Századok – 1957

Szemle - Shannon; Fred A.: Americas Economic Growth (Ism. Solt László) 445 - Smith; Howard R.: Economic History of the United States (Ism. Solt László) 445

446 SZEML H) Már közvetlenül a polgárháborút követő első évek tárgyalásában is az éles társa -dalomkritika számos elemével találkozunk. A polgárháború jelentősége — mint Smith hangsúlyozza — nem abban állott, hogy fordulópontot hozott volna az ipar nemzetgazdasági szerepében, hiszen az iparnak a mezőgazdasággal szemben való túlsúlya csak negyedszázaddal később következett be. Döntő volt azonban a polgárháború a gazdaságpolitika szempontjából. „Az amerikai polgárháború olyan, hosszú időre szóló korszakot vezetett be, amelyben a gazdaságpolitikát döntően az ipari csoportok diktálták" (293. 1.). Smith az ezekkel az évekkel foglalkozó fejezetekben fontosnak tartja megmutatni : hogyan érvényesült a hatalmat meghódító új osztály politikai és gazdasági diktátuma. Törekvésük mindenekelőtt az üzletember részére „legérzékenyebb" kérdések, az adó-és vámkérdés „megfelelő" rendezésére irányult. Mi volt a kérdés lényege? Smith ezt igen egyszerűen és találóan így fogalmazza meg : „Az adózási kérdés akkor is — mint mindig —- akörül forgott, hogy ki fizesse az adókat. Az üzletemberek azon a véleményen voltak, hogy a legjobb, ha ez a teher a fogyasztók, vagy legalábbis a mezőgazdasági termelők vállára nehezedik" (303. 1.). Mint ismeretes és mint a szerző is megmutatja : az ipari tőkések nem maradtak meg csupán az óhajnál, véleményük hangoztatásánál. Néhány év leforgása alatt az Egyesült Államokban a termelői jövedelmi adó jóformán nullára csökkent, s ugyanakkor (ez volt a másik nagy harci kérdés) a fogyasztókat sújtó vámok egyre jelentősebb szerephez jutottak az állami bevételekben (306. 1.). Az igen erős vámprotekcionizmius ellen nagyarányú mozgalom indult, különösen a közép-nyugati fermerek részéről. Ezek a megmozdulások azonban nem sok sikert hoztak. Figyelemre méltóak Smithnek a kudarc okáról tett megállapításai. A tőkés körök, jegyzi meg a szerző, azt a körülményt használták ki, hogy a farmerek és munkások között nem volt egyetértés a vámprotekcionizmus kérdésében. S ezt a körülményt nemcsak ebben az egy kérdésben használták ki, hanem a következő évtizedekben még jónéhány alkalommal. „Nemcsak a farmerek, hanem a munkások is nem egy alkalommal olyan politika mellett foglaltak állást, amely nem nyerhetve el az ipari körök tetszését. Azokban az esetekben* amikor a farmerek és munkások meg tudtak egyezni a politikai kérdésekben, a »business« kénytelen volt beadni derekát. Ha azonban a farmer és munkás között nem volt egyetértés, az üzleti érdekeltségek ragyogó hatalmi egyensúlyt alakíthattak ki. S ebben fedezhetjük fel egy másik alapvető okát annak, hogy az üzleti érdekeltségeknek miért volt módjukban diktálni a gazdasági politikát a polgárháború után" (328.1.). Úgy véljük, ehhez nem szükséges kommentár. Kendőzetlenül ábrázolja Smith a polgárháború utáni korszak visszásságait, fantasztikus méretű korrupcióit, a „railroad lobbyist"-ek tevékenységét, a hatalmas szeszipari adócsalások, a Vanderbilt, Gould, Drew, Fisk között dúló vasúti hatalmi harcok, a Jay Gould által — magának az elnöki családnak a „bevonásával" — végrehajtott vakmerő aranymanipuláció „káprázatos" jelenségeit. . . Nem elégszüí meg azonban csak a jelenségekre való utalással, igyekszik közelférkőzni az okokhoz is. A kor, ahogy ő mondja, „an age of great temptation", a nagy kísértések kora volt. A szinte robbanásszerű ipari terjeszkedés Nyugat felé jelentős mértékben köztulajdonban levő forrásoktól függött, vagy olyan privilégiumoktól, amelyeket csak hatóság tudott megadni. Kell-e ennél jobb indíték a vesztegetésekhez? S az ipari körök nem is tétlenkedtek, igyekeztek minél szorosabb kapcsolatokat teremteni a kormányszervekkel. A kormány nem volt érzéketlen e törekvések iránt. Elnöke pedig egyenesen ideális választásnak bizonyult. „Ami Grant-ot illeti — írja Smith —, ő az amerikai történelem e korszakának egészen kiváló kormányfője volt. . . Az üzleti érdekeltségeknek ui. olyan washingtoni kormány kellett — mint ahogy ezt egy bon mot-gyártó megfogalmazta —, amelyik nem lop, de ugyanakkor nem okvetetlenkedik a tolvajokkal szemben" (318. 1.). Közvetlenül a polgárháborút követő években éles harc folyik az ipari tőkés érdekeltségek és a farmerek között. Smith egészen kimerítően foglalkozik a tőkés—farmer ellentétekkel s azok okaival (sőt, ekkor még a farmereket tekinti az egyetlen olyan erőnek, amely szembe tud szállni az ipari .tőke mohóságával). Az ellentétekre bőven van ok. A gyakran a „civilizáció szélein" élő farmerek nem szívesen hallanak a Gould, Fisk, Drew-féle manipulációkról, nem szívesen látják maguk közt a legtöbbször a távoli nagyvárosokban székelő vállalat-tulajdonosok frakk-kabátban, fehér kesztyűben és fényes csizmában pöffeszkedő képviselőit . . . De még kevésbé látják szívesen, hogy az ipari körök lépten-nyomon megkoppasztják őket. A magas mezőgazdasági árak idején keletkezett jelzálogadósságokat most az új. nagy mezőgazdasági területek bevonása következtében egészen mélyre süllyedt mezőgazdasági jövedelmekből kell törleszteni. A hitelező a keleti partvidéki nagyvárosokban székelő tőke volt. A legélesebb és legsokrétűbb ellentéteket a vasúti tőke tevékenysége váltja ki. A vasúti vállalatok a kormány „jóindulatú közreműködésével" a legvadabb földspekulációt folytatják, diszkriminációs