Századok – 1958

Krónika - Mályusz Elemér: A Comité Scientifique du Répertoire des Sources Historiques du Moyen Age 1956. és 1957. évi római konferenciái 511

518 KRÓNIKA. ellenben magáévá a konferencia azt a magyar javaslatot, amelyet most terjesztettem elő, hogy 1. valamennyi nemzeti bizottság kapja meg annak idején a teljes munka kefelevonatát, hogy észrevételeit megtehesse, kiegészítéseket ajánlhasson; 2. a kútfő-kritikának magyar és más, az átlagos európai olvasó számára nehezen érthető nyelven írott eredményeit szabadjon, bár röviden, ismertetni; 3. minden címszó kidolgozása, minden egyes cikk végén legyen a feldolgozó neve, esetleg kezdőbetűkkel jelezve. Mindhárom vonatkozásban kompromissziummal kellett beérnem. Eszerint 1. csak az érdekelt nemzeti bizottságok fogják anyagukat egymással kicserélni, mivel az egész munka kefelevonatának elkészítése sok pénzbe kerülne és még több időbe, amíg valamennyi bizottság végez az átnézéssel ; 2. az egyes tanulmányok eredményei nem ismertethetők, címeik azonban latin vagy más általánosan elterjedt nyelvre lefordíthatok, ha pedig az illető tanulmánynak van ilyen nyelvű összefoglalása, arra a figyelem felhívható; 3. a bevezetésben minden nemzeti bizottság felsorolhatja, kik végezték a tulajdonképpeni munkát. Az első pontra vonatkozó érvelést el kellett fogadnom, mert helytálló, a második igen méltányosnak mondható, s a harmadik szintén elfogadható, bár meggyőződésem szerint helyesebb a mi álláspontunk. Valószínűnek tartom, hogy akkor, amidőn kiadásra kerül a sor, az érdekeltek erre maguk is rá fognak jönni. Az olaszoknak, beleértve a titkárságot és az elnököt, a mi nézetünk tetszik. Kedvező jelnek vehetjük, hogy a Règles-nek 1958 áprilisában megjelent harmadik, immár véglegesnek tekinhető kiadása szerint minden cédulán a címszó kidolgozójának a nevét fel kell jegyezni, amitől már csak egy lépés, hogy a kiadás is feltüntesse azt. Általában a magyar nemzeti bizottság komolyabban vette feladatát, mint a többi, már kezdettől fogva tevékenykedő. A konferencia utolsó szakaszában, amikor minden delegátusnak be kellett számolnia az elvégzett munkáról, kiderült, hogy a magyar bizottságaz egyedüli, amely elkészült a régiPotthast címszavainak átdolgozásával. Abban a vonatkozásban egyenesen túlzásba estünk, hogy a kiadások, fordítások és a kútfőkritikai tanulmányok felsorolásánál a legnagyobb teljességre törekedtünk. Igaz, a Règles utasításai így értelmezhetők, azonban a tanácskozás írásban meg nem rögzítődő felfogása, amelyet csak közvetlenül lehet érzékelni, más. Nincs szükség egy krónika valamennyi kiadásának felsorolására, elég csak a legjobbakat vagy legmegbízhatóbbat feltüntetni, nem kell minden kútfőkritikai tanulmányt, cikket felemlíteni, a feldolgozó megítélése szerint téves következtetésekre jutó, vagy jelentéktelen adatokat tartalmazó dolgozatokat említés nélkül lehet hagyni, a fordítások közül is elég csak egyet, a legmegbízhatóbbat felemlíteni — hallottuk ismételten. A nyomdaköltségektől való félelem, de talán az az aggodalom is közrejátszik ennek a közhangulatnak a kialakulásában, hogy a százon aluli és a kétezren felüli címszókat kidolgozó nemzeti bizottságok nem versenyezhetnek egyenlő feltételek mellett. Mivel a kiadvány jellegét mégis csak a munka dandárját végző bizottságok határozzák meg, az egységes jelleg érdekében, úgy tűnik fel előttünk, már elvégzett munkánk szigorú zártságát utóbb fel kell bontanunk és a feleslegesnek látszó anyag kiselejtezésével teljesség helyett a nagyobb áttekinthetőségre kellene törekednünk. Bár viszont az is elképzelhető, hogy megtartsuk munkánk eredeti jellegét, főleg ha szomszédaink s a hozzánk hasonló országok bizottságai szintén teljességre törekszenek. Ezekkel, mivel a címszavak revíziója terén 1957-ben még nem jutottak a munka végére, egyelőre új megbeszélésre nem nyílott alkalmunk, csak a