Századok – 1958

Történeti irodalom - Lukács Lajos: Magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak 1849–1867 (Ism. M. Kondor Viktória) 829

830 TÖRTÉNETI IRODALOM passzivitás politikáját választja. Tűrni, hallgatni, nem támogatni a hatalmat, de nem támogatni semmiféle titkos összeesküvést vagy forradalmi megmozdulást sem. A parasztság ellenállása az első években szűkkörű, elszigetelt. A nemzeti ellenállás főleg az emigrációval kapcsolatban álló, volt 48-asok meglehetősen szűk, de bátor, elszánt körére terjed ki, kik közül sokat kivégeztetett a'z önkény (Piringer, Goslar, Bezárd, a székelyföldi szervezkedés vezetői Török János, Horváth Károly, Gálfi Mihály stb.). Az első függetlenségi szervezkedések, melyek főleg Kossuth emigrációs tevékenységével álltak összefüggésben, 1853-54 körül lezáródtak. Kossuth belátta, hogy nincs meg az új forradalom kirobbanásához szükséges helyzet (127—29 1.). Λ szerző véleménye szerint a nemzeti mozgalmak az 1857—58-as gazdasági válság hatására, s főleg az 59-es olasz—osztrák háború alatt élénkülnek meg ismét. Ezt a megélénkülő küzdelmet mutatja be a könyv második része. Az osztrákok solferinói veresége (1859. június 23.) különösen kiélezi a helyzetet, amely parasztmozgalmakhoz s rífemzeti tüntetésekhez vezet (Kazinczy-ünnepségck, március 15. megünneplése stb.). Különösen ez az utóbbi Lukács Lajos munkájának legjobban megírt része. Az osztrák vereség (mely Lombardia elvesztésével járt) fényt vetett a Monarchia zilált viszonyaira s világossá tette az eddigi kormányzási módszerek tarthatatlanságát. A merev centralista politikával való szakítást az októberi diploma kibocsátása jelezte, melyhez az uralkodó körök nagy reményeket fűztek. A diploma Magyarország számára' a kancellária, a helytartótanács helyreállítását, a megyék működésének engedélyezését s a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismerését jelentette. Kilátásba helyezte a diploma az országgyűlés összehívását is, de csupán tartománygyűlési színvonalon hagyva azt, a lényeges kérdésekben való törvényhozás jogát a birodalmi gyűlésnek tartva fenn. Ezek az engedmények nem lehettek elegendők a hatalom által olyannyira kívánt nyugalom helyreállításához. Éppen ellenkezőleg, további mozgalmak számára adtak „alkotmányos" teret, melyet a megyék, de a különböző rétegek országos méretekben — is igyekeztek kihasználni. Valamennyi társadalmi osztály elégedetlen volt a diplomával. Egységes fellépésükre az országgyűlési választásokat az 1848 : V. tc. alapján ejtették meg. Az így összeült 1861-es országgyűlés — csakúgy, mint a megyék — a 48-as alkotmány helyreállítását követelte, s nem volt hajlandó képviselőket küldeni a birodalmi gyűlésbe. A császár erre az országgyűlés feloszlatásával f .lelt. A Sckmerling-provisorium alatti (1861 — 65) ellenállást Lukács szerint a nemzeti függetlenségi mozgalmak további szélesedése, de égyben mérséklődése is jellemzi. A korábbinál világosabban mutatkozik meg a nemesség s a parasztság céljainak különbsége, a középbirtokos nemesség mérséklete, kiegyezésre törekvése, a néptömegek radikálisabb követeléseivel szemben. A honvéd segélyező egyletek, melyeket a középbirtokosság azért hívott életre a 6 l-es országgyűléssel egy időben, hogy saját alkotmányos követeléseinek az osztrák hatalmat fenyegető hátteret adjon, s ezzel kényszerítse további engedményekre, túlmfentek a nemesség óhajtotta passzív magatartáson. Széles méretekben nyilvánult meg a lengyel felkeléssel kapcsolatos szolidaritás érzése. Éppen a lengyel felkelés hatására bontakozik ki a Jámbor—Somogyi, nlajd Kossuth kezdeményezésére az Almássy—Nedeezky szervezkedés. Ezeknek azonban természetszerűleg ugyanaz a sorsuk, mint a korábbi szervezkedéseknek. Az összeesküvésekkel kapcsolatban világosan domborodik ki a szerző aprólékos munkája nyomán, mennyire behálózták az abszolutista rend kémei az egész országot, s a szervezkedések, összeesküvések már legkezdetlegesebb állapotukban is a hatóságok tudomására jutottak. Ügynökei révén sok esetben éppen az ellenséges hatalom diktálta azok további fejlődését, hogy a számára kívánt időpontban csaphasson le reájuk. A kémek, besúgók, árulók ugyanabból a rétegből kerültek ki, amelyik a 48-as forradalom vezetőit adta — a középnemcssógből. A negyedik s utolsó részben a szerző a porosz—osztrák háború hatását, a részleges és szétszórt ellenállási tüneteket, Kcmáromy—Klapka betörését az országba, s a kiegyezési országgyűlés kezdetét tárgyalja, majd röviden utal a kiegyezés létrejöttére. A szerző függelékben jól válogatott gazdag okmányanyaggal, részletes név- ós tárgymutatóval zárja könyvét. * Lukács Lajos munkájában rendkívül nagy és sokoldalú forrásanyagra támaszkodik. Ez a mű egyik legjelentősebb erénye. A függetlenségi mozgalmakban résztvett személyek tevékenységét részletesen elemzi. Magukról a mozgalmakról s különösen az egyes személyek tevékenységével kapcsolatban túlságosan is kimerítően gazdag fel-