Századok – 1958

Történeti irodalom - A bolgár történészek folyóirata (Ism. Niederhauser Emil) 446

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 449 Az osztrák politika még Ausztria balkáni barátait is kiábrándította, a XVII. század végétől kezdve már ezek is csak orosz segítségben bíznak. A török feudalizmus bomlása és a végül szabadságharcban kirobbanó bolgár megújulási mozgalom a bolgár történet egyik régóta kutatott, de még mindig számos megoldatlan problémát rejtő része. Néhány új vonását tárja fel D. Koszev: A bolgár történelem néhány problémájának tisztázásához a XVIII. században és a XIX. század elején (1956. 3. szám 26—32. 1.) c. tanulmányában. Megállapítja, hogy a XVIII. század Törökországban már az eredeti felhalmozás kora. Bolgár területen ugyan még a törökországinál is lassabban indul meg ez a fejlődés, de a XVIII. század második felében már létrejönnek a tőkés viszonyok. Tanulmánya második részében a szerző az agrárviszonyokkal foglalkozik, megállapítja, hogy az ún. mirije-földekhez a feudális uraknak és a parasztoknak egyaránt joguk volt. Az ún. csiflik-birtok, amelyben a magántulajdon kezdeti formáját keresik, a XVI—XVII. században középnagyságú parasztbirtok, s csak a XVHI. században válik nagybirtokká. Koszev szerint a kapitalizmus fejlődését a mezőgazdaságban ebben a korban nem szabad túlbecsülni. Sok hűbéres föld nem alakult át magántulajdonná, hanem még a XIX. század első felében is a parasztok kezén maradt, tehát nem lehet azt mondani, hogy az összes bolgár parasztokat megfosztották a földtől. A harmadik részben a szerző az ún. kárdzsalija-felkelésekkel foglalkozik. S. Atanaszov ezeket antifeudális bolgár és török parasztmozgalmaknak nevezi. Koszev élesen szembeszáll ezzel a felfogással és kimutatja, hogy a kárdzsaliják török rablóhordák voltak. Szerinte Atanaszov cikke, amellyel polemizál, semmibe veszi a korabeli forrásokat, ami nem nevezhető marxista módszernek. A XIX. század első fele a török feudalizmus bomlásának utolsó, meglehetősen homályos szakasza. A Szófiában levő török levéltári anyag alapján Sz. A. Dimitrov két tanulmányban világítja meg ennek a kérdésnek néhány oldalát : A bulgáriai szpáhi-rendszer 1 megszüntetésének kérdéséhez (1956. 6. sz. 27—58. 1.) c. cikkében megállapítja, hogy a XVIII. század második felétől bolgár területen is terjed az árutermelés. A szpáhjk kezében levő hűbéres föld valójában a parasztok örökletes birtokában van, de a szpáhik engedélye nélkül nem idegoníthetik el. Ebben a korban viszont a szpáhik már elrabolnak paraszti földeket és ezekből ún. csiflikeket hoznak létre. A török kormány a hűbéres szpáhi-rendszert eltörölte, de a vonatkozó rendelet nem ismeretes és az sem, hogy a kormányzat milyen formában képzelte el a felszámolást. 1816—17-ben azzal próbálkozik, ι hogy a szpáhi-birtokok jövedelmeit a szpáhik helyett az állam hajtsa be, de ez a kísérlet nem sikerült. Az egész rendszer felszámolása 1832-ban kezdődik meg Bulgária területén, de ezzel a parasztok helyzete nem változott, a szpáhi helyett most az államnak tartoztak különböző szolgáltatásokkal, ezeket állami hivatalnokok hajtották, be, a szpáhi elvben továbbra is birtokos maradt, de birtoka jövedelmét a kormányzat egy összegben fizette ki. Hasonló volt a helyzet már 1832 előtt is, amikor a szpáhik bérbeadták birtokaikat. Ez a változás, a felszámolás első szakasza, kb. 1838/1840-re lezárul, ekkor mintegy két évig az állam maga kezeli a birtokokat, a parasztok összes szolgáltatásait pénzzé alakítják át, ebből levonják a szpáhik adósságait és a kiadásokat és az így megmaradt összeget kapják a tulajdonosok. Ez a felszámolás második szakasza, amikor a szpáhi jog szerint még birtokosa a földnek. 1840/1842-ben kezdődik a harmadik szakasz, amikor a szpáhik évjáradékot kapnak a kormánytól, jogi kapcsolatuk a földdel teljesen megszakad. Már 1 842-ből vannak nyugták ilyen járadékokról. Ezek a járadékok a kincstár komoly megterhelését jelentették. Az 1840-es évek közepére tehát a szpáhi-rendszer gyakorlatban már felszámolódott, noha jogilag a kérdést csak az 1858-as földtörvény rendezte. A nagybirtok azonban továbbra is megmaradt. A magántulajdonban levő csiflikek kialakulása révén a parasztok ugyan elvesztették földjük 1/5—1/20-át, de a többi megmaradt. A parasztoknak csak abban az esetben kellett megvásárolniok a földet, ha a török földesúr írásban tudta igazolni tulajdonjogát, ez azonban elég ritka volt. így a legtöbb egykori szpáhibirtokon csak az állam alá tartozó szabad paraszti réteg alakult ki, ezek a parasztok meg is tudtak élni földjükből. A csiflik kérdésével foglalkozik a szerző másiktanulmánya : A csiflik-gazdálkodás az 1850—1870-es években (1955. 2. sz. 3—34. 1.). Míg a szpáhi-rendszerben a parasztok szabadon gazdálkodnak a földön, a magántulajdonba került csiflíkekkel a földesúr rendelkezik. Itt tehát a parasztokat megfosztják a földtől, ami ellen gyakran törnek ki parasztmozgalmak. A csiflik megszerzése gyakran erőszakkal történt. 1878 után a parasztok sokhelyt be is perlik ezért egykori földesuraikat. A keresztény kézben levő csiflikek többnyire az uzsorásoknál eladósodott parasztok földjeiből alakultak ki. Ezek a csiflikek gazdaságilag igen elmaradottak. Számukat nem lehet pontosan tudni, valószínűleg nem egészen 300 volt. Nagyságuk 877—2500 uvrat közt mozog (egy uvrat = 919 m2), nemegyszer több tagban terülnek el. Többnyire úgy gazdálkodnak, mint a parasztok, bár ebben a korban már vannak adatok mezőgazdasági 29 Századok