Századok – 1958

Történeti irodalom - Vipper; R. J.: Róma és a korai kereszténység (Ism. Bellér Béla) 414

416 TÖRTÉNETI I KO DALOM társadalmi-gazdasági és kulturális fejlődésének eredménye volt . . ." (130. 1.). Ezzel a szovjet kutatás lényegében Engels ismeretes megállapítását igazolja. Az i. u. II. század Vipper szerint a korai kereszténység százada. Ekkor szakadnak el a keresztények a zsidóságtól, a római birodalom társadalmi és politikai válságának időszakában, a harcos messianizmusnak a júdeai felkelések leverésében tetőződő kudarca után. A II. században kiépül az egyházszervezet Róma, Korinthos és Ephésos központokkal. Ekkor dolgozzák ki a teológusok a keresztény dogmatikát Krisztus történeti alakjával a centrumban. Vipper a hagyományos egyházi felfogással lándzsát törve kimutatja, hogy a keresztény dogmatika a különböző, elsősorban gnosztikus irányzatok harcának és kompromisszumának eredményeképp jött létre, s így az eretnekségek nem szülöttei, hanem szülői a kereszténységnek. Vipper könyvének legjobban kidolgozott, legeredetibb és — túlzás nélkül mondhatjuk — legizgalmasabb része a Krisztus-kép kialakulásának rajza. A szerző igen gazdag bizonyító anyag s eredeti, mondhatni bravúros módszer felhasználásával kimutatja, hogy a kereszténység I. századi dokumentumai, a Didaché, Hermas Pásztora, az Apocalypsis, sőt még a 140 körül keletkezett, a gnosztikus Markion vagy valamelyik tanítványa által szerkesztett ún. Pál-levelek sem tudnak semmit a „történeti" Jézusról. Jézus „történeti" alakjának megalkotása különböző zsidó, keleti és görög-római stb. mitológiai alakokból, ószövetségi és görög klasszikus irodalmi mintaképekből (Platón. Xenophón s különösen Plutarchos) az i. u. 160 körül író evangélisták érdeme. Vipper meggyőző belső érvekkel bizonyítja,hogy az I—II.századi szerzőknek,Flavius Iosephusnak, Tacitusnak, Pliniusnak ós Suetoniusnak Krisztus személyére és a kereszténység elterjedésére vonatkozó adatai II —III. századi keresztény apologéták, katechóták hamisításai, interpolációi, s a legcsekélyebb mértékben sem alkalmasak Krisztus történetiségének s a keresztény vallás I. századi keletkezésének bizonyítására. Hasonlóképpen költött személynek tartja Vipper Pál apostolt is. A II. századi keresztény teológia legfőbb jellegzetességet abban látja, hogy a zsidóktól elszakadt keresztények megtartják a zsidó egyistenhitet, s csupán kismértékben vesznek be tanításukba pogány elemeket. Vipper ezzel lényegében megoldotta a könyve elején maga elé tűzött kritikai feladatokat, s ért el bizonyos eredményeket a konstruktív problémák megoldása terén is — főként ami a kereszténységnek a rabszolgasághoz való viszonyát, a keresztény dogmatika, liturgia kialakulását illeti. Szerzőnk megpróbálkozik a kereszténység gazdasági alapjának vizsgálatával, pótolni igyekezvén előző könyvének eme hiányosságát. A gazdasági alap kérdésében is éles határvonalat húz az I—II. század közé. A kereszténység előfutárja! az I. században — mondja Vipper — a Didaché tanúsága szerint bizonyos mérvű kollektivizmusban éltek, s megvolt náluk az általános munkakötelezettség (223. 1.). A II. századi korai keresztény közösségek viszont már nem voltak egyebek „kölcsönös biztosítási rendszernél", amelyet a gazdag vámosok, uzsorások és kereskedők, később pedig a püspökök vezettek (226. 1.). A kereszténység e szerint a II. században a szegények és elnyomottak vallásából a gazdagok és tehetősek vallásává változott. Szerzőnk ezzel magyarázza a gazdagságnak ós szegénységnek különösen az evangéliumokban mutatkozó ellentmondó megítélését, a gazdagság elvi elítélését s ugyanakkor gyakorlati felhasználását a keresztény közösségek javára történő alamizsnálkodás formájában. Ezért foglal el a korai kereszténység közönyös, sőt helyenként ellenséges magatartást a rabszolgafelszabadítással szemben (228 — 234. 1.). Vipper a kere.sztény vallás elterjesztésében is nagy szerepet tulajdonít az uzsorásoknak ós kereskedőknek. A keresztény misszió a zsidó misszió vonalán haladt, ez pedig a régi kereskedelmi útvonalakat követte (227 — 228. 1.). Mindössze ennyit tudunk meg Vipper könyvéből a kereszténység gazdasági alapjáról, a keresztény egyházi szervezet kiépüléséről. Úgy gondoljuk, hogy ez korántsem elegendő és tartalmában sem eléggé meggyőző. Vippernek az I. századi kereszténység gazdasági alapjára vonatkozó egész elmélete összeomlik, ha sikerül bebizonyítani a Didaché és Hermas Pásztora II. századi eredetét. Ez pedig — mint látni fogjuk — éppen nem lehetetlen. Mint a fentiekből kitűnik, Vipper könyve igen komoly és sok tekintetben úttörő jelentőségű alkotás. Kutatásainak kiterjesztésével ós módszerének tökéletesítésével a marxista történettudomány feltehetőleg képes lesz megszüntetni a kereszténység eredete körül támadt zsákutcát s megoldáshoz tudja segíteni a 250 év óta, de valójában két ezer év óta megoldatlan s napjainkban már-már megoldhatatlannak tűnő problémát. Végleges megoldásnak azonban Vipper könyvét ez idő szerint még nem tekinthetjük, bár hatalmas, sőt talán döntő lépésnek látjuk a megoldás felé vivő úton. Vipper tudományos módszerének kétségtelen eredményei mellett megvannak a maga fogyatkozásai is. Ilyen elsősorban az, hogy Vipp3r szinte kizárólag irodalomtörténeti — filológiai, összehasonlító — elemző módszerrel dolgozik. Könyvének olvasásakor