Századok – 1958

Közlemények - Varga János: Négy levél 1848-ból a nemzetiségi kérdésről 252

.VÉGY LEVÉL 1S48-BÖL A NEMZETISÉGI KÉRDÉSBŐL 257 Amidőn folyó év elején öszvezuzatott és öszverogyott Párisban azon systhema, melyben a status feljebb állott, mint a nép, ez valamennyi, mint eszköze annak, mint czélnak tekintett és használtatott s viszont, a népek méltóságokba visszahelyeztettek, akkor mi, ezen országban élő szerb nép is, akin annyi méltatlanság elkövettetett, amint feljebbi rövid vázlata itteni történetének mutat, eszébe jutott, hogy mi volt valamikor ós mi lett belőle, mint nemzetből. Felszaggatta tehát e nép régi sebeit, akiket eddig palástolni kényszeríttetett, s hallván minden felé hangoztatni a szabadságot ós az egyenlőséget, azt tartotta, hogy most itt az idő, hogy ő reánézve is valósuljon az, ami néki meg volt ígérve, királyi szóval megpecsételve, midőn idehivatva beköltözött s egy darab ideig meg is adva, hogy legyen egy szabad nemzettársa a magyarnak minden terhekben ós kötelességekben, amelyeket a hazának közboldogsága az egyiköknek szintúgy, mint a másikoknak java kiván, egyéberánt pedig önálló nemzeti élete, nemzetisége és sajátságai, nyelve, hitvallása s hitvahásbeli szokásai tekintetében, szóval mindenben, ami az ő nemzetiségéhez, érdekeihez tartozik és a magyarnak kárára nincsen. F.zen és ilyenféle érzésektől és gondolatoktól legfőképpen vezéreltetvén, tartottak e nemzetbeliek is több helyen, úgy mint Pesten, Újvidéken, Carloviczán nép gyűléseit — szintúgy, mint ezeket más nemzetbeliek is, amennyire csak kedvök járt, tartottak, — és azokban öszveszerkesztették kívánságaiknak pontjait, amelyeket illőnek találtak arra, hogy a szabadság és egyenlőség a szerb nemzetre nézve valósuljon. Ilyen módon szerkeztetett petitiok a megnevezett helyekről felterjeszttettek a kormánynak és részint az akkor végére járó országgyűlésnek, de következése mi volt?A Az, hogy Kossuth Úr, mint ezen országnak mindenható kormányzója, kinyilatkoztatta, hogy ezen országban csak egy nemzet vagyon és lehet, a magyar, és több nem, ós így, a helyett, hogy ezen szabadságot, egyenlőséget szóval hangoztató új magyar kormánytól orvoslást nyertünk volna mi szerbek azon sebeinkre, amelyet az osztrák politica rajtunk mint nemzeten oly méltatlanul ejtett, azt tőlünk (úgy láttuk — népies kifejezés, V. J.), hogy ezen új kormány egészen bevégzője akar lenni nemzeti meggyilkoltatásunknak, midőn más nemzetet nem ösmér, holott maga a megölő osztrák kormány mindaddig nevezett bennünket, hogy náció vagyunk, és pedig natio fidelissima, natio inclyta. Az országgyűlés pedig Kossuth Miniszter Úrnak szekundált mindjárt azzal, hogy a mi congressusunkat az errül szóló törvényczikkében sehogy sem akarta annak, az az nemzeti gyülekezetnek — Congressus nationalis — elösmérni,és elnevezni, ami ő eredetire ós természetire nézve, hanem csak egyházi gyülekezetnek, ami nekünk eddig a congressustól külön volt s akadálytalanul tartóztatott minden, a kormánytól való engedelem kérése nélkül, de csak a papoktól, holott a Congressus egy az egész nemzetből és az egész nemzet által választott képviselő test, aki neVi csak az egyházi, de minden más ós ezen nemzetet, mint olyant, különösen érdeklő dolgokat elintéz azon nemzeti jogunknál fogva, amelyet a királlyal kikötöttünk, de amelyik későbben királyi szent szónak megszegésével elraboltatott e nemzettől. Többi kívánságaink, amelyeket petitio formában felterjesztettünk, az volt, hogy oly helyeken, ahol a szerbek lakosok nagyobb számot tesznek, községtanácskozási, törvénykezési és a többi közdolgokban a szerb nyelv használtassák, de ez nem csak hogy legkevésbé sem méltányoltatott, hanem, szinte mint daczára ennek, az határoztatott és megparancsoltatott ez új törvényekben, amelyek által a népnek része engedett a közdolgok elintézésében, hogy minden községi vagy kerületi gyülekezetben egyedül a magyar nyelv használtasson, így tehát, hogy itt Tomasováczon, ahol egy magyar szót nem tud senki, szabad legyen részt venni a köz dolgai elintézésében, de csak úgy, hogy ezen szabadsága gyakorlásában beszéljen úgy, amint éppen nem tud, szinte ezen környék községei tartsanak képviselőik által kerületi gyűlést, és ebben intézzenek el azon dolgokat, amelyek őket mindnyájukat érdekelnek, de csak úgy, hogy magyarul beszéljenek, amint nem tudnak a debelliácsiakon kívül és így csak ezek éljenek ezen szabadsággal tettben. Tovább nemzetünkre nézve egy legnagyobb sérelem volt az, hogy Magyar országban a mi templomainkban magyar anyakönyveket behozták, ezért kért nemzetünk legújabb petitiojában, hogy ez szüntessen meg és egyházaink hagyassanak meg azon szokásunknál fogva, hogy anyakönyveit vigye azon nyelven, amelyekkel a mise szolgáltatik benne, amint ez eddig volt magában Magyar országban is, míg a latin nyelv volt a hivatalos nyelv, amint van most a végvidékben, ahol a német az, és amint van az egész világban, ahol a mi hitvallásunk találtatik. De ezen kérésünk nem vétetett semmi tekintetbe. Mindehhez az járt még, hogy Kossuth Úr azoknak, akik szerb nemzetbeli ország lakosainak nevében a petitiokat személyesen előterjesztették, azt válaszolt, hogy, ha a szerbek nemzetiségöket követelnek és attól el nem állnak, azt a kard fogja eldönteni. Azon időközben pedig magyar törvényhatóságok alatt álló helyeken, ahol a szerbek népgyűlést akartak tartani, ez sehogysem engedtetett nekik és némely helyeken, 17 Századok