Századok – 1957

Tanulmányok - Kővágó László: Magyar és szerb munkások és szegényparasztok közös harcai 1905–1907-ben 654

MAGTAB ÉS SZEBB MUNKÁSOK ÉS SZEGÉNYPARASZTOK KÖZÖS HARCAI 1905—1907-BEN 691 csökkentésre irányuló követelésekben, de különösen a mezőgazdasági gépek (aratógépek) bevezetésének megakadályozására irányuló törekvésben mutatkozott meg. Mint az 1906. évi sztrájkharcok rendkívül fontos vívmányát kell megemlítenünk a harcokban létrejött munkás-paraszt szövetséget. Ez kifejezésre jutott abban, hogy a városi munkások segítették megszervezni a szegényparasztok szervezeteit, harcait. Kifejezésre jutott az ipari munkások és mezőgazdasági proletárok közös helyi általános sztrájkjaiban, abban, hogy az ipari munkások támogatták szervezett erejükkel a mezőgazdasági munkások bérharcait, abban, hogy a kis- és középparasztok élelemmel segítették a sztrájkolókat. Fontos kiemelni, hogy az 1906-os mozgalmak az 1904-el lezárultakhoz viszonyítva a különböző nemzetségű szegényparasztok fokozottabb együttműködését mutatják. A magyar, szerb és más nemzetiségű vajdasági szegényparasztok együttesen, egymást segítve küzdöttek kizsákmányolóik ellen, bármilyen nemzetiségűek is voltak azok. A különböző nemzetiségű dolgozók együttes harci fellépése megrémítette a burzsoáziát és a birtokosokat, akik a munkás-paraszt szövetség és a munkások és szegényparasztok nemzetközi harci egységfrontjának kialakulásában, saját burzsoáziájukról való leválásában, joggal láthatták uralmuk alkonyának beköszöntését. Mindezt természetesen nem nézhették ölhetett kezekkel és igyekeztek megbontani a munkások és parasztok harci szövetségét, a dolgozók nemzetközi egységfrontját, visszaszerezni a dolgozó tömegek feletti befolyásukat. A szerb burzsoázia és a földbirtokosok egy része a Radikális Párt rugalmasabb politikájával vélte megoldani a kérdést. Hangulatukat és taktikájukat jól mutatja a Zasztava 1906. szeptember 7-i számának vezércikke, amelynek már a címe is sokatmondó : „Idejében kimondott szó". A cikkben többek közt a következők állanak : „A szerb aratókról, részesekről van szó, akik a más nemzetiségű munkásokhoz ha onlóan sokkal nagyobb számban léptek harcba a birtokosokkal mint eddig bármikor. Sőt mi több — s ez a legfontosabb — sok esetben éppen szerb birtokosokkal léptek harcba. És a kenyérét ugyanolyan hevesen, ugyanolyan erőszakosan és ugyanazzal a gyűlölettel harcoltak ellenük, mintha idegen ellenség és elnyomójuk ellen harcoltak volna ... Az áll tehát előttünk, ha őszintén ápoljuk szívünkben a népünk iránti szeretetet, hogy még egy utat keressünk, amellyel a szerb társadalmat a széthullástól megőrizhetnénk. Ez pedig a nép szervezése, a szerb proletárok szervezése. Ne legyünk szentimentáli'ak, számoljunk az idővel és nyújtsunk kezet a szerb szegénységnek. Ne dobjuk el magunktól népünk legértékesebb részét." Ez az idézet több értékes megállapítást tartalmaz. Mindenekelőtt a szerb burzsoáziának ez a lapja beismeri, hogy 1906-ban az addigi legerőteljesebb, legnagyobb mezőgazdasági munkás megmozdulásokra került sor a Vajdaságban. Megmutatja, hogy a szerb dolgozók kikerülve „saját" burzsoáziájuk hatá'a alól, a más nemzetiségű, legnagyobbrészt magyar dolgozókkal együtt olyan erőteljesen fordultak vele szembe, hogv azt már vezetőszerepére" végzetesnek látja, „a szerb társadalom széthullásától" fél. Megmutatja végül a cikk, hogy a szerb nemzetiség vezető osztályai belátták, hogy nem képesek a régi módon bizto-ítani vezetőszerepüket, hogy kénytelenek taktikát változtatni. Ebben foglalható össze röviden az 1906-os vajdasági sztrájkharcok jelentősége és a megelőző vajdasági sztrájkoktól való különbsége. 11*