Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
A MAG TAR RENDI ÁLLAM HÜNYADI KORÁBAN 59 Udvartartása sem hasonlítható az átlagos főúrihoz. Ilyen udvar sok volt az országban, apródokkal, fanliliarisokkal és szolgasereggel. Az övé annak a királyi curia-nak a mása, amely már nem azért központja az országnak mert ott él a király, hanem mert a kormányzás munkájának a színtere. Tehát * nemcsak udvarmestere5 0 és marsallja van,5 1 -hanem kancellárja is. Pakensteini Meusenreiter János mester évekig viselte mellette ezt a tisztséget.52 Feltehetőleg az ő őrizetére bízta titkos pecsétjét, amellyel adomány- és kiváltságleveleit megerősítette.5 3 Titkainak letéteményese mellett mások tanácsait is igénybe vette. Ezeknek is, mint a királyi tanács tagjainak, consiliarius a nevük. Maga inkább csak általánosságban hivatkozott reájuk, közülök egvnek-egymek a nevét azonban oklevelek is fenntartották. Oly vitás ügy megvizsgálására, amely nem tartozott báni ítélőszéke elé, mint amilyen varasdi polgárnak nemessel szemben támasztott követelése, tanácsosait küldte ki s azután ezek határozatának megfelelően hozta meg döntését.5 4 Kancellárja és egyik tanácsosa képviselte 1441-ben az I. Ulászlóval folytatott egyezkedések alkalmával,55 Lamberger Frigyes nevű tanácsosa 1456-ban, amidőn Hunyadi Jánossal és Lászlóval szövetségre lépett,5 6 hogy csak a két végső határpontot említsük. Tanácsa nem valami ideiglenes szervezet volt. Tagjai együtt maradtak Ciliéi halála után is s közösen tárgyaltak Frigyes császárral, védve a maguk és társaik érdekeit.5 7 A főuraknak ahhoz, hogy a kezükbe került hatalommal nagyvonalúan éljenek, még egy adottságuk volt, amely élesen elhatárolta őket XIV. századi elődjeiktől. Hunyadi generációja fiatalságát Zsigmond idejében élte le. Oly király mellett nőtt fel, akinek környezetében napról-napra a világpolitika nagy kérdései kerültek megbeszélésre, sőt eldöntésre. Távoli uralkodókkal találkozhattak, diplomatákkal, követekkel érintkezhettek, a birodalmi 50 '1443-ban Georgius Sawr dictus nunc curie nostre magister. Tanodi 163. 1. 51 1440-ben Flednitzer Wülfing. Házi Iß. k. 198. 1. 52 1 431-ben Zsigmond egy, 1437-ben nyolc Varasd megyei birtokkal, köztük Komor-ral ajándékozza meg magister Iohannes Mewsenrewter de Komor alias de Pakenstain-t, aki ekkor a.Cilleiek kancellárja (Dl. 12.392. és 33.686.) 1440 : Házi 1/3. k. 198. 1.; 144.1 : Katona St.: História critica regum Hungáriáé.XIII. k. Pest, 1790. 151. 1. 1443 aug.-ban már néhainak mondják. (Dl. 35.962.) Cillci kancellárját név nélkül említik 1450-ben. Házi 1/3. k. 299. 1. 53 1 4 5 3 : Dl. 34.071 ; 1454. szept. 27. : Dl. 14.879. 54 1448. dec. 14. : per consiliarios nostros per nos ad discussionem huiusmodi cause . . . deputatos ; iuxta diffinitionem et edictum memoratorum consiliariorum nostrorum. (Dl. 102.107.) 55 Bécsi állami lt. Ung. Urkunden 161. sz. O. L. Filmtár. 56 Chmel, J.: Materialien zur österreichischen:Geschichte I—II. lt. Wien, 1837—1838 <a továbbiakban : Chmel) II. k. 106. 1. 57 Frigyessel Grácban 1457. febr. 10-én kötött egyezségük tartotta fenn névsorukat : Kreyger András, Apprecher Frigyes tiferi plébános, Holnegger Antal, Seebriacher Zsigmond és Flednitzer Wülfing. (Birk, E.: Urkundenauszüge zur Geschichte Kaiser Friedrich des III. in den Jahren 1452—1467. Archiv f. Kunde öst. Geschichtsquellen XI. [1853.] 141.1.) Holneggert (Holnegker. Hollennegker) 1455-ben Cillei mint consiliariusát birtokadományban részesítette (Dl. 33.350). Az elmondottak ellenére sem szabad jelentőséget tulaj donitanunk annak, hogy Cillei 1447. szept. 8 -i rendeletét intra ambitum dominii nostri regni Sclauonie alkalmazott kapitányaihoz, várnagyaihoz, officialisaihoz, vajdáihoz, villicusaihoz intézte (Dl. 102.106.). Az oklevél befejező részéből: tam in terris nostri dominii quam etiam in banatu [reg]ni Sclauoiue kétségtelen ugyanis, hogy az a kifejezés, amely Szlavóniát Cillei dominium-ának mondja, tollhiba eredménye s a dominii nostri, valamint rogni Sclauonie szavak közé et kötőszót kell tenni.