Századok – 1958

Történeti irodalom - Az amerikai történetírás néhány kérdéséről (Ism. Solt László) 465

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 471 Ha Becker nem volt híve a finalitásnak, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy ismereteink viszonylagosak, ezzel csak növelte a történészek felelősségtudatát, s nagyobb objektivitás elérésére serkentette őket. Szkepticizmusa nem volt sem nihilizmus, sem reménytvesztettség, és ha a tényeket megnézzük, kiderül : tanítványai nem valamiféle fantom-történelem után vetették magukat, hanem — az ő útmutatása mellett — jelentősen finomították és növelték a történelmi ismeretek tárházát. Mi ezek után az igazság a Becker-i elméletet illetően ? Ha, a vitával kapcsolatban, nem is ezt tartjuk részünkre a legdöntőbbnek, s bizonyos gondolatok nyilván már ki is alakultak az olvasóban, kíséreljük meg megkeresni a választ. Becker elmélete kétségtelenül kétarcú. A „valóságos történelem" nyilvánvalóan a „transcendeneia" bizonyos jegyeit viseli magán, ha más nem, erre utal a vele azonos értelemben használt „history in some ultimate sense" fogalmazás. S ha ilyen értelmű, akkor alkalmas arra, hogy a történelmi ismereteket illetően a szkepszis, az agnoszticizmus és a vulgáris relativizmus forrásává váljék. Sőt, a feltételezésen túlmenően : a már tárgyalt történészkonferencián ilyen hatóerőként jelentkezik is, amikor az értekezleten az egyik történész félreérthetetlenül a Becker-i elmélet terminológiájával operálva alapozza meg a maga félreérthetetlenül vulgáris értelemben vett relativista álláspontját. Van azonban C. Becker elméletének egy igen értékes vonása is, s erre teljes joggal utal Gershoy tanulmánya : ismereteink növelésének, finomításának szükségessége. Ez, a Becker-i elmélet egyéb elemeinek keretében, ha tökéletlenül és ellentmondásosan is, de helyes oldalról is felveti ismereteink viszonylagosságának és az egyre adekvátabb történelmi ismeretek szerzésének problémáját. Ennyit tehát a Becker-i elmélet tartalmát, érdemi részét illetően. Az ismertetett vitaanyag azonban részünkre elsősorban nem abból a szempontból érdekes, hogy menynyire tud tiszta helyzetet teremteni Becker történelem-elméletét illetően, hanem jóval inkább azért, mert elemi erővel mutatja meg : bizonyos történészkonferenciák kinyilatkoztatásai ellenére az amerikai történészek részére komoly problémát jelent az elméleti talajtalanság, a történelmi kutatás megfelelő elméleti megalapozottságának hiánya. Nem érdektelen emellett az a tény sem, hogy Zagorin az „ordinary unphilosophiçal historian", hogy úgy mondjuk, a történész „man in the Street" nevében lép fel. Ők, az „egyszerű" kutató történészek érzik leginkább a megfelelő eligazodást és biztonságot nyújtó, tudományos történelem-elmélet, hiányát. S mint Zagorin példája mutatja, időnként készek „harci vértet" is ölteni, hogy támadásba induljanak a történelmi kutatómunkát gátló álláspontok ellen, — ha maguk esetleg nem is rendelkeznek olyan elméleti felkészültséggel, hogy a probléma felvetésen túlmenően teljesen tiszta vizet is tudjanak önteni a pohárba. A szubjektivista, irracionális irányzattal szemben a tudományos alapokon nyugvó, magasabbrendű, értelmező történetírás igénye mellett az eddig jelzetteken kívül más tények is tanúskodnak. Különösen jellemző ebből a szempontból az az értékelés, amelyet az AHR egyik tanulmánya (William Appleman Williams: A note on Ch. A. Beard's search for a general theory of causation) Ch. A. Beard történelem-elméleti munkásságáról nyújt. Ch. Austin Beard az amerikai polgári történészek között azáltal vált híressé és egyben hírhedtté, hogy tudatosan az amerikai társadalmi fejlődés gazdasági interpretációjára törekedett,, megalkotta az amerikai történetírásban ennek az értelmező irányzatnak — bizonyos polgári határok között mozgó — elméletét és annak alapján konkrét alkotásokig is eljutott. Beard olyan kérdéseket, az amerikai történelmi fejlődés olyan szakaszait világította meg (az Egyesült Államok alkotmányával foglalkozó könyvében a függetlenségi háborút követően a nagyburzsoázia politikai hatalmát szentesítő philadelphiai konvenció osztálytartalmát, gazdasági hátterét ; a Jefferson-i demokráciáról írt művében a konvenció utáni időszakban a korábban egységesen fellépő nagyburzsoázia különböző politikai pártokra szakadásának gazdasági motívumait), amelyekről addig az amerikai történetírás legfeljebb csak „dodonai" szavakat rebegett, s amelyeknek gazdasági mozzanatait, osztálytartalmát inkább ködösítette, mint tudományosan értelmezte. Mármost, ami Baard történelem-elméleti és történetírói munkásságának mai értékelését illeti, arra jóval inkább az ellene való erős polemizálás, mint eredményeinek az „értékelése" jellemző. Egy nemrég megjelent írás például (Robert Ε. Brown: Charles Beard and the Constitution : A critical analysis of „An economic interpretation of the Constitution", Princeton Univ. Press 1956. 219. 1.) minden tudományos értéket megtagad Beard jelzett művétől, a Beard-féle gazdasági interpretáció eme igen híressé vált elsőszülöttétől. A Beard elleni támadásra egyébként a legkülönbözőbb tények szolgáltatnak okot. Vannak, nem is kis számmal, akiknek már a „gazdasági determi-