Századok – 1958

Krónika - Beszámoló Berend T. Iván kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szuhay Miklós) 521

522 KRÓNIKA. azt, hogy a tormelés improduktív célokat szolgál, a termelés eredménye tehát nem képezheti alapját a további fejlődésnek. A felfejlesztett termelési kapacitás azonban — elvileg — hozzájárulhatott volna a további fejlődéshez. Hogy ez a gyakorlatban alig vagy egyáltalán nem valósult meg, annak oka a szükségessé váló felújítás és karban tartás növekvő mértékű elhanyagolása a háborÚ3 években s különösen a termelőberendezések hatalmas arányú pusztulása a háború végén. Az ipar szerkezetót vizsgálva rámutat arra, hogy a szovjetellenes háború kirobbanása után a gyáripar fejlődése teljesen egyoldalú háborús jelleget nyert, a fogyasztási iparágak visszaestek, így a struktúrában lényeges eltolódás következett be a nehézipar javára. A gyáripar háborús fejlődése 1943-ban érte el csúcspontját, ettől kezdve a nehézipar területén is megtorpanás mutatkozott, majd 1944 őszétől a gyáripar teljes dezorganizációja és hatalmas arányú pusztulása következett be. Ezzel kapcsolatban részletesen vizsgálja a magyar gyáripari berendezések pusztulásainak mórtékét. A disszertáció utolsó fejezete a munkásosztály háború alatti összetételével és helyzetével foglalkozik. A disszertáció, amint arra az opponensek — Pach Zsigmond Pál ós Sándor Vilmos — rámutattak, a marxista gazdaság történetírás jelentős eredménye. Pach Zsigmond Pál a disszertáció méltatásával kapcsolatban kiemelte a politikai kérdések viszonylag részletes és jó elemzését. Opponensi hozzászólásában megállapította, hogy a szerző az állammonopol-kapitalizmus kérdéseit beható alapossággal elvilsg helyesen tárgyalja. Nem csökkenti a megállapítás örvényességét az sem, hogy az opponensek hozzászólásai döntően éppen az állammonopol-kapitalizmus kérdései köré összpontosultak, amelyek jelenlegi közgazdasági irodalmunknak is fontos problémái. Pach Zsigmond Pál az állami beavatkozás értékelésének tárgyalásával kapcsolatos bírálatát a szerző azon megállapításához fűzi, amelyben azt fejti ki, hogy az állami beavatkozás túlnyomórészt közvetlenül is a nagy monopolistáknak kedvezett, olykor előfordult, hogy némely gazdaságpolitikai intézkedések az uralkodó osztályok alapvető háborús érdekeinek szolgálatában — pontosabban a háború megnyerése érdekében egyes finánctőkés körök közvetlen profitérdekeit csorbították. Ez utóbbi megállapítást — vagyis, hogy a legfőbb érdek a háború megnyerése volt — már nem tartja kielégítőnek. Az uralkodó osztályok legfőbb érdeke a rendszer fenntartása és átmentése, az ellenforradalmi osztályuralmi rendszer konzerválása volt. Az uralkodó körök — a háború elvesztésének lehetőségével — folytatja Pach Zsigmond Pá! — „már elég korán számoltak", ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a „kormánypolitika kvintesszenciája éppen abban állott, hogy megkísérelje a rendszert erre az esetre is átmenteni. S ha van rá példa, hogy az állam gazdasági beavatkozása közvetlenül nem esett egybe a mo.iopoliumok profitszempontjaival, ilyenkor a »magasabb érdek« a rendszer fenntartásához szükséges »gazdasági és politikai egyensúly« biztosítása volt." Az állam osztályjellege, a monopolkapitalista rend védelmét szolgáló funkciója éppen ebben a tevékenységében nyilvánult meg leginkább. Az állami monopolkapitalizmus tárgyalásával kapcsolatban hiányosságként említi meg Pach Zsigmond Pál, hogy a munkaerő militarizálásának kérdését, az igen erőteljes állami beavatkozást a munkaerőellátás terén a szerző ebben a vonatkozásban nem vizsgálja. Ezt a kérdést csak a munkásosztály helyzetével, tehát más összefüggésben érinti. Ez a kérdés nagyfontosságú, tekintve, hogy „az állami szerep : a második világháború időszakában a tőkés munkaerőpiacon legalább olyan súllyal domborodott ki, aminővel — miként a disszertáció ezt már bőven kifejti — főként a hatalmas állami megrendelések révén a tőkés árupiacon jelentkezett". Nem mondható teljesen kielégítőnek — mutat rá Pach Zsigmond Pál — a,ζ állami beavatkozásnak a tőkés pénz- és hitelpiacon történő vizsgálata sem. A kérdést először az állami megrendelésekhez kapcsolódóan, nem külön szakaszban tárgyalja. A hadiüzemeknek nyújtott állami hitelek, valamint az állami ellenőrzés mellett'nyújtott magánbankhiteleknek a haditermelés finanszírozásban betöltött szerepének vizsgálatát félbeszakítva, más kérdések tárgyalása után tér vissza erre a témára „A haditermelés finanszírozása" stb. cím aiatt. De itt már nem szoros értelemben a hadi termeié* finanszírozásáról, hanem ennél jóval szélesebb problémáról, általában a háborús kiadások fedezéséről, az egész hadigazdaság finanszírozásáról van szó." Ε rendkívül fontos kérdések összefüggésének megértését a szerkesztési zavar bizonyos mértékig hátráltatja. Hozzájárul ehhez az a körülmény is, hogy a háborús állami pénzügyekkel kapcsolatban az államnak nyújtott bankkölcsönök kérdését a disszertáció három helyen szétszabdalva vizsgálja és ezért nem nyújtja „rendszeres kifejtését a modern kapitalista pénzügyi politika szövevényes mechanizmusának, annak a bűvös háromszögnek, amelynek egyik csúcsát az állam-