Századok – 1958

Történeti irodalom - Jahrbuch für Geschichte der deutsch-slawischen Beziehungen und Geschichte Ost- und Mitteleuropas. Band I. Beiträge zur russischen; polnischen und deutschen Geschichte (Ism. Niederhauser Emil) 428

TÜRTÉXETT IRODALOM 429 ad, mint amennyit a cím ígér. A szerző az új marxista történeti irodalom felhasználásával azt mutatja meg, hogy orosz, lengyel, csehszlovák és magyar vonatkozásban mikorra teszik a kapitalizmus korszakának kezdetét. Mint tanulmányának bevezetőjében is elmondja, az a célja, hogy analógiák felvetésével utat törjön a német történelem periodizációs kérdéseinek megoldására. Sajnálatos, hogy egyébként az új irodalmat jól ismerő tanulmányába olyan hiba is becsúszhatott, hogy Magyarországon az 1849—1867 közti korszakot nevezi valami megmagyarázhatatlan tévedésből reformkorszaknak. A kötet a tanulmány folytatását ígéri, és az olvasó nagyon is kíváncsi erre a folytatásra, hiszen a cikk maga csak jelzi a kelet-európai fejlődésben mutatkozó közös vonásokat, anélkül, hogy lényegesebb következtetéseket próbálna levonni. A következő tanulmány ismét I. K. Dodonov szovjet vendégprofesszor tollából való : N. G. Csernisevszkij mint történész. A külön az Évköny számára írt hosszabb lélegzetű tanulmány rövid képet ad Oroszország helyzetéről a XIX. század derekán, ismerteti Csernisevszkij életének fontosabb mozzanatait és a nagy orosz forradalmi demokrata világnézetét, és utána foglalkozik a történelemre, mint tudományra és az orosz történelem egyes alapvető kérdéseire vonatkozó megjegyzéseivel. Cserniscvszkijnek az egyetemes történt fontos problémáira utaló megállapításait a szerző tudatosan figyelmen kívül hagyta, hiszen ez túlságosan megnövelte volna tanulmánya terjedelmét. A következő, egyúttal utolsó tanulmány szerzője ismét G. Mühlpfordt; Az 1905 — 1907-es orosz forradalom világhatásához című tanulmányának első része röviden utal arra, milyen jelentősége volt az orosz forradalomnak az ázsiai gyarmati és félgyarmati népek szabadságharca szempontjából. A második részben 9 nagy csoportra osztja az orosz forradalommal foglalkozó korabeli német munkákat, hangsúlyozza, hogy ezeknek a könyveknek a többsége rokonszenvezett az orosz nép forradalmával, ós még a csekélyebb számú, ellenséges érzületű irodalom is kénytelen volt elismerni a forradalom világraszóló jelentőségét. A harmadik rész M. Reusner, egy balti arisztokrata származású tudós Németországban megjelent könyvét ismerteti részletesen. Az 1905-ben megjelent, „A jogért ós szabadságért folytatott orosz harcok" című könyv részletes képet ad az orosz forradalom menetéről és arról tanúskodik, hogy a szerző teljes mértékben azonosítja magát az orosz forradalommal. Reusner 1905 után visszatért Oroszországba, az észtországi bolsevik mozgalom egyik nevezetes alakja lett, fia ma ismert szovjet történész. Könyve Németországban nagy hatást váltott ki. Az Évkönyv utolsó részében néhány kritikai megjegyzésekkel is fűszerezett könyvismertetést közöl szovjet, lengyel és Oroszország történetével foglalkozó nyugati munkákról, valamint két munkabeszámolót. Az egyikben R. H. Walther .Millier ismerteti egyik tanulmányát, amelyben egy népmonda alapján bebizonyította, hogy Thüringiában a VII. század második felében békés szláv telepítés és szláv-német együttélés folyt. S. Quilitzsch beszámol arról, hogy az Évkönyvet kiadó intézet megindította az „Oroszország és a német egység 1859 — 1871" című téma feldolgozását. A témának azonban már az irodalma is olyan hatalmas, hogy egyelőre csak a téma néhány részletkérdésére vonatkozólag folytak kutatások, ezekből egyértelműen kiderül, hogy Oroszország a német egység megteremtésében pozitív szerepet játszott. Az olvasó csak örömmel üdvözölheti azt a tényt, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban is egyre szélesebb méretekben folynak Kelet-Európa történetére vonatkozó kutatások. Kívánatos is, hogy az ilyen irányú munkák minél szólesebbkörű kiadási lehetőségekhez jussanak. Az itt ismertetett kötet azonban mégis néhány meggondolást ébreszt. A kötet céljait és jellegét kifejtő előszó után az olvasó mégsem látja ezeket világosan. A német szerzők tollából megjelent tanulmányok többnyire összefoglaló és népszerűsítő jellegűek. Ennyiből a kötet csakugyan megfelel annak a céljának, hogy a szovjet és a népi demokratikus történetírás eredményeit ismertesse. Ha azonban a kötet csak ilyen népszerűsítő célokat szolgál, kétséges, vajon az Évkönyv formája megfelel-e ennek a célnak. A másik meggondolkoztató körülmény a munkatársak szük köre, amire egyébként az előszó is utal. A tanulmányok és a könyvismertetések zömét a hallei intézet három tudományos munkatársa írta, az ő körükön túlmenően többnyire szovjet történészek munkáival találkozunk, akkor is inkább fordításokkal és nem az Évkönyv számára írott tanulmányokkal. Az előszó kívánatosnak tartja a munkatársi gárda kibővítését. Véleményünk szerint ezt legalábbis részben már az Évkönyv kiadása előtt meg kellett volna tenni, nehogy a kötet szerzői névsora túlságosan egyhangúvá váljék. A kötet egyes tanulmányainak mondanivalójával kapcsolatban egy-két kritikai észrevételt már az ismertetés során megtettünk. Valamennyi tanulmányra vonatkozólag az a megjegyzésünk, hogy a szerzők — bár ismételten hangsúlyozzák a különbséget a hivatalos Oroszország és az orosz nép között — a cári Oroszországot főképp külpolitikai vonatkozásban mégis néha mintha a mai Szovjetunióval azonosítanák és még a hiva-