Századok – 1957

Szemle - Shannon; Fred A.: Americas Economic Growth (Ism. Solt László) 445 - Smith; Howard R.: Economic History of the United States (Ism. Solt László) 445

SZEMLE 449-ségek országáról beszéltek eddig nekünk, de hol vannak ezok a lehetőségek? ,,& ha közelebbről megvizsgáljuk azokat a feltételeket, amelyek között ezek az amerikaiak éltek, a kérdés nem is lesz egészen illogikus" — állapítja meg igen egyértelműen a szerző (450.1.). Smith ezt követő fejtegetése lényegében az amerikai nép nevében mégszólaltatott vád a néhány évtized leforgása alatt az egész amerikai életet kisajátító monopolkapitalizmus képviselői ellen. Vajon elégedett lehetett-e helyzetével az átlagos farmer? Igaz — írja —, az utóbbi időben emelkedtek a mezőgazdasági árak. Ugyanakkor azonban ekkor már a farmereknek több mint 1 /3-a más tulajdonában levő farmon dolgozott, s e rétegnek a száma minden egyes népszámlálással tovább emelkedett (451.1.). Az utolsó félévszázadban erősen megnőtt a mezőgazdaság termelékenysége, a farmernek azonban az így elért eredményekből alig jutott valami. A legjobb esetben is éppen csak hogy tartani tudta helyzetét. ,,A munkásnak még több oka volt a cinizmusra" (uo.). Állandóan kemény harcot kellett vívnia a jól szervezett munkáltatókkal, hogy az árak emelkedése mellett megakadályozza reálbére csökkenését, A szervezett szakmunkások viszonylag kis csoportján kívül csak kevés bérmunkásnak volt a létminimum feletti jövedelme, annál többen voltak viszont, akik a létminimum alatti keresettel rendelkeztek. Ugyanakkor heti 50 vagy annál több órát kellett dolgozniok, megerőltető munkaviszonyok mellett, amelyek gyakran egészségüket is veszélyeztették . . . Legkirívóbb sérelmeiket (női, gyermekmunka) nem orvosolták. Azt ugyan nem állíthatták, hogv más országokban jobb a munkások helyzete, de vajon ezek voltak az amerikai álmok, ígéretek (452. 1.)? De elégedetlen volt a szabadfoglalkozású réteg és a kisüzletember is. ,, . . . amilyen mértékben előrehaladt az iparosítás, egyre világosabbá vált, hogy a leggyümölcsözőbb üzleti lehet ősegeket. egy kivételezett kis réteg mo'nopolizálja, és alig hagy lehetőségeket mások számára. 1904-ben 26 nagyvállalat az általuk képviselt iparág termelésének 80 vagy annál magasabb százalékát, 78 vállalat pedig iparáguk termelésének 50 vagy annál magasabb százalékát ellenőrizték" (452. 1.). Ahogy Smith e tényeket, érveket felvonultatja : valósággal a ,,big business"-el szembenálló „népfront" képe áll előttünk. S miért éppen ezekre az évekre alakul ki ez az „arcvonal", tudatosodnak e kérdések? Miért éppen most ébred rá a társadalom „legyűrt 9/10-ed része", hogy megcsalták (452. 1.) ? Smith úgy látja : a válasz sokféle lehetne. Mindenesetre szerepe van benne annak a körülménynek, hogy ekkorra már lezárult a Nyugat felé való expanzió lehetősége, hogy az „unrestricted capitalism" által annyiszor meglobogtatott álmok, illúziók helyébe most a hideg realitás lépett. Egy másik tényező : a „big business" visszaélései most szembetűnőbbekké váltak az átlag városi polgár számára is, jóval inkább, mint néhány évtizeddel ezelőtt a távolnyugati v isúti manipulációk idején. És nem lebecsülendő az a tény sem, hangsúlyozza Smith, hogy a városi proletariátus után bizonyos késéssel ugyan, de most már a városi középosztály is ráébredt: a társadalmi előrojurás, változás lehetőségei ebben az új szerkezetű társadalomban részére is többé-kevésbé lezárultak (454. 1.). E réteg pedig kétségtelenül jelentős irányító szerepet vitt a reformpolitikában, — ha a reformtörekvések társadalmi bázisa mélyebbre is nyúlt. Smith történelmi ábrázolásának itt is, mint eddig, jelentős pozitívuma, hogy lényegében liberális polgári vezetés mellett lezajló reformakciók eredményességét illetően egy percig sem kelt illúziókat. A legfelsőbb politikai vezetés kénytelen számolni a reformmozgalom nyomásával, lényegében azonban kiszolgálja a trösztök urait. Mint ezt Smith világosan megírja, az 1904-ben hatalomra kerülő Theodore Roosevelt és az üzleti körök között szabályos egyezmény jön létre : a látványos „trust busting" (a tröszteüenes eljárások) továbbfolyhat, hiszen úgy sem jár semmilyen eredménnyel, ugyanakkor azonban az elnök „előzékenységet" tanúsít az üzleti körökkel szemben a vámtarifa es valutakérdésben . . . (456. 1.). Theodore Roosevelt, a „nagy trösztdöntő" elnöksege alatt 44 trösztellenes eljárás volt, „nehéz volna azonban kimutatni, hogy Rooseveltnek akár csak egyetlen egy trösztöt is sikerült volna »megdöntenie«" (uo.). A munkásosztálynak a különböző liberális csoportok által is támogatott reform-akciój (egészségügyi, biztonsági rendszabályok, munkaidőszabályozás stb.) a Legfelső Bíróság monopóliumokat védelmező tagjainak ellenállásán törik meg (457—458. 1.). A „konszolidáció" pedig majdnem minden vonalon folyik tovább . . . Az 1912-ben hatalomra kerüiő Wilson programja, a „New Freedom" azt ígéri, hogy megszabadítja az amerikai nép többségét attól a szolgaságtól, amelyet a monopolkapitalizmus rendszere jelent részere (490. 1.). A kormányt az első években a vámtarifa-reform, az egyéni jövedelemadótörveny, a pénz- és hitelrendszer reformjának előkészítése foglalja le, ós csak 1914-ben —- a „money trust", az amerikai finánctőke rejtélyes világába behptoló Pujo-bizottság jelentése után — fordul a trösztkérdés felé. Nagyon találóan jegyzi meg Smith, hogy a Sherman Act kiegészítését célzó Federal Trade Commission Act, amely már csak a prevenciót tűzi ki 29 Századok