Századok – 1957
Krónika - I. Tóth Zoltán (1911–1956) (Kovács Endre) 481
KRÓNIKA 483 (Ez a munkája a közeljövőben fog megjelenni.) Érdeklődésének és munkássága bővülésének jele, hogy újabban a nagy egyetemi tankönyv munkálatai során egy eleddig meglehetősen homályos korszak : a dualizmus korának nemzetiségi problematikáját kezdte el kutatni s eddigi eredményeit közre is,adta a Századokban (A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában). Ugyanebbe az irányba mutatott volna további munkássága s minden bizonnyal tőle várhattuk a nemzetiségi kérdés kelet-európai problematikájának nagy szintézisét is. I. Tóth Zoltánnak a magyar történettudományban betöltött kiemelkedő szerepét nem lehet csak munkáinak jellemzésével érzékeltetni. Bár végső eszményképe — mennyit vallott erről bizalmas együttlétünk óráiban ! — a könyvtárába visszavonuló tudós volt, ő maga is jól látta, hogy ennek a végcélnak az elérésében nem kisebb akadály áll előtte, mint a saját természete, minden irányban megnyilvánuló érdeklődése és nem szűnő agilitása. Ha a munka súlya alatt elfogta is a menekülési ösztön, nem volt szobatudós, benne élt a maga korában, érdekelte mindaz, ami körülötte s szűkebb szakmája területén végbemegy. Talán senki sem tudott olyan közvetlen természetes emberi viszonyt kialakítani a környezetével közülünk, mint ő, senkiben sem volt annyi segítőkedv, annyi egyéni ösztönzés s együttérzés mindazok irányában, akik rászorultak a segítségére. Éveken át segített mindenütt, ahová csak szava elért. Helyes tudománypolitikai gesztus volt őt megillető helyre állítani, teret adni sokágú munkakedvének. Történészfrontunk marxista átcsoportosítását követően mint az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetője (a kelet-európai osztályt vezette) fiatal munkatársak egész sorát irányította az igényesebb tudományos munka felé. Ő maga a „Magyar Történeti Bibliográfia 1820—1867" szerkesztőjeként mutatott példát arra, hogyan kell elmélyedni a kollektív jellegű munkában s akik e nagy mű körül csoportosultak, mind sokat tanultak tőle módszerben s igényességben. 1949 márciusában a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagnak választotta meg s mind több munka és funkció ellátása szakadt rá. Vezette a nemzetiségi munkaközösséget, ami jó alkalom volt neki arra, hogy összefogja a rokonérdeklődésű kutatókat Intézeten belül'és kívül is. 1952-ben az ő fáradhatatlan szerkesztői munkásságának eredményeként jelenhetett meg a kétkötetes Kossuth Emlékkönyv, 1953-ban nagy szerepe volt a magyar történészek első kongresszusának megszervezésében. Ő készítette el és terjesztette elő a kongreszszuson azt a széies plattformú tervezetet, amely a Szovjetunió és a népidemokratikus országok tudományával való együttműködés elvi és szervezeti irányelveit tartalmazta s alapjává lett a mindinkább kibontakozó együttműködésnek. Ennek a tudományos kölcsönösségnek kevés nála lelkesebb szorgalmazója volt s az ő fáradozásának nagy szerepe van abban, hogy a román történetírással való kapcsolataink szorosabbakltá váltak. Az egyetem történeti karának a bölcsészkarból való kiválása gyökeres fordulatot hozott I. Tóth Zoltán életében : a párt és a kormány bizalma az új történeti kar vezető posztjára állította, ő lett a fakultás dékánja s egyben egyetemi tanár a Keleteurópaí Tanszéken. Ez az új poszt végeláthatatlan munkát hozott számára. Az önálló kar megszervezése, az előadások megindítása az ő vállára nehezedett. Nemcsak pusztán adminisztrációs feladatok vártak rá, köztudomású volt, hogy egyetemi oktatásunk bizonyos fokig válságba került, az egyetemi előadások jellege és szintje nem felelt meg az általános igényeknek. Az egyetem legjobb előadóival összefogva ő dolgozta ki az új oktatás szempontjait s vitte át ezeket a gyakor-31*
