Századok – 1957
Szemle - Meuvret; Jean–B. H. Slicher van Bath–William George Hoskins: L’agriculture en Europe au XVIIéme et XVIIIéme siécles (Ism. Wellmann Imre) 876
A X., RÓMAI NEMZETKÖZI TÖRTÉNÉSZ KONGRESSZUS KIADVÁNYAIRÓL, III. JEAN HE UV-RET—B. H. SUCHER VAN BATH—WILLIAM GEORGE HOSKINS : L'AGRICULTURE EN EUROPE AUX XVHtac ET XVDPme SIÉCLES (Rel., IV. 137—226. 1.) A FÖLDMŰVELÉS EUKÓPÁBAN A XVII. ÉS XVIIl. SZÁZADBAN A római történettudományi kongresszus referátumai általában azt a célt tűzték maguk elé, hogy egy-egy részterületre s korszakra vonatkozólag összegezzék a kutatás mostani állását, újabb törekvéseit. Így vállalkozott a három szerző a XVII— XVHI. századi francia, németalföldi illetőleg angol mezőgazdaságot bemutató hármas beszámolóban az európai agrártörténelem e két évszázadot illető eredményeinek ós problémáinak ismertetésére. Mindjárt elöljáróban felvetődik a kérdés : nem merész dolog-e egész Európa agrártörtónetéről beszólni, mikor a referátumok csak a három emiitett ország mezőgazdasági fejlődését tárgyalják, s e kört a hozzászólások is csupán Itáliára terjesztik tovább? Bármennyire e három országot (de inkább csak Németalföldet ós Angliát) tekintsük a modern mezőgazdaság bölcsőjének, vagy éppen mert okkor még csak bennük ringott az : agráréletük fejlődésének rajza nyilván még távol áll attól, hogy egész Európa mezőgazdaságát tükrözze. S mégis, a szerzők közül csupán Meuvret tesz fel ilyen irányú kérdést magának, s akkor is eléggé könnyedén napirendre tér fölötte : úgy látszik — mondja —, akár Franciaországban, Európa többi részén sem hozott a gazdálkodásban jelentős változást a XVI. század. A legkevesebb tehát, amit megállapíthatunk, hogy az összefoglaló cím megválasztása nem szerencsés — de mondhatnók úgy is, hogy a hármas referátum csak részben felel meg a kongresszus napirendjére tűzött tárgyalási anyagnak. A közös címből s hármas tagozódásból további probléma is adódik. Vajon a XVII XVIII. század olyan jól elkülönülő, kerek időszak-e Európa, vagy legalább a három szemügyre vett ország mezőgazdaságtörtónetében, hogy annak kiemelése, külön tárgyalása kellően indokolható? Semmi kétség, Németalföldön hozzávetőleg a XVII. század elejétől (de részben már a XVI. századtól) lehet számítani az intenzívebb, haladottabb mezőgazdálkodás elterjedését ; már Anglia csaknem évszázadnyi távolságban bandukolt a holland és belga fejlődós után, s Franciaország ismét közel ennyire maradt a szigetország mögött. Ami francia földön új korszakot jelez a XVI11. század második felében — Németalföldön már legalább másfélszázados hagyományos gyakorlat. Az 1600 körüli évek tehát nemcsak az európai mezőgazdaság történetében : még a kongresszuson tárgyalt három nyugati ország agrárfejlődésében sem tekinthetők egységesen korfordulónak. Másfelől nem mutatkozik alkalmas lezárásnak a XVIII. század vége sem ; sokkal inkább ilyennek kínálkozik a XIX. század dereka, midőn Thaer, majd Liebig munkássága nyomán gyökeret vert a tudományos alapokra épülő, gépeket is mind nagyobb mértékben csatasorba állító mezőgazdálkodás. Általában rövidlátásra vall, fel nem ismerni az újkori mezőgazdaság fellendülésének szoros összefüggését a kapitalizmus kibontakozásával. Épp ezért nem tekinthetjük mellékes kérdésnek, hogy a kongresszus az agrárfejlődés tárgyalását kevéssé megfelelő, mechanikusan megvont időhatárok közé szorította. Legyen egyébként a vizsgálódás bármennyire elmélyülő, e szűk és alkalmatlan korlátok a szerves bontakozás érzékeltetésének, problémalátásnak, összefüggések felismerésének nem válnak javára. A tér és az idő korlátai után még egy harmadikról is mog kell emlékeznünk, melyet a szerzők szántszándékkal szabtak maguknak. A cím (ugyanígy a két alcím is : „Agriculture in the Low Countries", „English Agriculture in the 17th and 18th Centuries") tudatosan beszél speciálisan az agrikultúra történetéről, a vizsgálódás köréből szándékosan kirekesztve mindazt, ami nem a mezőgazdaságtudomány és -technika, nem a földművelés és állattenyésztés fejlődésének körébe tartozik. Nem az agrártörténet egészéről : csupán annak technikai-termelési oldaláról van szó tehát. Kétségtelen, sok meggondolkoztató van abban, amivel a szerzők ezt az álláspontot megokolják. Amint Hoskins