Századok – 1958
Történeti irodalom - Ráday Pál iratai. 1703–1706 (Ism. Perényi József) 819
TÖRTÉNETI IRODALOM 819 mind pedig idegennyelvű szövegei annyira hibátlanok, hogy a kutató, hacsak valamilyen különleges szempont nem kényszeríti, bátran eltekinthet az eredetieknek a kézbevételétől. Ennek titka : szinte kegyetlenül és könyörtelenül fegyelmezett munkamódszere. A megfogalmazott, legépelt S a mutatóba szánt címszavakkal is ellátott regesztákat egységesíti, újból összehasonlítja az oklevél szövegével ; szükség esetén töröl belőle vagy bővít rajta. A kijavított lapot ismét legépelteti, az így nyert új szöveget pedig összeolvassa az alappéldánnyal. A szedés ebből történik, a korrektúraolvasásnak elsődleges alapjául mégis az első (javított) regeszta szolgál, mert a tisztázat (mint reprodukció)· az összeolvasás után is tartalmazhat elnézésből származó hibát. Bár helyenként a nyomdából kikerült kötet is tartalmazhat hibákat, ezek azonban többnyire már csak sajtóhibák. Persze, az emberi figyelem korlátolt és abszolút hibamentesség nincsen, mégis az ilyen hibáknak a keresése Mályusz Oklcvéltái áb m nem kifizetődő fáradozás, azért ilyen keresgéléstől el is tekintünk. Mályusznak c n ű íelytitkát pedig nem a szerző iránt való udvariaskodás szándékától vezettetve fedtük fel, hanem csupán azért, hogy utódaink — ediciós munkálataik során — ebben is követhessék. Mindent összegezve : a Zsigmondkori Oklevéltár forrásközlő irodalmunknak mintaszerű, nagy és időálló nyeresége. Bizonyos, hogy a legtökéletesebb oklevelesforrás : az eredeti és csak utána következik : fotokópiája ; teljes szövegének (kritikai) kiadása ; a minden adatát felölelő és saját szövegéből és saját nyelvén kivonatolt regesztája ; ilyen tartalmú, de nemzeti nyelven megfogalmazott kivonata ; és végül — tartalma fontos rósiének kiemelésével, másoknak pedig elhagyásával szerkesztett (egynyelvű vagy bilingvis, kötött vagy szabadfogalmazású stb.) regesztája. A regesztaforma megválasztása pedig megegyezés (conventio) dolga s a szerkesztőnek, illetve az összeállítónak és a kiadónak a joga, kiknek viszont a mindenkori tudományos szükséglethez és kiadási lehetőségekhez kell igazodniuk. Az ún. tematikai oklevéltárak, így oklevéltárunk is, szűrt tartalmú regesztákat adnak. De igaz az is, hogy minden haszpálója a saját kutatási körébe vágó anyagot keresi benne, és rendszerint aszerint értékeli. A Zsigmondkori Oklevéltár — általános jellege mellett is — bevallottan tematikai kiadvány, tehát elsősorban azt kell benne keresnünk, amit ígér és ad. Jelen sürgős feladataink közepette pedig ez is rendkívül sok! (Eddig közölt kiadatlan anyaga [kb. 7000 oklevél] in extenso — fukar számítás szerint [1 oklevélre 1 oldalt véve] — 10, darabonkint 700 oldalas kötetben fért volna el.) A politikai, társadalmi és gazdasági élet Zsigmond-kori múltjának a kutatója úgyszólván mindent, a paleogiáfus stb. pedig keveset talál majd benne ; azonban — véleményünk szerint — még az sem megy el üres kézzel vele, mert végső fokon nagyon értékes oklevélbibliográfiát, illetve oklevélrepertóriumot, vagy ha úgy tetszik : kritikai jegyzőket talál benne. Mivel pedig a II. kötet első soraiban azt olvastuk, hogy Mályusz (az erkölcsi biztonság határai közt) Valamennyi Zsigmond-kori oklevelet véve a kezébe igyekszik kiadványa számára a. kiválasztást elvégezni, kérjük, ígért pótfüzetében (a legegyszerűbb és legrövidebb formában) közölje egy jegyzékét azoknak az okleveleknek is, amelyek kritikai rostájában rekedtek, hogy egyéb haszon mellett oklevéltárának repertóriumjcllege is tökéletesebbé váljék. A mű külseje tetszetős és kiadási lehetőségeinknek (papír stb.) megfelelő ; azt azonban nem egészen értjük, hogy a Π. kötet 1. részét 700, a Mutatót tartalmazó 2. részt pedig csak 450 példányban nyomatta ki a kiadó. KUMOROVITZ L. BERNÁT RÁDAY PÁL IRATAI. 1703—1706 Sajtó alá rendezte : Benda Kálmán, Esze Tamás, Maksay Ferenc, Pap László (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1955. 828 I.) Történész számára mindig öröm, ha új forráskiadvány jelenik meg. Kicsesbányá nak tekinti, melyből eddig ismeretlen anyagot meríthet, fontos segédeszköznek tartja amely lehetővé teszi az előző nemzedékek munkájának ellenőrzését, nézeteik felülvizsgálását, a még mutatkozó hiányok kitöltését. A jó forráskiadvány sok, hazai és külföldi történész munkaját, megkönnyíti, bizonyos mértékig felmenti a hosszadalmas levéltári kutatásoktól és a fáradságos másolástól. Ennek ellenere, sajnos, az utóbbi években aligalig jelent meg nálunk néhány forráskiadvány, különösen pedig régebbi korok "anyagát tartalmazó okmánygyűjtemény. Pedig ezek is szükségesek és elsősorban olyan időkben, amikor a történeti szemlélet átalakulóban van. Már pedig történettudományunk ma &
