Századok – 1957
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1846. évi galíciai parasztfelkelés magyarországi hatásához 625
AZ 1846. ÉVI GALÍCIAI PARASZTFELKELÉS MAG TARORSZÁGI HATÁSÁHOZ 635 tavaszi megy egy ülések e 11 a parasztok felszabadításáért küzdő ellenzéki politikusok vezérkara új erőre kapva veszi fel a támadó harcot a kormánypárti korifeusokkal szemben és a galíciai rémségeket, mint legfőbb érvet fogja bedobni e küzdelembe. Ez pedig logikusan vitte a bécsi kormánypolitika vezetését abban az irányban, hogy a magyar ellenzék nyomatékosabb, harcosabb fellépésével szemben ő maga is felsorakoztassa, tömörítse a konzervatív erőket nem riadva vissza természetesen attól sem, hogy az ellenzék parasztbarát politikájának ellensúlyozása végett maga is demagóg céllal a jobbágyreform mellett foglaljon állást. A paraszti tömegek távoltartása a haladó nemességtől még fokozottabb fontosságot nyert a galíciai események fényében. A magyar nemesi ellenzék mozgalma 1846 februárja után is a megkezdett reformok útján haladt. Hogy ez így történt, annak mélyenfekvő társadalmi okai voltak. A magyar nemesség magatartását nagy mértékben befolyásolta a parasztságtól való félelem. Ebben a tekintetben is igen kínálkozó a galíciai viszonyokkal való egybevetés. Itt is ott is ugyanaz az egyoldalúság jellemezte a birtokos osztály és a parasztság egymáshoz való viszonyát. A nemességet egy egész világ választotta el a néptől és azok a mind sűrűbben jelentkező józan hangok, amelyek a parasztság helyzetének könnyítését írták a reformpolitika zászlajára, alkalmasak lehettek arra, hogy a haladó középnemesi erőket egy táborba tömörítsék, de a parasztsággal való politikai szövetséghez nem vezettek el. A középnemesség egy jó része idegenkedett a radikálisabb társadalmi reformoktól s bár a feudalizmus válságának tarthatatlan viszonyai őt magát is szorongatták, ragaszkodott a lassú fejlődés kényelmes elvéhez. A feudális kiváltságait védelmező magyar nemesség nyomban megkongatta a vészharangot, mihelyt eljutottak fülébe a galíciai vérengzés hírei. A vármegyék — különösen a közelről érintett felsővidéki vármegyék — tavaszi közgyűlései híven tükrözik azt a pánikhangulatot, amelybe a nemesség beleesett. „Szomszédunk háza ég, s nekünk időt nem vesztve sietnünk kell gátakat tenni, hogy a pattogó üszkök házunkra ne hulljanak"1 7 , ez volt a mottója a vármegyékben uralkodó hangulatnak. A „közcsend fenntartása" háttérbe szorított minden egyéb fontos kérdést, a megyék központi választmányokat alakítottak, politikai biztosokat küldtek ki a határmenti szorosokra és az alispánok szigorú utasításokban hívták fel a járási szolgabírák figyelmét az átutazó külföldiek ellenőrzésére s az esetleges belső forrongások elfojtására. A kivezényelt katonaság elfoglalta állomáshelyeit, de a megyei nemesség félelme egyes helyeken még a katonai biztosítás mellett is oly nagy volt, hogy Vay kormánybiztos útján újabb csapatok odavezénvlését kérték. Nagy volt az aggodalom Sárosban és Szepesben. Vay báró március 24-én is azt javasolja, hogy „a katonaság mozdulatlan liagyassék, sőt még idehozott ágyúk is ittmaradjanak''.1 8 Hogy a magyar hatóságok jóval a galíciai felkelés likvidálása után is szükségesnek tartották a belső rendnek katonaság által való őrzését, annak okai között ott van az a körülmény, hogy Galíciából szakadatlanul érkeztek a paraszti mozgalom újraéledéséről szóló hírek. Ezek a hírek nemcsak arról számoltak be, hogy a galíciai parasztok a mozgalom katonai erővel történt elfojtása után is állandó rettegésben tartották a galíciai (elsősorban a jasloi és sanoki kerületekben élő) nemeseket, hanem otyan hírek is érkeztek, hogy a parasztok az osztrák császári rendszer ellenében is fenntartják követeléseiket. 1846. április 2-án írja a nádor Vay Miklósnak, hogy bécsi tudósítások 17 Pesti Ilirlap. 1846. ápr. 16. 18 O. L. Nádori titk. lt. 1846 : 40. sz.
