Századok – 1957

Szemle - Ranovics; A. B.: A római birodalom keleti tartományai (Ism. Bellér Béla) 839

842 SZEMLE a colonatus, a bérmunkások, a nagyrészt házi jellegű iparból szintén a felszabad munka kezdi őket kiszorítani. Egyébként a rabszolga- és a szabadmunka közti különbséget a császárkorban még kevésbé szabad eltúlozni, mint korábban a hellenisztikus, ill. az ókori keleti nagy birodalmak idején. Egyrészt a keleti rabszolga sosem volt olyan jogfosztott „beszélő szerszám", mint ahogy ezt a római jog és gyakorlat szentesítette. Másrészről a „szabad" parasztok, iparosok, bérmunkások életszínvonala, társadalmi helyzete alig különbözött a rabszolgákétól. Ezt Itanovies igen tanulságosan mutatja be egy egyiptomi parasztgazdaság költségvetésének érdekes elemzésével (259 — 260. 1.). Ranovies — ahol ezt forrásai lehetővé teszik — megrendítő képet rajzol a gazdagság felhalmozódásával párhuzamosan a tömegek ijesztő nyomoráról, s drámai lapokat szentel az élesedő osztályharc heves küzdelmeinek is. Előadása nyomán kitörölhetetlenül emlékezetünkbe vésődik az asiai collegiumok sztrájkja (81 — 82. 1.), a prusai, nikaiai — Dión Chrysostomos beszédéből ismert — zendülések (105 — 107. 1.), a 312-ben Keleten pusztító nagy éhínség (203 — 204. 1.), az egyiptomi parasztok, bérlők tömeges menekülése az adók, leiturgiák elől (256 — 259., 264 — 267. 1.), a Róma-ellenes egyiptomi felkelések (273 — 274. 1.) stb. A könyv figyelmet szentel az ideológia és a kultúra kérdéseinek, különösen a keleti vallások ós a kereszténység terjedésének is. Ez utóbbiban látja a nivellálódási folyamat legtökéletesebb, adekvát kifejeződését. Ranovies könyve tehát nagy és javarészt eredeti tényanyagot dolgoz fel világos rendszerezésben, a marxista történész módszerbeli biztonságával ós fölényével. Könyvének sok és jelentős érdeme mellett aránytalanul kevés és nem lényegbe vágó hibája van. A kompozíció és részben a felfogás főhibáját már említettük. A szerző elszigetelten, nem egységben mutatja be a római birodalom keleti provinciáit. A konkrét, egyéni ábrázolásra való törekvés itt a szükséges általánosítás rovására megy. Ranovies ebben a könyvében sem tisztázza pontosan, hogy konkrétan mi a kapcsolat és különbség a polis, a hellenisztikus birodalmak ós a római birodalom közt, mit jelent az a többször ismétlődő formula, hogy a római hódítás megfiatalította a hellenisztikus Keletet és lehetővé tette számára régi fejlődési folyamatának magasabb szinten való megismétlését. (17. 1.). Ennek a többszörös fejlődésnek alapja aligha lehet a „földműveléssel foglalkozó város", amelyet, szerzőnk ebben a művében is az antik állam alapjának tart (16. 1.), sokkal inkább az új iparos-kereskedő város, az empoirion. De ebben az esetben lehet-e egyáltalán ismétlődésről beszélni? Az sem világos, hogy miért a III. század végét választja Ranovies könyvében periódus határnak, amikor ebben a században tudvalevőleg már megkezdődött az a válság, amelyben az V. század végén végül is elmerült a nyugatrómai birodalom. A könyv az i. u. I—III. század főtörvónyszerűségét. a nivellálásban, az uniformizálásban, az egységesülésben látja. Merőben meglepetésszerűen éri tehát az olvasót a szerzőnek az a bejelentése, hogy ez a szerves egység a III. sz. végén már nem volt meg (4. I.). Az egész könyv ugyanis a nivellálódási folyamat, részletekbe menő, pontos rajzával éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja. Nem lehet szó nélkül hagyni azt a tényt sem — bár ez jórészt a források természetéből következik —, hogy az ogyes provinciák gazdasági-társadalmi helyzetéről adott kép lényegében sztatikus, inkább keresztmetszetet, mint fejlődésrajzot ad — nem utolsósorban a már említett szerkezetiszemléletbeli hiba miatt. Modernizálásnak tűnik fel a császárság.fennmaradását a modern proletariátus hiányával magyarázni (40. 1.). Többször eléggé rapszodikusnak ós ötletszerűnek látszik az ideológiai-kulturális kérdések tárgyalása — különösen a kereszténységet illetően. Nem fogadhatjuk el a kereszténységnek ismételten a judaizmusból való származtatását, mert az a diaszpóra-zsidóságban keletkezett. Viszont a legjellegzetesebben zsidó iratot, a zsidó messzianizmus lángoló, szenvedélyes iratát, az Apocalypsisnek legalábbis az ún. Arnion-rétegét okvetlenül júdeai zsidó környezetből kell eredeztetnünk (87. 1.). Vipperrel egyetértve belső okoknál fogva nem fogadhatjuk el hitelesnek a Plinius-féle levelet sem (107. 1.). Mindezek a kisebb-nagyobb hiányosságok nem csorbítják számottevően a könyv értékét. Elismerés illeti a fordítót, Borzsák Istvánt a nehéz szöveg pontos, kifejező, jó stílusú s úgy szólván (13., 112. 1.1 hibátlan fordításáért, a lektorokat, Moravcsik Gyulát és Harmatta Jánost a fordítás történeti és filológiai ellenőrzéséért. A könyv valamennyi fizikai és szellemi munkása biztosan számíthat munkájuk sikerére és az olvasók — elismerésére. BELLÉR BÉLA