Századok – 1958
Tanulmányok - Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig; a törzstől az országig - 12
32 GYÖRFFY GYÖBGY ahol a Vágbelétorkollik. Ahol később Ketel fia Alaptolma várat épített, melyet Komáromnak neveznek. Ennek a várnak szolgálatára odaadta mind a magával hozott, mind a vezértől kapott népek kétharmada t." 29 A nemzetségi egyharmad azonban nem mindenütt az ősfoglaló nemzetség kezén maradt. Ahol a nemzetség ellenállt a kisajátításnak, mint pl. Csanád megyében, a megye harmadrészét az első ispán, Csanád utódai kezén találjuk s az Ajtony-nem csak néhány falura rúgó uradalmat tarthatott meg Ajtonymonostora körül. Hasonló a helyzet Hont megyében is, ahol az első ispántól, Honttói leszármazó Hont—Pázmány nem kezén van a nemzetségi birtok túlnyomó része. Zala megyében a Bulcsútól származó Vérbulcs- vagy Lád-nem csupán néhány kisebb birtok ura maradt Lád (ma Badacsonylábdi) körül, míg a nemzetségi rész az Atyusznem és néhány később beköltözött nemzetség között oszlik meg. Van, ahol a nemzetségi részen az ősfoglaló nem és az első ispán nemzetsége kb. egyenlő arányban osztozik ; így pl. Borsod vármegyében, ahol az Örsúr-nem az ősfoglaló és a Borsod-várnak nevet adó Bors nemzetsége, a Miskolc-nem, vele egyenrangú nemzetségi birtokos. Hasonló eredetre vezethető vissza Nógrád megyében a Záh-nem és Kácsik-nem egyenlő arányú osztozása a nemzetségi részen. Az első ispán részesedése a megye birtokállományából több helyen is kimutatható ; így pl. Szolnok-nem Szolnok megyében. A Gyulák nemzetsége dél-erdélyi szállásterületét teljesen elvesztette s Gyula fiai Boja (Baja) és Bonyha Baranya megye vidékén, részben az Árpádnem szállásterületébői kaptak kárpótlást. A krónikaíró tőlük származtatja a baranyai Kán nemzetséget. Az Árpádokkal szövetségben álló Aba nemzetség egy nemzetségi harmadrésznél többszörösen nagyobb területet birtokol, ami arra mutat, hogy eredeti szállásterületének kisajátítása fejében más szomszédos területen is kapott kárpótlást. Ahol Vérbulcshoz, Ajtonyhoz vagy Gyulához hasonló kisajátítás történt és nem maradt fenn krónikás hagyomány, csak találgatásra vagyunk utalva. Ahol ráadásul az Árpád-kori birtokviszonyokat sem ismerjük, ott lehetetlen megállapítani a nemzetségi előzményeket. A megyehatárok és az ezekkel jórészt egyező esperességi határok azonban ilyen helyeken is megőrizték az üres kereteket, amelyeket most már csak a régészet és nyelvtudomány tudhat élettel megtölteni.3 0 2. Általánosan elterjedt felfogás, hogy a magyarság nem volt várépítő nép, sőt idegenkedett a vártól. Azt hiszem, hogy ez a felfogás nem helytálló. 29 SRH. I. 55.1. 30 Nemzetségi szállásterülettől részben függetlenül alakult ki az Árpád-kori Szolnok vármegye területe. Szolnok megye erdélyi részén (Balső-Szolnok ; a XIV. századtól Belső- 03 Közép-Szolnok) az Agmánd-nem birtokolt, melyet Anonymus adata alapján is ősfoglaló nsmriek tekinthetünk. Szolnoki várföldek azonban láncszerűen összekötötték Belső-Szolnok megyét a tiszaparti Szolnok várral, a msgye székhelyével, amelynek környékén kisebb összefüggő területen utóbb Külső-Szolnok vármegye alakult ki. A szolnoki várispánságról már Tagányi feltette, hogy a Dásaknáról Szalacson keresztül Szolnokra vezető sószállító úttal kapcsolatban létesült (Szolnok-Doboka vármegye monogr. I. 231. kk.l. A Szolnok nevéből levont következtetésre viszont 1. Melich: HonfMg. 232. kk. 1.). Tagányi feltevését alátámasztja, hogy a jelentékeny sóbányászattal rendelkező dobokai és kolozsi várispánság a tatárjárás előtt az Alföldön, Bihar és Szabolcs határán, szintén rendelkezett várbirtokokkal, melyek minden bizonnyal a dobokai (széki) ós kolozsi sószállítást biztosították. A nyugati és déli határvárispánságok alföldi birtokai szintén a sószállító utak vonalába estek ; ez azonban már későbbi, XII. századi létesítmény lehet. A királyi erdőispánságokból utóbb keletkezett megyékkel itt nem foglalkozunk.
