Századok – 1957

Szemle - Dvizsenyije gyekabrisztov I.-II. (Ism. Dolmányos István) 431

432 SZEML H) Az elmúlt két utolsó évtizedben a szovjet történetírás felületesen foglalkozott a mozgalom társadalmi mozgató rugóinak vizsgálatával. Nyeeskina bizonyos mértékig szakít ezzel a módszerrel és többhelyütt megkezdi a kérdés helyes, marxista elemzését. Azonban még e nagyszabású tanulmány is — talán Pokrovszkij túlzásainak visszájaként — eléggé elhanyagolja azokat a gazdasági tényezőket, amelyek az orosz kis- és középnemesség egy részét, illetve az arisztokraták egy csoportját arra sarkalták, hogy szembeforduljanak a feudalizmussal. Nem tűnik ki világosan, hogy a dekabrista ideológia a polgári demokratikus nézetek sajátos, kelet-európai típusú rendszere, amelyet itt-ott még színez a nemesi szemlélet. A dekabristák a polgári társadalmi rend hívei és kiépítésének bátor.előharcosai voltak. A szerző viszont kerülni látszik ezt a problémát, és a burzsoázia történelmi szerepéről a szovjet irodalomban egy időben elterjedt, történelmietlen, a mai állapotot a múltba visszavetítő balítéletektől befolyásoltatva — még a néhol megnyilváruló helyes irányú törekvései ellenére is — óhatatlanul valamiféle osztályok felett álló mozgalmat sejtet. Ha a kelet-európai népek hasonló jellegű mozgalmait figyelembe vesszük — amit Nyeeskina sajnos elmulaszt —, még világosabban kitűnik, hogy itt olyan nemeseft mozgalmáról van szó, akik forradalmi polgárság híján vállalták annak történelmi funkcióját, a nyugat-európai példákat, szem előtt tartva. Itt mutatkozik az ismertetett munka másik fogyatékossága. A szerző osak utalásszerűén említi, hogy az orosz forradalmárok a nyugat-európai felvilágosodás és a későbbi haladó mozgalmak képviselőinek munkáit tanulmányozták, vagy tanultak a nyugateurópai katonai felkelések tapasztalataiból. De a legtöbb esetben az utalások is negatív tartalmúak : a nyugati kapcsolatokat és hatásokat értékelő nézeteket cáfolják. A polgári történetírás a múltban és jelenben valóban szellemtörténeti módon túlozta el a kelet-európai mozgalmak nyugati indítékait. Különösen azzal torzították el a történelmi fejlődés képét, hogy nem tárták fel a kelet-európai haladó mozgalmak hazai gazdasági alapjait. A reakciós kormányok igen sokszor az itt lakó népektől idegen eredetűnek nyilvánították a haladó törekvéseket. Az ilyen és hasonló állításokkal szemben a marxista történetírásra vár a szebbre ós jobbra törő bátor harcosok küzdelmeinek szervesen hazai, nemzeti értéket jelentő oldalának bemutatása. Ez azonban nem vezethet a nyugati hatások és kapcsolatok lebecsüléséhez, vagy különösen elhallgatásukhoz- Nyeeskina többször helyesen bírál polgári túlzásokat, de a vita hevében maga is elhanyagolja a nyugati kapcsolatok tárgyalását. Amíg az általa idézett forrásanyagból félreérthetetlenül kitűnik a nyugati példa óriási jelentősége és szerepe, addig a munka csukott szemmel megy el a források tanúsága előtt. Ehhez a felfogáshoz kapcsolódik, hogy a történeti irodalom bírálatánál mellőzi a nyugat-európai szakmunkák elemzését. Az ilyen tárgyalási mód idealizáláshoz vezet, amely különösen a dekabristák történetfilozófiájának vizsgálatánál tűnik szembe. Orlov és társai a varógeknek semmiféle szerepet sem t ulajdonítottak a kievi állam létrejöttében. Maga Orlov azt követelte, hogy az ó-orosz állam kérdéseit a történészek „ne író, hanem honpolgár módjára" világítsák meg, azaz nemzeti részrehajlással, az orosz nacionalizmus ideológiájának megfelelő ?n romantikus, „nagynéphez illő" történetet írjanak. Nyeeskina lelkesedik ezért a történet fel fogásért és kijelenti, hogy „elfogulatlanul értékelve ezeket az ítéleteket, azt látjuk, hogy tudományos értelemben összehasonlíthatatlanul felette állottak Karamzinnak a varégekről szóló, semmire sem használható, reakciós nézeteinek". Az természetesen igaz, hogy Karamzin idealista módon eltúlozta a varégek szerepét és nem látta, hogy az állam gazdasági okokból alakul ki. De mivel a varégek a források tanúbizonysága szerint tagadhatatlanul szerepet játszottak a kievi állam kiépítésében, a vitás kérdésben Karamzin véleménye állt közelebb az igazsághoz. A dekabristák romantikus, s a történelem tényeinek sokszor meg nem felelő törtónetfelfogását egyébként Puskin is bírálta. Orlov szóbanforgó nyilatkozatát azért ítélte cl igen élesen, mert „regényt követelt a történelemben". M. V. Nyeeskina sajnos nem idézi a koncepciójának ellentmondó pusldni véleményt és így nem tudhatjuk meg, miért tartja ezt elvetendőnek. A romantikus (bár ugyanakkor demokratikus) dekabrista történetfelfogás egyik lényeges alkateleme a nacionalizmus, amelynek egyébként is nagy szerepe van gondolatvilágukban. Nyecsküia munkája nem hívja fel a figyelmünket arra, hogy a dekabristák az orosz polgári nacionalizmus első következetes képviselői és kiépítői. Pesztyel „Russzkaja Pravdájának" egyik változata kifejti, hogy a népi lét (értsd: nemzeti lét) joga osak azokat a népeket illeti meg, amelyek meg tudják azt óvni. Ilyen módon természetesnek veszi, hogy a kis népek felett nagy népek gyámkodnak. Ha egyenlő állampolgári joggal látnak el mindenkit, akkor nézete szerint az Oroszország által elnyomott népeknek egy sikerrel végrehajtott demokratikus átalakulás után nem kell elszakadniuk, hanem idővel beolvadhatnak az egységes orosz népbe. Az ukrán és bjelorussz népet csak az