Századok – 1957

Szemle - Shannon; David A.: The Socialist Party of America (Ism. Láng Imre) 856

858 SZEMLE Az 1917 —19-es időszakkal kezdődő kor ábrázolásánál egyre inkább érezhetők az író szemléletének szűk keretei. Megítélésünk szerint jobban szolgálta volna saját célkitűzését is, ha alaposabban elemzi a munkásosztály balratolódásának, majd a párt balszárnya leválásának folyamatát, amelyet inkább szervezeti változásként fog fel, mint két ellentétes világnézet összeütközésének. Így érthető, hogy a „vörös rettegés" nóhányszavas ábrázolása sem hat meggyőzőnek. De nem lehet sikeresen ábrázolni a gazdasági válság, majd a „prosperity" időszakát sem a mozgalmas évek sztrájkjai ós a kommunista párt tevékenységének részletesebb ismertetése nélkül. Shannon azonban e hiányosságok mellett nem egy olyan jelenségre, tényre is felhívja a figyelmet, amit ismernie kell az amerikai munkásmozgalom tárgyi igazságra törekvő tanulmányozójának. Ilyenek : a szocialista párt nem csatlakozott a szovjetellenes berni konferenciához ; erősödött a III. Internacionáléhoz való csatlakozás híveinek csoportja ; nőtt az ipari szervezkedés és a haladó polgári erőkkel való összefogás követelőinek tábora is. (Az 1924-es elnökválasztáson La Follette szenátor szavazatainak 20%-át szocialisták adták.) Shannon a 30-as évek szocialista pártját Norman Thomas pártjának nevezi. Míg Debs, a munkásból lett pártvezér a munkásokhoz és a kisfarmerekhez szólt a század elején, addig Hillquit — aki össze tudta egyeztetni a pártvezérséget a Standard ós a Vacuum Oil jogtanácsosságával — az elpolgáriasulás felé vitte a pártot. A folyamatot Norman Thomas, a volt presbiteriánus lelkész tetőzte be. Az ő idejében már alig különbözött a párt egy olyan radikális polgári párttól, amely szocialista frazeológiát használ. A párt e tevékenységének helyes megítéléséhez tartozik azonban néhány olyan megnyilatkozásának, tettének ismerete, amelyek a haladást szolgálták. Szorgalmazta az USA belépését a Népszövetségbe, hogy ott a demokratikus erőket támogassa ; sürgette a lefegyverzést és a Szovjetunió elismerését, bár élesen bírálta a szovjet belső rendszert. A párt politikája a válság idején nem nyújtott támaszt a létükért harcoló dolgozóknak — ezt a következtetést nem vonja le Shannon, hanem beéri annak leszögezésóvel, hogy „a válság nem forradalmasította a népet a kapitalizmus ellen". De élesen rávilágít a párt fokozatos visszavonulásának okaira az a megállapítása, hogy az 1933 utáni hanyatlás a roosevelti New Deal sikereivel magyarázandó. A monográfia egyik legkifejezőbb részének mondható annak az egyenlőtlen küzdelemnek ábrázolása, amit a nem-kommunista balszárny ós a jóléti államot idealizáló jobbszárny által hevesen támadott reformista vezetőség folytatott a lényegében azonos cél : a kapitalizmus „megjavítására" törekvő Roosevelt-adminisztráció ellen. Ez időben egyre csökkent a párt kapcsolata a való élettel, ami a körülötte kialakult légüres tér fokozódásához vezetett. A monográfiában ismertetett tényekből világosan láthatja az olvasó, hogy a párt mind kevésbé tudott megbirkózni a folyton nehezülő helyzettel és így értékelései is egyre helytelenebbek lettek. Ez a fasizmus és háború kérdésében mutatkozott meg leginkább. A hivatalos álláspont elvetette a balszárny nézetét, mely szerint csak a szocializmus megteremtéséért vívott hare jogos. Ezzel szemben azt vallotta, hogy még a fasizmus ellen kibontakozó világméretű harcot sem lehet támogatni. A fasizmussal szemben a német—japán áruk bojkottjának fegyverét kívánta felhasználni, az 1940-es deklaráció pedig mintegy egyenlőségi jelet tett a fasizmus és antifasizmus közé, mondván, hogy „. . .a szövetségesek háborúja még nem válik a demokráciáért folyó harccá, amiért Hitler az ellenfél" és ,, ... a szövetséges kormányoknak . . . nincs olyan háborús célkitűzése, ami megérné . . . népeik életét ..." Ezek a megállapítások világosan mutatják a pártvezetés képtelenségét a bonyolult helyzet helyes •értékelésére. * Miért nincs ereje az Amerikai Szocialista Pártnak? — ez a monográfia központi kérdése. A szerző ismételten utal azokra a korlátokra, amelyek egyes kérdések kifejtését nem tették lehetővé. A válaszok egy része azonban igyekszik a dolgok mélyére hatolni. Egyik leghelyesebb megállapítása : a szocialista párt elmulasztotta megvalósítani a munkásság politikai tömörítését, ami oda vezetett, hogy a munkásság szervezése mindinkább gazdasági téren folyt. Marxista olvasó számára ez azt jelenti, hogy a párt elmulasztotta a szocializmus és a munkásmozgalom egyesítését megvalósítani. Amit a hagyományos kétpártrendszerről, a sajátos amerikai fejlődésről és társadalomról mond, nemcsak a szocialista párt, de az egész amerikai munkásmozgalom ma is élő problémája. Amonográfia az amerikai munkásmozgalom egyik fejezetének alaposabb ismeretéhez nyújt támogatást. LÁNG IMRE