Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

914 KRÓNIKA érvényesülése s ez mindenekelőtt a mezőgazdasági ipar túlsúlyában fejeződött ki, ugyanakkor a mezőgazdasági ipar kibontakozása túlnyomórészt nem a nagybirtok, hanem az (osztrák, ill. magyar) nagytőke vállalkozásainak formájában haladt előre." Sándor Vilmos az opponensi véleményekre adott válaszában egyetértett ezzel a megállapítással. A történelmi viszonyok fejlődésének ábrázolásával kapcsolatban bírálta Pach Zsigmond Pál azt a módot, ahogyan a disszertáció a munkásosztály kialakulásának és fejlődésének problémáját tárgyalja. „Természetes, hogy Sándor Vilmos könyve ezt a kérdést nem oldhatta meg. Kétségtelen az is, hogy munkája lépést jelent előre ezen a téren is. Ügy hisszük azonban, hogy bizonyos mértékben tovább kellett volna mennie már ebben a munkában is ós feltétlenül tovább kell mennie történettudományunknak már a közvetlen következő években ezen a területen." Az eddigi ipartörténeti kutatások ugyanis — fejtette ki — már jelentős eredményeket tartalmaznak az ipari burzsoázia kialakulására vonatkozólag. A munkásosztály kialakulásának és történetének problémájáról már sokkal kevesebbet nyújtottak — s ez jellemzi Sándor Vilmos könyvét is. Sándor Vilmos disszertációjának vitája — noha minden részletére nincs módunk kitérni — jelentős lépéssel vitte előre a nagyipar dualizmuskori fejlődésének vizsgálatát, s kijelölte a további feladatokat, teendőket ezen a téren. * Niederhauser Emil kandidátusi disszertációja (A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában) történetírásunk egyik legelhanyagoltabb területével, a kelet-európai népek összehasonlító történetével foglalkozik. A disszertáció a jobbágyfelszabadítás kérdéseit azokon a területeken vizsgálja, amelyekre a török hódítás nem, vagy csak ideiglenesen terjedt ki, vagyis lényegében Poroszország, a Habsburg-birodalom, Oroszország és a két dunai fejedelemség viszonyait teszi tanulmány tárgyává. Ezeken a területeken találkozunk a XVI. századtól kezdve az ún. második jobbágyság intézményével. A X VTÍT. századtól kezdve e területeken főképp állami ösztönzésre, nagy állami segítséggel kezd kialakulni a manufaktúra-ipar, amiben jelentős részük volt a földesuraknak, akik saját jobbágyaikat dolgoztatták üzemeikben. A jobbágyok munkája idővel elégtelennek bizonyul, de a kötött jobbágyrendszer gátolta a nagyszámú szabad munkásság kialakulását. Az uralkodó nemesi osztály nagyobb része, egyrészt a nagybirtokosok, másrészt az egészen kisbirtokosok vagy birtoktalan nemesség a fennálló helyzet megtartására törekedett. A nemesség másik része viszont saját gazdálkodásán tapasztalta a feudális rendszer elavult voltát, s a felszámolásáért vívott harc élére állt. A polgárság hiánya következtében ez a nemesi réteg lesz a feudalizmus felszámolásáért vívott küzdelem vezetője. Az így előállott helyzetet Niederhauser lényegében három olyan nagy feudális birodalomban vizsgálja, hol az államhatalom hajlandó volt kisebb-nagyobb reformokra, de nem kívánta a feudális rendszer felszámolását. A helyzetet még színesebbé teszi az a tény, hogy a Habsburg-birodalom és Oroszország soknemzetiségű állam, Poroszországnak pedig nagy lengyellakta területei vannak. A kelet-európai országokban — állapítja meg a disszertáció — a mezőgazdasági termelés általában alacsony szinten mozog, a háromnyomásos reÄdszer az uralkodó termelési mód, a XIX. század elején megy csak végbe egyes területeken az új növényi kultúrák meghonosodása, az állattenyésztés a juhállomány kivételével csekély. A nagybirtokok területe lényegében két részre oszlik, a saját kézben levő majorsági vagy dominicalis területre ós a jobbágyok által birtokolt rusticalis földekre. A birtokosoknak az egész korszakon áthúzódó törekvése a majorsági földek növelésére irányult. Ennek különböző módozatai voltak, a törvényes lehetőségektől kezdve egészen a földrablásig. A majorságokat a jobbágyok ingyenmunkájával művelték meg, de a XVHI. század végétől egyre több volt a panasz a robotmunka kevéssé termelékeny volta miatt. Egyes nagybirtokosok azért a bérmunkára való áttéréssel kísérleteztek. A tőkehiány azonban az áttérést lehetetlenné tette, hitel kevés volt, a másik megoldási mód — a birtoknak bérbeadása — igen ritka. A jobbágyság helyzetét vizsgálva a szerző megállapítja, hogy az orosz ós kisebb mértékben a horvát területek kivételével a jobbágyok egyénileg gazdálkodtak, személyi és dologi függésben álltak a földesúrtól. A jobbágyok személyes függésének legszorosabb következménye a mindenütt meglevő földesúri joghatóság, a teljes jogi kiszolgáltatottság volt. A legsúlyosabb teher a robot, a szolgáltatások viszonylag kisebb részét teszi ki a terményjáradék, valamint a pénzjáradék. Már ebben az időben a disszertáció által vizsgált területeken mindenütt észrevehető a parasztság differenciálódása, egy gazdagparaszti és egy elszegényedő, lassanként földnélkülivé váló réteg polarizálódása. A XIX.