Századok – 1958
Tanulmányok - Lukács Lajos: Garibaldi és Kossuth 1860–61-ben 119
124 LUKÁCS LAJOS tehát csodálkozni azon, hogy mind Teleki, mind Kiss visszautasították Kossuth kezdeményezéseit, nem vállalták el a nekik felajánlott turini megbízatásokat, mondván, ha Kossuthnak ott elintézni valója akad, ám menjen maga.1 4 Erre persze nem került sor, hiszen azt Kossuth is látta, hogy személyes megjelenése nemcsak hogy szíves fogadtatásra nem tarthat számot az adott pillanatban Turinban, de a magyar ügyet egy jottányival sem vinné előbbre. De az alkalom nem késett sokáig, mikor Kossuth ismét teljes aktivitásba lépett. Hogy Kossuth Villafranca tanulságait nem elvi tartalmánál fogva gondolta át, és nem jutott el messzemenő következtetésekig, azt néhány Kossuth szempontjából kedvezőnek ítélt diplomáciai esemény világosan mutatta. Számára elégséges volt az, hogy Kiss Miklós sógorát, Thouvenelt, Franciaország konstantinápolyi nagykövetét külügyminiszterré nevezték ki és máris 1860. február 9-i kelettel kiadta Kiss számára a megbízólevelet, hogy „a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Franciaországban képviselje", építsen ki minél szorosabb, reménykeltőbb kapcsolatot ismét a párizsi udvarral.1 5 Nagyjából erre az időpontra esett Cavour visszakerülése a turini kormányzat élére, ami viszont maga után vonta Kossuth ajánlkozási áradatát feléje és Pulszky személyében magyar megbízott küldését Turinba.16 Bár Cavourtól többet lehetett remélni a magyar ügyre nézve, mint elődjétől, a mereven konzervatív La Marmora minisztertói, de azt feltétlenül túlzás volt várni, hogy Ausztriával szemben, ha szükséges, Franciaország ellenében is kenyértörésre viszi a dolgot. Annyi azonban kétségtelen, hogy ez a mesteri diplomata elődjétől eltérően nem vetette meg a magyar emigrációval való együttműködést sem. Minden szálat megragadott, mindent kezében összpontosított, hogy az eseményeknek ne puszta szemlélője, hanem cselekvő tényezője legyen. Kossuth viszont élt az alkalommal és örömmel tapasztalta, hogy az olasz kormány nem utasítja vissza a magyar emigráció közeledését. 1860 tavasza még inkább felfokozhatta és jogossá tehette az olasz helyzetbe vetett reményeket. A középolaszországi tartományok a népszavazások során Piemonthoz csatlakoztak, az olasz egység ügye tehát komoly lépéssel haladt előre. Néhány héttel később Szicíliában tört ki felkelés a gyűlölt Bourbon-uralom ellen. Ezt követően, mikor Garibaldi a legendás „ezerrel" május 11-én Marsalánál kikötött, és az olasz történelemben oly nagyjelentőségű hadműveletét megindította, a magyar ügy szempontjából felettébb kedvező helyzet alakult ki. Természetesen a dél-olaszországi forradalmi események, a nápolyi Bourbonok szégyenletes menekülése igen mély hatást gyakorolt nemcsak a magyarországi belső függetlenségi és alkotmányos mozgalmakra, de a magyar emigráció további ténykedéseire is. Garibaldi lényegében önálló, a népre támaszkodó harca elég világos példáját nyújtotta annak ország-világ előtt, hogy a nemzeti egység és függetlenség, a polgári átalakulás megvalósításának következetes útja nem a nagyhatalmi diplomácia boszorkánykonyháján, a vele való lavírozáson, a népmozgalmakat kikapcsolni kívánó burzsoá reformerek tevékenységén keresztül vezet a szükséges megoldáshoz, hanem éppen ezek ellenére. A magyar emigráció számos tagját gondolkodóba ejtették az események. 14 Uo. Π. 310. kk. 1. 15 Uo. Π. 336. 1. 16 Uo. és Π. 502. kk. 1.; Kossuth utasítása Pulszky Ferencnek 1860. ápr. 3. (uo. Π. 513. 1.). Pulszky első jelentése Turinból 1860. ápr. 8. Országos Levéltár (továbbiakban O. L.) Kossuth-gyűjtemény I. 3267. Vö. Kossuth : Irataim. Π. 527. 1.
