Századok – 1957

Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1846. évi galíciai parasztfelkelés magyarországi hatásához 625

-650 KOVÁCS ENDRE mukra, hogy az éhezés és a felkelés elfojtására kiküldött katonaság eltartásának nyomasztó gondja radikalizálni fogja a parasztok magatartását és az eseményeket nálunk is a galíciai irányba tereli. Liptó vármegye márciusi közgyűlésén a nép ínségével foglalkozva rámutattak arra, hogy a helytartótanács négy század elhelyezését és eltartását követeli a megyétől, tiltakoztak e rendelet ellen, mondván, hogy az éhezés miatt a megye egyetlenegy század eltartására sem képes, s félő, hogy a katonaság behelyezése éppen az ellenkező hatást váltja ki, mint ami végett a megyébe küldték.6

5

Kérte a katonaság tartása alól való felmentését Turóc megye is. Trencsénben, Liptóban és a többi felső megyében a nádor statáriumot rendelt el és a megyék az egyes járásokba külön törvényszékeket küldtek ki, hogy a parasztság megmozdulásait gyökerükben elfojtsák. A megyei nemesség boldogan tett eleget a biztonsági rendszabályoknak, hiszen a meginduló segélyezési akció lassúsága eleve valószínűvé tette, hogy a parasztok körében az 1831. évihez hasonló mozgás, sőt felkelés is bekövetkezhetik. „Galíciában mozog a parasztság tehát itt is lehet baj", ez a vélemény uralkodott a megyegyűléseken.6

6

Mialatt a járási szolgabírók az éhezők körülményes összeírásával voltak elfoglalva, a nép egyre szörnyűbb nyomorba süllyedt. Árva megye parasztsága szecskát vegyített a zabba s azt megőrölve, táplálékként fogyasztotta, az ungi parasztság valamennyi élelmi cikkből kifogyva bükkmakkal és mogyoróhéjjal tengette életét és minden képzeletet megszégyenítő pusztító éhség dühöngött Sárosban. A megyei nemesség nem volt képes arra, hogy gyökeresen segítsen az ínséges lakosságon, a megyegyűlés által kiküldött választmányok jelentéseiből kiderült, hogy a földesurak még most, a veszély komoly megnövekedése idején sem voltak hajlandók nagyobb áldozatokat hozni. Ez vetette fel a kötelező nemesi megadóztatás tervét, melyet a megyék haladóbb gondolkodású nemessége magáévá tett és sürgetett is, de a megyékben szemérmetlenül terpeszkedő reakció legmakacsabb ellentállásába ütközött. A nemesség egyetértett abban, hogy az ínség roppantul aggasztó következményeket tartogat, egyetértett az önkéntes megadóztatással is, de többnyire meg is maradt ennél s a gyakorlati következtetések levonásától húzódozott. A vármegyei gyűléseken szép szónoklatokban azonban nem volt hiány! Utaltak arra, hogy a nemességnek kötelessége — mint Trencsén megyében mondták : „önfenntartási kötelessége" — a mostani szűk időkben jobbágyait ellátni, utaltak a megyegyűlésen Galícia példájára. Felmerült az a gondolat is, hogy a segítség kiosztását legjobb volna maguknak a földesuraknak személyesen elvégezniük, mert ez a kölcsönös bizalomnak hatalmas emeltyűje lehetne és a nép zavargásainak ezzel a legbiztosabban elejét lehetne venni.6

7

Az uralkodó osztály találó önismeretére vet fényt azonban, hogy ugyanakkor hangok hallatszottak az ilyen személyes megsegítés ellen, mert így — mint rámutattak — nem volna meg az ellenőrzés, előfordulna, hogy egyes földesuraknak rettegniük kellene a szomszéd jobbágyaitól, mert a szomszéd földesúr lelkiismeretesebb (vagy módosabb) volna és többet nyújtana a jobbágyainak. Az 1846—47-es esztendő azzal a tanulsággal járt, hogy a magyar nemesség, de főként a nála sokkal tehetősebb arisztokrácia, még a galíciai példából sem tanult eleget és nem volt hajlandó valóban komoly anyagi áldozatot 65

Pesti Hirlap. 1846. márc. 22. 66

Uo. 1846. ápr. 28. 67

Trencsén m. közgyűlésén. Pesti Hirlap. 1847. jan. 17.