal. Nem látjuk tisztán, mekkora volt az orosz szekció befolyása az orosz és általában a szláv svájci (és nemcsak svájci) emigrációra, nem lát juk tisztán, hogy ennek a szekciónak körülbelül hány tagja volt (a szerző csak a szekció 6 — 7 vezető tagjáról emlékezik meg, akiknek közös együttműködési formája szintén nem világos). A könyv alapján az olvasó olyan véleményre juthat, hogy Bakuninnak és Nyecsájevnek nagyobb hatása volt az ott élőkre, mint Utyinnak és az orosz szekciónak — a szerző ennek okait sem elemzi részletesen. Végül az olvasónak, miután megtudja, hogy a szekció 1872 után fokozatosan elhalt, vezető tagjai szétszóródtak, hiányérzete marad azzal kapcsolatban, hogy a svájci szláv politikai emigrációban az orosz szekció a későbbiekben hagyott-e maradandó nvomot vagy sem. B. P. Kozmin könyve egészében alapos, hasznos munka, amely az orosz és európai társadalmi és kulturális fejlődés kereteibe illesztve jó képet nyújt arról, hogy az orosz narodnyikok legjobbjai a hatvanas évek végén, eszmeileg és szervezetileg egyaránt, hogyan közelednek egyre inkább az európai munkásmozgalom felé. JEMNITZ JÁNOS