Századok – 1958

Történeti irodalom - Az itáliai renaissance kibontakozásához (Ism. Székely György) 836

' TÖRTÉNETI IRODALOM 837 tárgyalja, köztük az európai marxista és polgári kutatás homlokterében állókat is. Következetes marxista szemlélettel vizsgálja a rcnaissanee-t előkészítő ideológiai folyamatot, a vallási forma, majd a vallás válságának folyamatát. Historiográfiai fejtegetéseivel lényegében egyetértek, bár túlzottan Itáliára szűkítette a kérdést. Ha ugyanezt a folyamatot olyan országokkal is összevetette volna, ahol kibontakozott a reformáció, világosabb lenne az olasz fejlődés sajátossága és jelentősége egyaránt. Élesebben mutatkoznék, hogy a renaissance és a reformáció nem egy síkon állnak szemben a katolikus egyházzal, amint azt Sallay olasz keretekben (78 — 80. 1.) elemzi. Vagyis sokkal árnyaltabb bírálat indokolt a polgári irodalommal szemben. Sallay tanulmányának egyik legmerészebb és szinte egyidejűleg más szerzők (Cinzio Violante 1955, Ernst Werner 1956) könyvében is feldolgozott része a pataria mozgalommal foglalkozik. Szerencsésnek tartom, hogy ezt az „eretnekség és comunális mozgalom" összefüggésében tárgyalja. Ezzeí nagyrészt szembefordul A. Dören és Edith Ennen eredményeivel s közel kerül a marxista Werner vizsgálódási szempontjához (Pauprres Christi 154. s köv. 1.). Míg azonban Werner az irodalom alapos ismeretével és a források kellő kiaknázásával nyúlt a kérdéshez s a „pataria" szó kezdettől eltérően magyarázott, a szociális bázis szempontjából nem érdektelen etimológiájára is tekintettel volt, Sallay túlzott nagyvonalúsággal kezeli témáját. Sem a falun, sem a városban nem elemzi kellően az eretnekség kibontakozását, a korábbi eretnekségből átvett elemeket és átvezető tényezőket. Ami a pataria paraszti előzményeit vagy kapcsolatait illeti, Sallay meglehetősen mellőzte a források használatát így érthette azután félre a monfortei eretnekcsoport jellegét, melyet arra hoz példának, hogyan terjedtek „a szigorúan dualista eszmék ... a parasztság körében is" (15. 1.). Feltűnő, hogy Wernernél ugyanezek, mint „adligen Ketzer von Monteforte" szerepelnek (Pauperes Christi 141. 1.). A kérdésben döntő és hozzáférhető Landulf-krónikát a szerző nem aknázta ki. A forrásból nem állapítható meg az eretnekek paraszti jellege, sőt a a vagyonközösség megfogalmazása is érthető az úri tulajdonról lemondásnak (omnem nostram possessionem cum omnibus hominibus communem habemus) ; az elfogottak között volt a vár commitissája is. Másrészt tény, hogy féltek tanaik terjedésétől a parasztság körében, amire utal a vád, hogy fogságukban a látásukra érkező parasztok előtt hamis tanokat vezettek le. A Landulf-krónika két helyén is felmerül a gyanú, hogy a pataria tanai kapcsolatban állnak, levezethetők a monforteiből (M r.'t• ri : R. I. S. IV. 88 — 89, 107, 113. 1.). Ennyiben Sallay helyesen, de nem pontosan kapcsolta be ezt az eretnekséget a milánói pataria előzménveibe. Nagyrészt helyes a pataria szerepének, a pápasághoz való viszonyának leírása. De ezt is sokoldalúbban, gazdagabb árnyalással adhatta volna a szerző. A Landulf-, Arnulf-krónikákat itt sem aknázta ki, Bonizonet is csak feldolgozásokból és pontatlanul idézi, holott mindhárom alapvető forrás könnyen hozzáférhető. Leegyszerűsített a pataria szociális összetételének leírása is (magva S dlay szerint „kisemberek és a contadóról városba került szegények" 17. 1.). Hiányzik a vidéki szövetségesekre utalás, éppúgy a létrejövő comune viszonya a császári hatalomhoz. Hiányzik olyan lényeges, az itáliai comunék fejlődésével vagy az eretnekséggel foglalkozó muíikák figyelembevétele, mint Walter Goctz : Die Entstehung der italienischen Kommunen im frühen Mittelalter (Sitzungsberichte der Bayerischen Akad. der Wiss., Philos.hist. Abt. Jahrg. 1944, Heft 1, München 1944.), Cinzio Violante: La société milanese nell'etä precomunale (Bari, 1953); A. B'rst: Die Katharer (Stuttgart, 1953); F. V. Sz oklirkaja-Tyereskovi'-s : Klasszovaja borba ν Milane ν XI. v. i zarozsgyenvije milanszkoj kommunü (Szrednvije Veka V, Moszkva 1954) — hogy csak a megírás idején már hazánkban meglévő, vagy csereúton beszerezhető tanulmányokra utaljak. Sallay arra sem tett kísérletet, hogy a „pataria" szó értelmezésével világot probáljon vetni e fogalomnak még a forrásokban is homályos és ellentmondásos értelmére. A régen folyó kutatás egy sor egyoldalú értelmezést vont le belőlük. A marxista vizsgálódás feladata lenne, a mozgalmat a maga bonyolultságában tekintve, a források etimologizálását is felhasználva, rámutatni a mozgalom társadalmi alapjaira, ideológiai környezetére. A szerző ezt a feladatot nem tartotta szem előtt. A paterinus (olasz „paterino") szót magyarázták a pápához (Pater) húzásából s a különösen kedvelt miatyánk (olasz „páter") imából (v. ö. Du Gange ·' Glossarium V, 1845., 137. 1. ; F. Palazzi: Novissimo dizionario della lingua italiana. Milano, 1939, 787. 1.). A pápához húzás mint eretnekség jelölés érthető az invesztitúra harcok korában, s ebbe a típusba tartozik a talán I. Frigyes roncagliai gyűlésére visszamenő Runcarii, Rocarolivjelölésű eretnek szekta is (Du Cange : i. m. V. 825. 1.; R. Holinka : Scktárstvi ν Cechách pred revolucí husitskou. Bratislava, 1929. 181. 1.). A császárpárt köréből, illetve a pápai reformok papi ellenzői körébői származó egy sor vitairat következetes Paterinus kifejezese ad némi alapot a paterinus szó „pápista"-szerű értelmezésére (Liber de unitate ecclesiae conservanda. M. G. Libelli de lite imp. et pont. H. 283. I. ; Tractatus pro clericorum conubio. uo. ΙΠ. 594.1. ; Petrus 18 Századok