Századok – 1958

Történeti irodalom - Az itáliai renaissance kibontakozásához (Ism. Székely György) 836

•842 TÖRTÉNETI IRODALOM vesszük, hogy utóbb Horozeg Gyula annak szerzőjéről, mint „valószínűleg gibellin nemes"-ről ír [284. 1.]). A kérdés azért sem egyszerűsíthető le ennyire, hiszen ismerjük már a XI. század végén élt francia uzsorások sokkal élesebb kritikáját 1100 körűiről (Jean LeUocqucy : Les usuriers au début du Moyen Age. Studi in onore de Gino Luzzatto, Volume I. Milano, 1950. 70 — 72.1.). Ilyen alapon már ott is lehetne eredeti felhalmozásról szó, amit nyilván Rózsa sem fogadna el. Vigyáznunk kell tehát, hogy ne túlozzuk el azon irodalmi jelenségek méreteit, amelyek magából a fejlődő pénz­gazdaságból vezethetők le. Éppígy nem lehet még ,,munkástartalékok"-ról beszélni (248.1.). A XIV. századi fejlődés vizsgálatában mellőzve a korabeli Flandria fejlettségét, páratlannak ábrázolja Rózsa à firenzeit (259 — 60. 1.), eltúlozza a város korakapitalisz­tikus gazdaságát. Az ok ismét az irodalmi forrásokból való visszakövetkeztetés. Nem­csak a belső eU^ntétek fokozódnak Firenzében, de kétségtelen válságjelek is vannak. Az 1340-es évektől kezdve a népesség száma is csökken. A bankok csődje, a posztóipar hanyatlása jobban figyelembeveendő lett volna (1309 —10: százezer, 1339 : hetvenezer, 1373 : harmincezer, 1382 : tizenkilencezer vég posztót gyártott a város). A Firenze hanyatlásával egyidöben emelkedő más ipari gócok sorsát is szemügyre kellett volna venni. (V. ö. C. M. Gipolla : The Trends in Italian Economic History in the later Middle Ages. The Economic History Review, Second Series. Vol. H., No. 2., 1949. 181-82. 1.) Ezzel szemben nem kielégítő pusztán az 1350 körüli válságsorozatról (263. 1.) beszélni. Nemcsak a rablott pénzből ós kereskedelmi tőkéből vesznek földet (263, 264. 1.), hanemmanufaktúrás vállalkozók is átalakultak földesúrrá (Gipolla : i. m. 182.1.). Ugyan­itt Rózsa még egy tényleges problémát megvizsgálhatott volna : gúnyos egyházellenes szemlélet és a polgári vagyon földbe menekülése ugyanis összefüggenek egymással. A XV. század második feléig a roppant egyházi birtokok feloszlása úgy következett be, hogv a felszámolásukban a kereskedő tőkések mérhetetlen spekulációs lehetőségeket nyertek (Gipolla: i.m. 184. 1. ; Relazioni, Vol. VI. Firenze, 1955. 98, 826. 1.). Ezt a néző­pontot azonban Rózsa mellőzte. A pontosság egyébként sem erős oldala. John Addington Svmonds mint Saymonds szerepel (237. 1.). Hol Komédia (243. 1.), hol Commedia (255, 259. 1.) formában írja Dante művét. Túlzott leegyszerűsítéssel azonosítja a guelfeket a polgárokkal (255. 1.). Firenze lakosságának számát 170 ezerre teszi a XIV. század elején (260. 1.), holott ez Villaninál, az 1330—1340-es évek adatait tekintve, a város (kb. 90 ezer) ós a környék (80 ezer) együttes lélekszáma (A három Villani krónikája. Ford. Rácz Miklós. 'Bp. 1909. 141. 1.). Ráadásul ez sincs egyeztetve Faragóné tanulmányával (171. 1. : 90 ezer). Boccaccio- és Sacchetti-elemzéso a legmértéktartóbb és benne több rész kifejezetten értékes. Ezek ugyanis a legkevésbé vannak átitatva az erőltetett meg­állapításokkal. Így azután Rózsa is közel jut ahhoz a nézethez, hogv „az itáliai kora­kapitalisztikus fejlődés alapvetően nem a manufakturális tőkére, hanem a bank- és kereskedelmi tőkére volt alapozva" (280. 1.). A következő tanulmányok az olasz prózai, illetve költői nyelv egyes kérdéseivel foglalkoznak. Herczeg Gyula: Az olasz próza kezdetei és a hum inizmus c. tanulmányának a történeti segédtudományok s a jogtörténet művelői számára is van mondanivalója. Kár, hogy az irodalomból kellő kritika ós megvilágítás nélkül vett át olyan fogalmat, mint pl. a karoling renaissance (288 s köv. 1.). Tudatosan és sikerrel tesz kísérletet a nyelvi és társadalmi jelenségek összekapcsolására, nagy súlyt fektetve a jogi irodalom és a politikai szónoklat jelentőségére, valamint a latinból fordított irodalom politikai monda­nivalójára (Cicero, Livius). Herczeg Gvula a kérdéskörrel s benne a comunék nyelvi hatásával azóta is foglalkozott (A „fennkölt XIV. század" és az olasz nyelv szelleme, Világirodalmi Figyelő 1958. 1. sz. 93 — 95. L). A tanulmánykötetben Herczeg nemcsak Boccaccio nyelvét, stílusát, a tájnyelv, a jogi nyelv és régies fordulatok tudatos fel­használását elemzi sokoldalúan, hanem átlép a XV. századba is, s a humanista stílus tudatosulásáról ír megalapozottan. Gdldi László: Az olasz költői nyelv és a huma üzmus c. tanulmánya Dante, Petrarca, majd a Tassoig terjedő költészet nyelvi problematikáját elemzi. Stílustörténeti vizsgálódásainak alapelveit bevezetőül fejtegeti, alapos figyelem­mel a marxista irodalomra. S a gyakorlatban is igen kulturáltan és megalapozottan elemzi a lovagi, illetve polgári körökhöz "kapcsolható költészeti hullámokat. Lehetővé teszi számára az árnyalást a francia párhuzamok figyelembevétele. Elemzi a Cicero- és Vergilius-tanulmányozás XIII. századi elmélyülését is, mielőtt Dantera térne. De korai még „a középkorból újkorba forduló" praehumanizmus (379. 1.). Nem téveszti szem elől Gáldi a népnyelvi elemek és a latinizmus viszonyának kutatását Dantenál. Szeren­csésen törekszik Petrarca történeti jelentőségének ós hátterének megrajzolására. Petrarca átvezet „az olasz költői nyelv fejlődésének országútjára" (408.1.). Ezután módszertanilag figyelemreméltó, ahogyan végleges szöveghez vezető variánsokat elemez. Összefoglalásá-

Next

/
Thumbnails
Contents